Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel - 2026. november 5.

Csb 2026, 9. forduló

A kilencedik fordulóval a célegyenesbe fordult mindhárom osztály mezőnye. Az I/A-ban izgalmas párharcok jönnek, az I/B-ben ezúttal is őrületes kezekkel találkozhattunk, a II. osztályban hatalmasakat nyertek az esélyesek.

I/A
Bár lejátszották a halasztott meccseket (A Vici legyőzte az Interface-t közepesen, míg a Galim nagy csatában, 25 pontos félidei hátrányból verte szorosan az Angelst a nagy rangadón), betegség miatt sajnos újabb mérkőzés maradt el.

A Gamax és a Galim is nagyon nyert, így e két csapat küzdelmévé kezd szűkülni a bajnoki címért zajló verseny, miközben a bronzéremért hajtó Angels–Bosszorkány rangadót a vendégek nyerték, és jelenleg harmadikok, de a Vici is győzött (bár a jelenleg feltűntetettnél kisebb arányban egy zsűridöntés miatt), és lőtávolon belül van. Ha a FÉSZEK nyer a halasztott meccsén, akkor hasonlóan fog állni – e négyesből lehetetlen megtippelni, hogy ki fog fellépni a dobogóra végül.

Az első hat csapat valószínűleg megvan, úgy tűnik, míg a 7-8. helyen álló Feel the Beat és Visoft bennmarad (bár még jöhet összeomlás, de ekkora előny a mögöttük állókkal szemben elég kell legyen a hátralévő két fordulóban).

Az utolsó négy pedig az egyetlen biztos bennmaradó 9., illetve jobb híján a 10. pozícióért harcol, ahogy ez már hetek óta valószínűnek is látszott. A Gulyás az első fontos rangadóját megnyerte ugyan a szinte biztos kiesőnek tűnő SZTAKI ellen, de az utolsó két meccsen nyernie kell ahhoz, hogy elérje a megfelelő pozíciót. Ezek az együttesek hibát hibára halmoznak, nehéz megmondani, ki fog itt bennmaradni – a jövő heti Gulyás–Szigethy sok kérdésre választ adhat.

Nézzük a forduló eredményeit, és néhány fontos partit is.

Gamax–Feel the Beat 16–4 (+36)
Dumbovichék simán nyertek.

Szépen licitálták ezt a nagyszlemet például.

A másik asztalon zavaros volt kicsit a licithelyzet, egy idő után Észak inkább bemondta a 6 pikket.

Elképesztő módon a 10 asztalból hármon is csak gémig jutottak, míg a nagyszlemet a fentin kívül a Galim licitálta be, ilyen módon:

Nehéz megérteni azokat az Északokat, akiknek lehetőségük volt splintert mondani, hogy miért 4 pikket választottak, illetve azokat a Deleket is, akiknél a partner gémre ugrott indulóként, míg ők épp válaszerőt ígértek, és 15 pontjukkal ezt hagyták.

A legtöbb helyen Dél ászt kérdezett ugyan, de Észak (talán megbeszélés hiányában) nem mutatta be a sikénjét, így lett 6 pikk a vége.

FÉSZEK–Interface betegség miatt elhalasztva.

Gulyás–SZTAKI 13,12–6,88 (+16)
Bár győztünk, nem lehetünk büszkék. A félidei 30 feletti előnyt mind eladtuk szinte a meccs végére, az ellenfél újabb hatalmas hibája kellett az utolsó partiban, hogy látható legyen a különbség.

Talán a nap legrosszabb felvétele címre nevezhetnénk ezt a 3 kőrt.

Két teljesíthető gém, sőt egy szlem helyett reménytelen töredéket vállalni.

Az ellenfél óvatosabban kezdett, és megtalálta a jó gémet.

Bár volt még egy madár, aki 3 kőrben utazott, egy pár még a szlemet is bemondta.

Nem teljesen tiszta, hogy honnan lehetett tudni, hogy nem áll ki két ász, de a sikerrel nehéz vitatkozni.

Angels–Bosszorkány 7,95–12,05 (–10)
Sokáig úgy tűnt, simán nyernek Keményék, ezzel a blöff Lavinthallal például sok pontot szereztek.

A legtöbb felvevő a 3 szanban megadta a káró kettősimpasszt, és hazaért. Ennél az asztalnál azonban Észak feltűnően felülről hívogatta a pikk színt, és a felvevő hitt neki, nem ebben a színben kereste a teljesítést, így bukott (bár érdekes kérdés, hogy ha Délnek semmije sincs káróban, miért a kőrjeit dobálja?).

A második félidő elején még nagyon vezettek a hazaiak két gémszvinggel, de a finist 42–0-ra hozták Magyar Ádámék, és győztek, tartva egyelőre a harmadik helyet – bár már ismert egy eredményük, ugyanis előre hoztak egy mérkőzést az utolsó fordulóból, amin nagyon kikaptak a Visofttól, ezért talán rájuk tennénk a legkevesebb pénzt.

Visoft–Galim 2,69–17,31 (–48)
Végig vezetve győztek Gálék, már több jó partijuk szóba került, így nézzünk egy olyat, ahol az ellenfelek is sikeresen oldottak meg egy licitet.

