Szeptember első hetében kezdetét veszi a 81. Országos Csapatbajnokság. Immár hagyományosan írunk majd beharangozókat (egyúttal jósolunk), továbbá visszatekintünk egy-egy érdekes mérkőzésre, és természetesen nem maradhat el néhány parti elemzése se. Az első játéknap még csak amolyan bemelegítés, hiszen utána egy hét szünet következik (a Pulán megrendezendő bridzsfesztivál miatt), és ez talán esélyt adhat, hogy a csapatok ténylegesen ráhangolódjanak a bajnokságra.
I/A
Az első osztályban évek óta az az egyik alapkérdés, hogy a friss feljutók egyből visszaesnek-e az I/B-be? Most a Szigethy és a Lowel csapatra irányul ebből a szempontból a figyelem: míg előbbiek igazolással próbálták felturbózni a csapatot, addig utóbbiak a szokásos tagokkal próbálják meg a bennmaradást. A harmadik csapat, amely mesterpontátlag szerint kicsit kilóg, a Csillagvirág, de ők valahogy mindig megússzák osztályozóval a kiesést.
Ami a bajnoki címet illeti, egyet kell értenem Kerényi István oddsaival, azaz a Visoft, Dumbovich, Galim, GAMAX, Elastron ötösből fog kikerülni a végső győztes.
Lesz-e vajon idén címvédés? Erről csak egy tavalyi, Pulában elkészített miniinterjú jut eszembe Czímer Csabával (Galim):
IT: És lenyomjátok a tavalyi (azaz 2016-os – a szerk.) győztes GAMAX-ot?
Csaba: Úgy gondolom, hogy ha az ember nem gondolja azt, hogy meg tudja nyerni a versenyt, akkor be se nevezzen!
Szigethy–Böszörmény +12
A név senkit ne tévesszen meg, a Böszörmény csapat tavaly még Royston néven játszott – kvázi azonos felállással. Csárliék akkor a 9. helyet érték el, nyilván az idei céljuk, hogy benne legyenek a legjobb hatban, amiben Kovács „Csapi” András segítségükre lehet. De a „beépülés” folyamata nem megy olyan gyorsan, és névváltás ide, új igazolás oda, ezt a mérkőzést bizony Demeter Gáborék nyerik.
I/B
A-csoport
Az MP-átlag szerint mi (azaz az Ecosoft csapat) vagyunk a csoport fő esélyesei, de ez a teher nem nyomja a vállunkat, továbbá nem is így gondolunk az egészre, mivel a másik BB, azaz Benedek Béla csapata is nagyon erős, ahogy a Vida sem lebecsülendő, ugye ott játszik új igazolásként a Tóth András–Csépán Gábor páros. Jó szereplést várok a kvázi teljes keretet megváltoztató Relétől is – jó nevekkel erősítettek, az egyszer biztos.
Ifik–Artemix +33
Ki ne emlékezne, hogy tavaly ez a két csapat még azért küzdött, hogy ki nyerje meg a II. osztályt. Ráadásul a rájátszás utolsó mérkőzését játszották egymás ellen, és ott Szűcs Villőék 5 IMP-vel történő győzelme azt jelentette, hogy végül kb. 8 VP-t vertek Kerényiékre. Most visszavághat(na) az Artemix, de szerintem nem sikerül nekik, ugyanis a lányok már kipihenték Sanghaj és a vb fáradalmait, s már talán a jetlag is elmúlt.
B-csoport
Printech, Pál, Hodosi... Csak úgy sorakoznak a jó nevek, bizony, nagy lesz a harc egymás ellen, meg persze amúgy is. Itt szerepel még a Dienes is fiatalokkal tarkítva, valamint Liska Tibor csapata, a SZTAKI is. Mi lesz itt? A Leó is bejelentkezhet arra, hogy felsőházba jusson, de oda kell figyelni Nádas Andrásékra, azaz a Bóc csapatra is, és a Líra-Durostone tagjainak is elsülhet a keze. Ooops! Most veszem észre, hogy valójában mind a nyolc csapatot felsoroltam. (Talán jobb is, hogy a sors – vagy Magyar Dániel – keze az A-csoportba juttatott…)
Dienes–Leó –22
A Dienes fiataljai még csak testben értek vissza a nyaralásról. Ha a családi kör nem kezd már az elején sarkosodni a feszültségtől, akkor szerintem a Leó csapat győz. (Ha viszont igen... Nos, reméljük a legjobbakat.)
II. osztály
A-csoport
Az MP-átlag szerint a csoportot magasan kéne megnyernie az ELTE-nek, de aligha lesz ez olyan egyszerű, hiszen a Lapszámosok a nyomukban lehetnek. És akkor ne becsüljük le a sikerre éhes No Trump, továbbá a nagyon rutinos Madarász csapatot sem.
ELTE–Lapszámosok –45
Rögtön össze is csap az a két csapat, amelyeket az A-csoport dobogójára várok. Nem lesz könnyű az egyetemistáknak, hiszen a Lapszámosok csapatában ott szerepel egy friss igazolás, Csiby Éva, aki ezen a meccsen bebizonyítja, hogy jó vásárt csináltak vele: vezérletével nagyot nyer Böszörményi Katalin csapata.
B-csoport
Kicsit kilógni látszik a mezőnyből a Hiányzó Málna, amelynek a csoport megnyerésén túl véleményem szerint a bajnoki cím a célja. Viszont itt szerepel még a Csipka, itt a lány csatlakozott az apjához: azaz Csipka Szilvi is a csapat tagja, mellette még egy új név, Bunth Ágnes is szerepelni fog. Nem is beszélve a nagyon rutinos játékosokból álló Wellnerről, valamint a szerintem majd meglepetést okozó Lufthansa csapatáról is.
Lufthansa–Expassz +8
Lénárt Zoltánék máris bizonyíthatnak, de nem lesz könnyű dolguk, ugyanis ellenfelük az eléggé összeszokott játékosokból álló Expassz csapat lesz. Fischer Józsiék, habár ezen a meccsen meghajolnak ellenfelük tudása előtt, nem fogják oly könnyen adni magukat: 10 ponton belüli lesz csak vereségük.
III. osztály
Egyelőre kilenc csapat nevezett, de az már most látszik, hogy egy új csapat, a Libella elég erős, hiszen itt játszik a Gombás Gábor, Bíró Lajos, Vági Péter trió. Akárhány feljutó is lesz, erősen esélyes lesz erre a Budaörs és a Koboldok is – reméljük, a Kerényi házaspárnak bejön a bajnokság! De személy szerint azt várom, hogy végig küzdelemben legyenek a feljutásért, és esetleg osztályozót érjenek el a fiatalok, azaz a Bambi és a Bednay Dezső nevével fémjelzett Ernyő Alatt is.