Az I/A-ban két forduló után már csak a mezőny negyede veretlen, de most nem voltak akkora meglepetések, mint a nyitó körben. De sorozatunkban szokás szerint nem pusztán a legfelsőbb osztállyal foglalkozunk: eredmények, tippek, partik a csb második játékhetéről.
I/A (IT)
Nini, tényleg kb. 20 IMP volt a különbség az Elastron és a FÉSZEK között, csak az előjelet nem találtam el, ugyanis Dombi Gergelyék zsebelték be a győzelmet. Magára talált a címvédő is, Szalka Tamásék a Visoftot győzték le kis arányban. Hozta a kötelezőt a GAMAX és a Dumbovich csapat is. A budaörsiek viszont nagy arányú győzelmet arattak a Csillagvirág ellen, amivel jelenleg az előkelő második helyen állnak.
De százszázalékos mutatóval rendelkeznek még a művészek és a GAMAX is. Könnyen lehet, hogy utóbbi csapat halasztani fog jövő héten a Dumbovich ellen, ugyanis mindkét csapat éljátékosa, Winkler Gábor és Dumbovich Miklós Orlandóban fog játszani partnerként a nyílt páros-világbajnokságon: hajrá, hajrá!
Tipp a 3. fordulóra: .Böszörmény–Budaörs 17 –28
Az előzőek tudatában nem is a fenti rangadóra tippelnék, hanem a B-betűsök csatájára. Fris Miklósék számára ideálisan kezdődött a bajnokság, míg Hajdu Péterék győzelem mellett vereséget is szenvedtek, de legalább túl vannak Winkleréken. A formaidőzítés szerintem a budaörsieknek kedvez, akik egy majdnem 30 pontos győzelmet aratnak a .Böszörmény felett!
22. leosztás (GD)
„Minek fényezze magát az ember, ha ostorozni is tudja?”
(ismeretlen bridzsszakíró)
Szinte minden asztalon Dél volt a felvevő, nekem sikerült ezt Északként megpróbálnom, ami nagyban nehezítette a teljesítést.
A precíziós rendszerű licitben mondhattam volna 1 pikket is, de sajnos a pozícionálisan jónak tűnő 1 szan licit után kiderült, a partnernek is azokban a színekben vannak stabil fogásai, amiben nekem, és pont a lyukas színemben gyenge ő is.
A káró indulást elengedtem, és végül azt gondoltam, hogy valószínűleg Keleten van a treff ász, tehát ha pikk királya is van, ami elengedhetetlennek tűnik a teljesítéshez, akkor nem lesz kőr dámája, így végül hármat buktam.
Hol rontottam el? (A liciten kívül, persze.) Egyszerűen késő volt a második ütés után gondolkodni, az elsőben kellett volna! Persze az is esély, hogy balra nincs a treff ász, helyette pikk király, és elkapom a kőr dámát, de jobb esély blokkolásra játszani: be kellett volna ütni a káró ásszal! Ha balra ötös, két magasfigurás szín van, a partnere nem dobhatja be a figurát, mert ütést ad, amíg blokkol a szín, addig kivadászhatom a treff ászt, és megúszom két káró, egy treff és maximum egy major figura kiadásával.
A másik asztalon Észak volt a felvevő, és végül egy szürrel teljesített, amit 11 pontunk bánta.
I/B (IT)
A-csoport
Szerintem valami elírás lehetett a Relé–Izobau meccsen: legalábbis az van kiírva, hogy 74–47, mikor a gömböm azt mutatta, hogy döntetlen lesz. Most akkor 74–74 vagy 47–47? No, mindegy... Győzni tudott még a Vida is, ennek az Ifik aligha örülnek, valamint az Artemix és az Ecosoft is (az utóbbi két mérkőzésen több, mint 50 IMP volt a különbség).
A Relé vezet, eddig hibátlanul, de a sereghajtón kívül a többi csapat eddig mind egy győzelem–egy vereséggel áll, tehát ebből messzemenő következtetéseket, úgy vélem, aligha lehet levonni.
