Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel, M - 2018. szeptember 28.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 3. játékhét

A világbajnokság miatt több meccset is elhalasztottak. A tavalyi bajnok Galim három forduló alatt már a második nagy vereségébe szaladt bele. Az alsóbb osztályokban is zajlott az élet.

I/A (IT)
Extra csonka fordulót rendeztek a legmagasabb osztályban, köszönhetően részben az orlandói világbajnokságnak, ami miatt elhalasztották a GAMAX–Dumbovich és a Visoft–Elastron mérkőzéseket. Ha ez nem lenne elég, a Lowel–Szigethy meccset sem játszották le. Annál nagyobb meglepetés történt a maradék három mérkőzés egyikén: ugyanis a címvédő Galim kikapott a Csillagvirágtól (ez „fantasztikus” és „világraszóló” és „nagyarányú győzelem volt”)* – az eredmény alighanem a Magyar Ádám–Hoffmann Tamás páros első félidős remeklésének köszönhető.

Az élen jelenleg a Budaörs 17 és a Fészek – no persze ők lejátszották mind a három mérkőzésüket, és bár előbbi csapat kikapott ezúttal, az élre állt. Az előző két csapatot Lakatosék követik, persze a VP-átlaguk (két nagyobb győzelemnek köszönhetően) jobb.

Tipp a 4. fordulóra: Budaörs 17–FÉSZEK –5
Rangadó a javából, az első két helyen álló csap össze, ám elég nehéz megtippelni, hogy ki lesz a mérkőzés győztese. Az összetett cross IMP alapján jelenleg második helyen áll a Fris Miklós–Kovács Gergely páros, viszont őket követi Bárczy Péter, aki a táblázat szerint az elmúlt játéknapon („megcsalva” az épp Orlandóban játszó Konkoly Csabát) szaporította pontjait az utolsó oktávbeli kártyázásával. Kiélezett mérkőzés várható, talán a művészek megtartják veretlenségüket…

* Ezen sorokat kizárólag főtitkári utasításra írtam bele – IT

12. leosztás (MÁ)

Nyugat 3h indulására három ötletem volt keleten: 3s, 3NT és 4h. Először a 3s-et dobtam ki, mert olyan lapokkal is 4s lesz a felvétel (a partner néha dublóval is megemeli), amikor 4h-t kellene játszani. Aztán a 3NT-t, mert ha húz a kőr, akkor valószínűleg nem lehet lemenni érte, mi sem úgy játsszuk mansban, hogy legalább AQJT kell legyen egy kizárásban. Úgyhogy maradt a 4h, és ezt már csak meg kellett csinálni - szerencsére nem nekem.

A pikk 10-es indulást ütötte az ász, a kőr király deblokkolása után pedig Hofi a treff királyt hívta. Dél ütött, és a káró kilencest hívta, észak kihagyta, ütött az asztali király. A treff dáma után Hofi a biztonságosabbnak tűnő kőr kilencessel lopta a következő treffet, és megpróbált leaduzni és megütni a 10 ütését - de sajnos a délen lévő ötödik 10-es átmenetileg megzavarta ezt a tervet. És mivel a kőr kilencest is felhasználta, nem lehetett csak kiadni az ütést és várni, hogy belehívjanak. Így aztán kénytelen volt azt remélni, hogy délen van még egy pikk: lehívott minden magas adut, majd a pikk királlyal az asztalra ment (sóhaj), és hívott még egy pikket, megszöktetve a hetesét.

31. leosztás (GD)

„Aduval nagyszlem ellen, azaz amikor jobb a szingli, mint a sikén”

Látszólag egyszerű nagyszlemnek tűnik: 5 treff ütés, 4 adu és két ász – már csak két káró lopás kell, és haza is értünk.