Úgy tűnt, hogy itt is a vendégek fognak írni. Leálltak 3 káróban, és sem a 3 szan, sem az 5 káró nem teljesíthető. A másik asztalon azonban meglelték az egyetlen benne levő gémet.

Itt is megfejtették, hogy nincs treff fogásuk, így érkeztek a 4–3-as major gémbe, ami a kiadó adu dacára elvehetetlen volt. Szép licit!

Szigethy–Vici 7,58–12,42 (–12)
(Az 32. partiról utólag hozott a zsűri az eredményt 11 IMP-vel a Szigethy javára módosító döntést, ez majd csak keddtől látszik a verseny felületén. Az itt jelzett eredmény sem teljesen pontos, mert a Vici a zsűriesettől függetlenül valamennyi büntetést is kapott, szóval majd kedden jelenik meg az igazi végeredmény – a szerk.)

A bennmaradásért küzdő hazaiak a vége felé tették viszonylag szorossá a meccset, Szőtsék végig jól játszva győztek, és a dobogót célozzák már.

Más licitben, de a vendégek is megtalálták a jó 4 kőrt a fenti partiban.

A hiperagresszív 3 treff után nem volt más választásuk, mint a kőr gém.

Általában a szlemeket oldották meg jobban a vendégek, de volt egy, ahol egyik asztal sem licitált magasabban – pedig ezúttal a 6-os magasságon lehetett volna menteni.

Ügyesen fékeztek ebben a partiban.

A 6 kőr csak egyet bukik, a másik asztalon még 6-öt sem mondtak, így kihúzták a partit.

Pedig volt olyan meccs, ahol mindkét vonal szlemet vállalt.

Zábrádi Benjámin volt az egyetlen, aki sikeresen mentett.

A túloldalon nem küzdelemben vállaltak 12 ütést.

Itt talán a Bergen-emelés ereje miatt lehetett bizonytalanság, mindenesetre az 1-1 bukás csak 7 pontjába került a Galimnak.

Az Angels–Bosszorkány meccsen pedig kis segítséggel egy-egy kontrázott bukás volt, így kihúzták a partit – csak a magasság volt nagyon más.

Ha jól tudom, a Hittmann-rendszerben a 2 káró major(oka)t ígér, erre nem volt jó megállapodása Trenkáéknak, így ezt játszották kontrával, ami egyet bukott végül – ha rövidítéssel kezdenek, kettő is összejöhet.

A másik asztalon Kemény Márk úgy érezte, hogy az ellenfél szlemje biztos, ezért előmentett.

Dél nem sejtette, hogy ha nem hívja le a treff ászt, amikor káróban ütésbe kerül, már nem üt vele, így ez is egyet bukott, a kimagasodó káróra elrepült a treff vesztő.

Jövő héten már az utolsó előtti fordulóra kerül sor, ahol több nagy csatára van kilátás: a Gamax–Galim szuperrangadót nem kell bemutatni, aki nyer, bajnok lehet a következő héten, míg a FÉSZEK–Vici a dobogóra kerülésről dönthet. A kiesés elkerülésében fontos lesz a Gulyás–Szigethy, tehát az izgalmak fokozódnak a tabella minden fertályán. (GD)

I/B
A rájátszás múlt heti fordulójában tömörödött a mezőny – a heti második körben viszont széjjelebb húzódott. Teljes képet majd csak jövő keddre fogunk látni, amikor az Ecosoft és a Libella lejátssza elmaradt meccsét. Miután most mindketten tisztességgel nyertek az ELTE, illetve a Blackout ellen, a pótlás után így valamelyikük be tudhatja hozni az előttük 10 pont előnnyel vezető Vidát – ők remiztek a Lowellel. A jelenlegi második helyre a Tatabánya-Izobau jött fel a Durostone kiütésével.

A nap fordulópontjait a holy elosztások dominálták.

Hamar kiderült, hogy legalább 50 pont van a pakliban. Kelet általában 1 kőrrel indult, és szinte mindenki kétszínű lapot licitált Délen – ez inkább csak ötös pikket ígérne, de most ez nem okozott gondot Északnak a küzdésben. Benedek Béla és Berkes Márton Ghestemet játszik, a dupla fit hamar nyilvánvaló lett, és így még a bukásra ítélt szlemet is lementették, a két sima bukás ingyen volt.

Vida Mihály és Vinkler László rendszerében a hosszabb minorral kell indulni az ötös major ellenében is. Az 1 treffre Michaelssel nem lehetett bejönni, az 1 pikket gémre emelte Észak, és az erre érkező 5 kőr szemre soknak tűnt az ellenfeleknek. Az igazi partner persze ilyen helyzetben rendes támogatást hoz, a 850 14 IMP-t jelentett Vidáéknak. Az Artemix – Veszprém meccsen a pikk ászt ráadásul sem hívták, ott 1050 -be fájt a kaland.