Tipp a 3. fordulóra: Vida–Ecosoft –15
Végre tippelhetek magunkra, ugyanis az a terv, hogy Kiss Gábor és jómagam nem fogunk játszani – helyette ki-ki otthon igyekszik gyereket altatni. Az elmúlt játéknapon a Vida csapatban jól muzsikált a jó nevű „MaMi” páros, míg nálunk Siba Gergely és Argay Gyula hoztak jó szkórt a második félidőben. Személy szerint bízom abban, hogy ez utóbbi továbbra is így lesz, vagy ha ez nem, akkor ifijátékosaink vezetik győzelemre az Ecosoft csapatot – ha már kvázi végigtolták a pulai fesztivált.
B-csoport
Kicsit alábecsültem Bárány Gyuriékat, ugyanis nyertek a Pál ellen, de nem 5, hanem közel 8x5 fával. Örülhetett még a SZTAKI csapata is, Hodosiékat gyűrték le, majdnem kétszer annyi IMP-t gyűjtögetve. Valamint győzött a Dienes is, ahogy látom, a győzelmet most inkább a Fodor Dani–Berkes Marci páros szolgáltatta első félidős jó szereplésével.
A mostani játéknapra is jutott halasztás, azaz eléggé hektikus a tabella. A Dienes csapat áll az élen látszólag, de náluk három csapat is jobb VP-átlaggal rendelkezik. A Líra-Durostone és a Pál csapat már 2-2 mérkőzéssel rendelkezik, ám a győzelmet még egyiknek sem sikerült megtapasztalni az idei bajnokságban.
Tipp a 3. fordulóra: SZTAKI–Dienes –8
Molnár Laciék elég jól meneteltek az elmúlt nap, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy jelenleg vezetik az összetett cross IMP-t, ám ha következő ellenfelüknél a fiatalok lendülete kitart, akkor egészen izgalmas mérkőzésnek nézünk elébe. Olyannyira, hogy Dömös papa rutinjával a saját oldalára dönti el a mérkőzést.
18. leosztás (GD)
Kémeim, azaz az Ifik jelentik: néha 10 aduból sem árt impasszt adni a király-dáma ellen.
A legtöbb asztalon 4 pikk volt a felvétel, amiben simán hazavitt mindenki tíz ütést. Hőseink azonban nem úszták meg ilyen könnyen, mert ellenfelük bell-mansban is mentett, ezért 5 pikk kontra lett a felvétel, amit gondosan kellett játszani, mert a sima felvevőjáték (adu ász hívása, hiszen ha 2–1 az adu, akkor mindegy) bukáshoz vezetett volna. Ha úgy gondoljuk, hogy lopás nem várható a partiban, akkor akár úgy is kezdhetjük, hogy kézből a pikk bubit hívjuk: ha 2–1, nem veszítettünk semmit, legközelebb lehívjuk az ászt, ha viszont kiderül elöl a KQ9, a treff lemenetet felhasználva beimpasszolhatjuk a hiányzó figurát. (De az is hatékony megoldás az is, ha megkontrázzuk az 5 kőrt: át kell látni a lapokon ahhoz, hogy megússza Észak–Dél –500-zal – a szerk.)
II. osztály (IT)
A-csoport
Bemutatkozott a No Trump, nem is akárhogy, ugyanis legyőzte a Madarászt. A Pikk csapatnak már nem sikerült ennyire jól a bemutatkozás, ugyanis 21 ponttal kikapott az Ördögszekértől – végre egy jó tipp, hiszen 22 pontos győzelmet jósoltam Pós Tiboréknak.
Elég érdekesen néz ki a tabella, hála annak, hogy az 5. fordulóból előre lett hozva egy mérkőzés, (melyen a Madarász legyőzte a Szeniorokat), valamint annak, hogy az első fordulóból még nem játszották le az elmaradt meccset. Például a No Trump úgy áll épp a hatodik helyen, hogy a legjobb az átlaga a csoportban.
Tipp a 3. fordulóra: Madarász–Lapszámosok –18
Magára találtak Csiby Éváék, és a Next felett aratott győzelmükkel várják a rangadót Fekete Pistáék ellen. Ellenfelük látszólag vezet, de két csapatnak is jobb a VP-átlaga, tehát nem lazsálhatják el a mérkőzést. Véleményem szerint viszont nem ők nyernek hétfőn.