Bár a többség nem mondott nagyszlemet, ezért a biztosra játszva csak 12-t ütött, a 13 ütéshez kell az ellenfél segítsége is. Ha bármely, kárótól különböző színnel indul, nincs elég átmenet a két káró lopáshoz, majd az aduzás befejezéséhez, sőt, adu indulásra még a címletek sem segítenek: ha Északon lenne az adu nyolcas, az már egy plusz átmenet lehetne (a második kárót lophatnánk az adu ásszal). Ha áttehetnénk kézbe a treff tízest, vagy ott lenne a kilences, az is jobb lenne, bár reménykednünk kellene, hogy a másodikat ne lopják el. A káró indulás azonban segít: megadja a plusz átmenetet, hiszen ezt azonnal el is lophatjuk, két menet adu a kézben végezve, újabb káró lopás, és a treff dáma visszavezet az utolsó adu elvételéhez, és a teljesítéshez.

Két pár mondott nagyszlemet, a Hittmann–Lajos páros káró indulásra teljesített, míg az Udvari–Varga kettős a veszélyesebbnek tűnő kőr indulásra bukott.

I/B (IT)
A-csoport
A legutóbbi játéknapon a Relé is elvesztette veretlenségét, miután az Artemix megverte 8 pöttynyivel. Az Ifik 1 pontos vereséget szenvedtek a Cyantól – hát így kell a lányoddal bánni, Ákos? Valamint nyerni tudott a Vida és a Balásy is. Ez az egyetlen csoport/osztály, ahol eddig nem volt sem halasztás, sem előrehozott mérkőzés, így az állás a tényleges helyzetet mutatja. Ez alapján megállapítható, hogy a Relé csapat után viszonylag nagy tömörülés van, hiszen 2–5. helyezett között csak kicsivel több, mint 2 VP a különbség. A csoport kiegyenlítettségét az is mutatja, hogy nincs már nyeretlen csapat.

Tipp a 4. fordulóra: Balásy–Artemix –32
Legutóbb mind a két csapat örülhetett, ám a következő játéknapon az egyikük garantáltan rosszabb szájízzel fogja elhagyni a játéktermet. Az Artemix új igazolása bejött: Sztrapkovics László idény közbeni beszállása jó hatással volt a csapat játékára, ez szerintem meghatározó lesz ezen a mérkőzésen is…

B-csoport
A SZTAKI végül nem szenvedett kis arányú vereséget a Dienes csapattól, hanem inkább megverte őket egy 20-assal – ahogy látom, a Kaderják Levente–Molnár László párosnak minden egyes oktávja pluszos lett, amiért gratuláció jár nekik! Piciny vereséget szenvedett a Printech, legyőzőjük Kocsis Józsefék voltak. Megszerezte szezonbeli első győzelmét a Pál, aminek a Hodosi csapat látta kárát. Ha lejátszották volna az elmaradt meccset, akkor alighanem vezetne a Bóc, hiszen nekik a legjobb a VP-átlaguk. Így viszont a Printech a jelenlegi első, a kutatóintézetesek, majd Dömösék jönnek utánuk.

Tipp a 4. fordulóra: Líra-Durostone–Bóc –11
A Bóc csapat még hibátlan, igaz, mindössze két mérkőzés alapján (habár a Leó ellen nem játszottak, akik jelenleg az utolsó – átlag alapján utolsó előtti – helyet foglalják el). Keresztény Andreáék viszont kezdenek magukra találni, hiszen idénybéli első győzelmüket most aratták. Ám a lendület most csak egy mérkőzésig tartott, kicsivel, de ki fognak kapni.

9. leosztás (GD)
És egy újabb 7 pikk, ezúttal különösebb feladat nélkül. Valahogy így mehet a pároslicit:

Ilyen stabil külső színnel ellenjavallt a 2NT Jacoby-emelés, bár lapunk olyan erős, hogy még ezt sem zárhatjuk ki teljesen. A 3 pikk nyilván szleminvit, hiszen gyengébb lappal 2 pikkel kezdtünk volna, vagy most 4-et mondunk. Erre a partner ne kulcslicitáljon szinglivel, hiszen azt hiheti a társa, hogy treff figurája van, a 4 kőr azonban tagadja az erős szlem érdekeltséget (azzal 3 szan serioust mondanánk), csak tetszetős, nem minimális lapot ígér, minor figurák nélkül – ennyit a hatos aduval, szép kőr mellékszínünkkel megtehetünk. Ha a 3 pikk 4-es támogatást ígért, most akár be is ígérhetjük az adu dámát az ászválaszban (5 kőr helyett 5 pikk). Erre a válaszoló látja, hogy csak akkor nem lesz esélyes a nagyszlem, ha a partnernek épp hármas a treffje, de ez nem is lehet: akkor 5–4–1–3 elosztással káró kulcslicitet ad! Így tehát valószínű, hogy a treff felnevelhető, ami elég is lesz a 13 ütéshez (sok minden jó lehet a partnertől: hatos adu, kőr király, végső esetben dáma, vagy hármas káró, esetleg dubló treff stb.).

A 16 asztalból 10 mondta be, 6 hagyta ki a nagyszlemet, mégis, egyetlen meccsen sem okozott pontforgalmat: pont ugyanazokon az asztalokon maradt ki a magas felvétel, ahol a másik oldalon sem merészkedtek elég magasra. Csak a cross IMP jelzi nyomát…

II. osztály (IT)
A-csoport
Szinte telitalálatot értem el az általam beharangozott meccsen, hiszen a rangadón a Lapszámosok 20 IMP-vel győzték le Madarászékat, míg én 18 pontnyi különbséget jósoltam. Magabiztos győzelmet aratott a No Trump is – jelezvén, hogy jövőre szeretnének megint kedden játszani: talán sikerülni fog a tervük. Számomra meglepetés, hogy a Pikk csapat legyőzte az egyetemistákat. Az állás továbbra is csalóka, ugyanis a Madarászt úgy követi a Szeniorok csapat, hogy előbbinél három, utóbbinál négy csapat átlaga is jobb. Ez természetesen annak köszönhető, hogy ők már 4-4 meccset játszottak. Ha a VP-átlagokat néznénk, akkor vezet a No Trump, őket követi a Lapszámosok, valamint az ELTE – teljesen más lista.

Tipp a 4. fordulóra: No Trump–ELTE +30
Ormay Györgyék aligha lehetnek elégedettek legutóbbi eredményükkel, így ha nem akarnak lemaradni a felsőházról, illene győzniük. Viszont az ellenfelük még hibátlan: persze Baka Tiborék még csak két mérkőzést játszottak – annyi meccsből még mostani ellenfelük is hibátlan volt. Ám, úgy vélem, hogy ez a jó széria nem szakad meg náluk ilyen hamar.

B-csoport
Amennyire jól tippeltem a másik csoportban, annyira rosszul itt: túlságosan bíztam a Slambucban, de végül Halusz Galináéknak sikerült megszerezni a győzelmet. Volt két nagy győzelem is: az egyiket a Kaskad aratta – Dénes Istvánnak és Csapó Szabolcsnak nagyon ment a játék –, míg a másikat a Hiányzó Málna: a győzelmet ezúttal a Pölöskei András–Székelyhidi Tamás páros hozta.

A Lufthansát követik a málnások, a harmadik helyen a Kaskad áll ugyan, de a kép megint csak csalóka, ugyanis az őt követő két csapatnak (Csipka és Slambuc) jobb az átlaga, csak hát ők eddig eggyel kevesebb mérkőzést játszottak. Talán körvonalazódni látszik, hogy ez az öt csapat fog harcolni a felsőházas helyekért.

Tipp a 4. fordulóra: Lufthansa–Hiányzó Málna +2
Igazi rangadó, kvázi dupla pontokért, hiszen mindkét csapat jó eséllyel felsőházas lesz. Természetesen kicsit elfogult vagyok a vendég együttesben szereplő Vikor Attila–Tubak Dani páros miatt, de a szellemek felhívták a figyelmem arra, hogy a német légitársaság csapata eddig veretlen. Hogy mi lesz ebből? Kvázi döntetlen.

