Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely - 2018. május 9.

3=6 – IMP-bajnokság I/B 4. forduló

A régi, kétütemű DKW-autók hirdetése jutott eszembe az alábbi partiról. A 3=6 azt jelenti, hogy ugyan az autó háromhengeres, de a kétütem miatt hatnak látszik. Szóval, három vagy hat?

25. leosztás

A végkontraktig hamar eljutottunk, már csak indulni kellett. A partner egy kicsit már segített, a pikket letiltotta, az adu nem merül fel, valamelyik minor jöhetne. Én a káró mellett döntöttem – ha a felvevő erre szeretné eldobni a vesztő treffjeit valahonnan, hamar tudok lobni, és legkésőbb az adu ász ütés után kipróbálhatom a másik minort is. Az ötlet szerencsésnek bizonyult – a káró ásszal és királlyal való ütés után a harmadik káró már a szürkú volt, háromszor nem. Az induláson sok múlott, mert treffre a felvevő hamar az asztalon találja magát, a pikk ászra leszinglizi a káróját és se második káró ütés, se szürkú már nincsen. Aki a 4-es magasságon játszott, annak persze nem tudott a partnere segíteni, és esélyes volt, hogy az összeemelt pikkel kezdenek a 4 kőr ellen. Két asztalon a szlem ellen is a pikk bubi kezdést választották – az egyik helyen a partner nem segített a Lightner-kontrával, a másik helyen jött a kontra, de ez nem beszélte le Delet a pikk indulásról, mindkét helyen teljesült a szlem. Normálisan viszont, aki 6-ot mondott, hármat csinált, aki négyet (vagy a reklám rímét kihasználva hármat), az hatot.