B-csoport
Éreztem, hogy a Wellner csapat ki fog kapni, de azt nem, hogy ellenfele, azaz a Slambuc szinte kivégzi őket. Meglepetés számomra, hogy a Hiányzó Málna vereséget szenvedett a Csipka csapattól (igaz, a két ifjú titán nem játszott a legutóbbi játéknapon) – talán a sors iróniája, hogy Csipka Szilvia a pulai nagy csapatversenyen még a Missing Raspberry tagja volt.
Miután megint egy mérkőzést halasztottak ebben a csoportban, a csapatok egyik fele még csak egy mérkőzést játszott le. Ami biztos, hogy a Lufthansa hibátlan, a Kaskadnak viszont még nem sikerült nyernie eddig.
Tipp a 3. fordulóra: Slambuc–Lufthansa +22
Gráf Gáborék elkapták a fonalat: a repülősök érdekessége, hogy náluk látszólag nem párok játszanak, azaz még senki nem játszott ugyanazzal a partnerrel. Ellenfelüknél Kiss Krisztina és Barna Csaba remek játékkal mutatkozott be, kérdés, meddig tart a lendület. Izgalmas csata várható, s maradok a Slambuc győzelménél, ha már a múlt héten bejött.
6. leosztás (GD)
Írhatnék egy 38 pontos, 15 ütéses 7 szanról (mert ilyen is volt), amit 4 pár is kihagyott, bár ne firtassuk, hogyan, de talán nem sok tanulsággal szolgálna.
Talán izgalmasabb (de mindenképp véresebb) volt ez a leosztás.
Nehéz tippelni persze, hogy miként mehetett a licit, hiszen elég sokrétű felvételek voltak. Nem meglepő, ha az egyik játékosnak 7–4, a másiknak 6–6 elosztása van, és nincs köztük közös…
Például így:
Feltételezve, hogy a 2 kőr nem gémforsz, ez előfordulhatott. Persze Keletnek nem érdemes ennyire sietnie, hiszen ki mondta, hogy a partnernek hasznos figurái vannak? Sőt, aktuálisan kőr színben lehet a legtöbbet ütni, nyolcat. Persze látható, hogy sok helyen Kelet bizonyára biztatásnak vette, amikor partnere kiment az alacsonyabb pikk licitekből, és néhány asztalon sikerült is féken tartani a felvételt, illetve lebeszélni az ellenfelet arról, hogy kontrázzon. Talán az 5 kőr kontra a legreálisabb, ha a partner túlzásba vitte a pikkek licitjét, ez is azonban 800 bukást ér, és sok pontba kerül.
A legtöbb meccsen sokat keresett ezen az egyik csapat, hiszen pont a két 1100-as bukással szemben két kontra nélküli 4 pikk szerepelt; 3, illetve 4 bukással bellben is lehet keresni, ha ellenfeleink nem használják a piros kártyát. A legbékésebb pedig a Lapszámosok–Next meccs volt, ahol az egyik asztalon 3 pikk –2 lett az eredmény, a másikon Észak–Dél megtalálta az 5–4-es treffjét, és 10-et ütött, kár, hogy 5 treff kontrában… Így 7 IMP-t hozott parti.
Csak óvatosan a vad elosztású lapokkal, amíg nem találunk fitet, játékostársaim!
III. osztály (IT)
Lám a Bambi csapat tényleg nyert, csak nem 17 IMP-vel szerzett többet, mint ellenfelük, hanem 17 VP-vel lett gazdagabb. Nem hibázott a Libella sem, igaz némileg kisebb arányban győzte le aktuális ellenfelét, mint azt tette az első fordulóban. Viszont a Koboldok lenullázták az ellenfelüket: tényleg reszketni kell a Kerényi házaspártól (1. és 3. hely a cross IMP-en a félidők alapján).
Három csapat még hibátlan két meccs után, a Koboldok, a Libella és a Budaörs, illetve hibátlan még a fiatalok csapata is, igaz, az első fordulós meccsük még várat magára a Mari ellen.