2. leosztás (GD)
Kicsit csendesebb vizekre evezünk, a lapértékelésről essen pár szó. Jól látható, hogy Kelet–Nyugat számára a 4 kőr teljesíthetetlen, pedig az ellenvonalon nincs is különösebben vad elosztás. Hogy miért mondhatott mégis öt pár gémet? Mert túlértékelte Kelet a 18 pontos lapját.

Észak közbeszól az 1 kőr válaszra (egy ásszal már válaszolni kell, ugye?), Keletnek pedig látnia kell, hogy a treff dáma értéke leromlott a licitben, nem ér ez a lap 4-re emelést. Ha a partnernek többje van kicsit, mint minimum, ő is be tudja mondani a gémet. A vesztőütés számolóknak pedig: ez bizony 6 vesztő, tehát három hasznos kártya (figura vagy rövidség) kell a partnertől a 10 ütéshez, azzal majd bevállalja. Ne feledjük, vesztőütést csak akkor tudunk hatékonyan számolni, ha már találtunk a vonalon fitet!

III. osztály (IT)
Az elmúlt forduló rangadóján azt valóban eltaláltam, hogy a Koboldok fognak győzni, de egy tízessel tévedtem, ugyanis „csak” 8 IMP-vel győzedelmeskedtek Kerényi Liliék. Kiütéses győzelmet aratott az Ernyő Alatt csapata is: sőt, Bednay Dezső és Németh András mind a két (!) félidős-béli Cross-IMP-en az első helyen végzett (ha ehhez még hozzávesszük, hogy a szerdai kocsma-kvízet is bravúrosan megnyerték, akkor elmondható, hogy egész jó hetük van). A top csapatok közül nem hibázott a Libella és a Bambi sem.

A fiatalok ráadásul az első helyen állnának, ha bepótolták volna a mérkőzésüket – persze átlag alapján gondolom -, így helyettük a 100%-os Libella van az élen, mögöttük a szintén hibátlan Koboldok. A tőlük kikapó Budaörs áll a képzeletbeli dobogó harmadik helyén – a következő forduló után alighanem előrébb fognak lépni.

Tipp a 4. fordulóra: Törekvés – Lili - 27
A Törekvés csapata még vár az első győzelmére, s talán az eddigi eredmények után most taktikát változtatnak, amivel igyekeznek kizökkenteniük mostani ellenfelük. Sziráki László csapata hiába szerzett a legutóbb több mint 100 IMP-et, ellenfelüket is hagyták pontokat szerezni, így egy egészen nagy győzelem helyett csak „nagy” (több, mint 30 pontos) győzelmet arattak. Úgy vélem, hogy most is ilyesmi eredménnyel fognak végezni...

10. leosztás (GD)

Úgy látszik, ez a szlemek napja volt – legalábbis nálam. Bár kétségtelenül nehéz bemondani ezt a 6 treffet (nem is mondta be senki), mégis érdekes minta körvonalazódhat itt a felvevőjátékban.
A 6 treffben látszólag a kőr lopimpassz kell, de több esélyünk is van. Nyugat ugyanis esetleg nem tudja, hogy hol a kőr király, vagy a káró bubi, és ezesetben jó ötletnek tűnhet nem ütni az első menetben a káró ásszal – ha pedig elmegy, még akár húzhat is a szín. Ha viszont visszatartja az ütését (ami sokszor jó stratégia lehet, hiszen egy ütést veszítünk ugyan, de nem adunk 2-3-at, sőt többet), akkor már kiaduzhatunk, és a kőr király kiadásával máris hazaértünk. Ez az úgynevezett szinkópa játék: ha elmegy az ásszal, magas lesz/lehet a szín, ha nem, csapást váltunk, és a kőr szín segítségével teljesítünk.
Ha Nyugat gyorsan kicsit tesz, amúgy felmerülhet, hogy nincs nála az ász, ekkor pedig tehetjük a tízest. Jelen esetben persze nehéz kipróbálni a káró húzását, vagy lopimpasszt adni – ha nem aduzunk ki, és nem húz a szín, ellophatják a kárót, tehát ezesetben nem egyértelmű a felvevőjáték, de a pszichológiai esély sokat javít a felvétel esélyein.