Hogy is kellene ezt a kétvesztős kezet licitálni? Lehet óvatosan, nem abszolút forsszal indulni, a licit várhatóan visszaér hozzánk. Mivel Kelet kontrázott, Dél megpróbált információt gyűjteni az ellenfelekről. Mivel azok kőrben akartak leállni, csak 4 pikket licitált – a késleltetés nyilván további erőt is sugallt. A bukó szlemből kimaradás nagyon jó szkórnak tűnt – de a másik asztalon a 2 treff indulás után az ellenvonal félreértette egymást, és egy mansbeli 1700-ba szaladtak.

Szetey András is 1 pikkel indult, majd mivel káróval szólt közbe az ellenfél, 4 kőrig kényszerítette a vonalat. A partner pikkre igazított, a kőr vesztőt tehát le lehet lopni, és ha 2–2 a pikk vagy valami érték van benne a partnernél, meg is vagyunk.

Illetve akkor is meg tudunk lenni, ha peches az indulás – pároslicit után Nyugat nem tudhatta, melyik színben kellene támadni.

A 2 treff forsz ellen Kelet–Nyugat védekezhetett. Molnár László 2 pikk Timbuktuja vagy treffet vagy a két piros színt ígérte. Észak passza legalább válaszerőt ígért, és most Kelet élhetett volna a vakmerő partner által kínált lehetőséggel – a treff vagy a piros kombináció is szívéhez közel állhatott volna, különösen, hogy az ellenfél nyilván pikkben erős. A lagymatag védekezés esélyt adott az ellenfélnek megállni az 5-ös magasságon – és mivel a másik asztalon egy elrontott exclusion ászkérdés után a nagyszlemben is fantáziát láttak, –13 pontot könyveltek el.

A 20-as partiban mindkét vonal akár a szlemig is küzdhetett, és ha az ellenvonal nem volt résen, akár meg is csinálhatta. Ha a sor végén Dél csak 5 treffet mondott, általában szürt csinált – Kelet reménykedett a káró lopásában, és ezzel feltömte a felvételt.

A 6 treff ambíciózus licitnek tűnt, de a partner három értékes figurát is hozott, hiszen a kőr ász, a káró dáma és a treff bubi is ütést jelentett. A felvevő sok mindent nem tudott meg az elosztásról, és bukott végül. Az ellenfelek is tudták, hogy hosszú a kárója, de ebből nem akartak dobni az adukba vagy ezt a színt hívni. A nyomozást a kőr ász, kőr lopás jelenthette volna – ha kiderül, hogy Északnak 8 pikket és négy kárót osztottak, az impasszt az első menetben jó eséllyel meg lehet adni.

Kelet is, Nyugat is a pikk felvételben sok ütésben reménykedhetett. Ha Észak elindul hármas pikkjéből, majd a káró vagy kőr hívást ő tudja ütni, az újabb adu hívás a felvevőt 8 ütésen ragasztotta volna. Ehhez képest mindenki a partner által licitált treffel indult, ami lemenetet és tempót is adott – a káró ász-királyból senki nem lazsált, hogy a partner üthessen az aduhívásért, és így szinte mindenütt 11-t tudott a felvevő ütni. (FG)

II. osztály
A második rájátszási fordulóban kiszakadt a pofonzsák a felsőházban. Kezdte az Újrakezdők, akik a Catherinát oktatták a meccs első félidejében, 32 IMP-s előnyt gyűjtve. A második félidőben azonban fordult a kocka, és Németh Ádámék 94 pontot vertek rájuk, így csak pár győzelmi pont jutott a rookie-knak. A második asztalon Nyárádiék mindkét párja sokat tett a sikerért a No Trump ellen, és 20–0 lett a vége. A hetet a vezető helyről kezdő Óbuda csak 3,7 pontot szerzett a BME ellenében, és végül az All-In szoros meccsen nyert az Első István ellen.

Az Óbudát így a Catherina és a Nyárádi-Tatabánya is megelőzte, de az All-In is szoros negyedik – az első négy helyezett 11 ponton belül áll két meccsel a vége előtt. Az alsóházban a Koboldok és a Bridgemanship vezetnek, akik NBA-találkozóra emlékeztető, 120 IMP feletti szerzett ponttal nyerték meccsüket.

30. leosztás

      

Pároslicit után Észak–Dél vélhetően 1 szant játszik, és egy-két szürrel teljesít – attól függően, hogy a várható pikk figurákkal történő indulás után mennyire próbálja Keletet kizárni a játékból.

De ha Kelet gyenge 2-es pikkel kizárt, megváltozik a játék dinamikája, Észak a sor végén 2 szannal vagy kontrával jelentkezhet, és 4 kőrben találják magukat. Hét asztalon történt ez, de csak hárman teljesítettek (egy nyolcadik asztalon a szintén teljesíthető 3 szant bukták el.)

Azért ötös pikkje csak van a kizárónak, úgyhogy a második pikket vettük el, és semmiképp sem akarjuk Keletnek kiadni az ütést, de dámája beesik. Már csak azt kell elhinnünk, hogy treff bubija dubló volt, (11 pontja már csak ne legyen a kizárónak a kőr dáma és a pikk figurák után), és máris a lopimpasszal megvagyunk. (FG)