Tipp a 3. fordulóra: Koboldok–Budaörs +18
Előző meglátásom alighanem már nem lesz igaz egy hét múlva, ugyanis nagy rangadó jön: Spielmann Jánosék csapnak össze Kovács Tamásékkal! Érdekesség, hogy az eddigi két fordulóban ugyanazon két csapat ellen csaptak össze (Törekvés és Solymár), és talán ez jól leméri, hogy itt is az előbb álló csapat, azaz a Koboldok az esélyesebb a győzelemre – no, de azért nem lesz kiütéses győzelem.
8. leosztás (GD)
Eddig türtőztettem magam, de természetesen nem bírtam szlem nélkül ki ezt a hetet sem.
A két lapból a nagyszlem is igen jó esélyű, olyannyira, hogy benne is van, ahogy látjuk, mégsem sikerült mindenkinek, lássuk, miért.
Amennyiben pároslicitre kapunk lehetőséget, talán könnyebb dolgunk van. A fentebb írt licitmenet végén 7 pikk is mondható, MP-versenyen különösen.
Észak persze picit közbe kotyoghat, de a természetes 3 treff után Nyugat imádni fogja három gyönyörű figuráját, és ha rögtön kulcslicitál, Kelet kulcslapot kérdez, majd nagyszleminvitet ad, amit a remek treff támogatással fogadni is kell. Talán a 7 treff egy picit jobb esélyű, hiszen az esetleges 4–1 vagy 5–0 pikket is kezelni tudjuk, ha az adu 2–2.
Amennyiben azonban Északnak van lehetősége kizárni a lapjával (gyenge 2-es káróval például, amit viszont nem mindenki játszik – a 3 káró talán már túl erőszakos lenne), akkor jelentősen megnehezítheti az ellenfelek dolgát.
Az első kérdés, hogy mit licitáljunk Kelet lapjával? Az ember gyakran kezd erős lapokkal kontrával, ez a szingli kőrrel ellenjavallt. Ha van ilyen megállapodásunk, akkor talán a 3káró a legplasztikusabb: vagy erős lap egy húzós színnel (fogással mondj 3 szant), vagy valamilyen erős kétszínű lap, ami túl jó volt a leaping Michaelshez – aktuálisan épp ez a lapunk, hiszen szinte 0 pont elég lehet a partnertől a 4 pikkhez, vagy 5 treffhez (pl. xx, xxxx, xxx, xxxx), de még szlem sem kizárt (xxxxx, xxxx, xxx, x).
A 3 káróra a partner 3 szant mond, mi pedig 4 treffet – treff és egy major szín, nagyon erős lap. Talán már erre mondhat Nyugat 4 kárót, ami nem ígér káró kontrollt, csak nagyszerű kártyát az adott körülmények közt. A treff király-dáma és a pikk ász biztosan hasznos lesz – ha a partnernek kőrje lenne, akkor is jó a külső ász, és négyes adu támogatásunk is van. A partner 4 pikkjére egyenesen ászt kérdezhetünk, hiszen figurálisan akár ennél erősebb is lehet, így egyenes út vezet a 13 ütés vállalásához, de ha félünk a kárótól, 5 pikk Lackwoodot alkalmazzunk (kiáll két káró?). Erre persze elsőmenet káró fogással ászt válaszol Kelet, amire bátran nagyszlemet mondunk, ennél jobb lapunk nem lehet passzosként.
Ha félősek vagyunk, és a 4 treffre 4 kőrt mondunk (játsszuk a majorodat), a 4 pikkre még mindig feléledhetünk, és elindulhatunk szlem felé.
Ezen fegyverek nélkül valóban nem könnyű megtalálni a nagyszlemet, a szuper fit értékeléséhez kellhet egy kis fantázia is.
Sajnos, két meccsen nem játszották le a partit (valamilyen technikai oka lehetett; jelzem, a gépbe írt körpassz nem igazán segíti a helyes cross IMP-értékelést).
A többi nyolc asztalból ötön azonban csak gémig jutottak. Két pár jutott kisszlemig, míg a nagyot egy kettős, Hajlik Gábor, korábbi zsűri és kitűnő játékos licitálta be partnerével, Sugár Istvánnéval, gratulálunk!