Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szalay György - 2017. szeptember 15.

M. György temetése napján (csb I/A 1. forduló)

A cikkben sok helyen felhasználtam Petri György Bibó temetésén című versét, valamint Albert Einstein híres megjegyzését: A kvantummechanika kifejezetten impozáns. De egy belső hangocska nekem azt súgja, hogy még nem az igazi. A teória sokat elárul, de igazán nem visz minket közelebb az „öreg” titkaihoz. Mindenesetre, meggyőződésem, hogy ő nem dobál kockákat.

Folyton eleredt az eső aznap, azon gondolkoztam, vajon a jóisten mindig a mi oldalunkon áll-e, ezt idézte mindig rosszkor felböfögő protestáns kétkedésem. Előtte egy pszichológussal elvitáztam, hogy én itt legyek-e az újbudai urnatemetőben, vagy kikért-miért nem szabadna itt lennem, vagy miért meglepő, hogy itt vagyok, aztán egy bridzstársam segített.

Micsoda évek, gondoltam, micsoda hullazápor, pedig még nem tudhattam, mennyi van hátra, hányat, kiket, mit visz el ez az évtized, így morfondíroztam, amíg figyeltem az érkezőket, pontosabban azt, kiknek tűnik fel, hogy van pofám idetolni a képemet, és ki talán ezért nem jött el, elhelyezkedtem egy másik bridzstársam mellett, csontfekete kabátban emblematikusan. Így szinte nem is tudom, kik voltak ott, a valóban jogosultakat átengedte figyelmem, az érdem tantuszát ők valóban bedobták a fénycellába, ki-kisütött a nap, idegesítően, mint a vakuk.

A halottak országába egy nagy szürke screenablakon mennek át, nem is hallják az élők kopogását.

Azonnal elkezdődik a minden érkezővel újból kezdődő játszma, amelynek címe: Örök robberoktáv. Ecsedi, Kuttner, Gabos, Lévai, Éliás, Szabó, Koltai, Liska sietnek elébe, ezeket ismeri fel a tolongásban, és kezdődik máris a Kiknyernekma.

Itt visszafelé forog az időtlen idő, kezdetben mindenki bellben van, de ahogy a Harcosok Klubjában is mondják, mielőbb játszanod kell! Gyurit hidegvérű higgadtsága miatt Északra ültetik, Nyugat 1 kőrrel kezd.

4. leosztás

Sosem szerette a kétszínűséget, sem azokat, akik ott mutattak erőt, ahol nem volt nekik, így nem 1 pikk vagy Michaels 2 kőr/Ghestem 3 treff, hanem 2 káró, remélvén, hogy a pikkre economikusan lesz még hely és idő. És ne feledjük, hogy minden M. Gy. magyar bridzsező-közgazdász unorthodox valahol. Keleten hibáznak, 3 káróval adnak neki(k) időt, így jöhet a megtervezett 3 pikk–4 kőr–4 pikk mentés; kontráznak persze, de ahogy Gyuri mindig is szerette, várható 500-ért menthette a bell gémet: aki nagy családról gondoskodik, megbecsüli a 120 fabatkát, csapatban is.

Kelet is 6–4-re számított nála, így a kőr ász után a káró lopást megcélozván káróval folytatta, kis adu hívásába meg berohant az ásszal, beejtvén a pikk dámát, így örülhettek, hogy Nyugat treff ásza miatt egyáltalán elbukott a gém.

Az örökoktávban alapszabály, hogy hiba után jön a bünti, ahogy Gyurink első komoly partnere, MA szereti mondani. Miután mindenki megtisztult bűneitől, általános fehér játszma következik.

8. leosztás

Szabály az örökbridzsben, hogy az osztó szerepét nem veszik annyira véresen komolyan, hisz már mindannyian az Örök osztó mellett foglalnak helyet, így Dél kezdett 1 kőrrel. Második szabály: itt nem csak az osztásnak nincs szerepe, hanem a kizárást is ritkábban alkalmazzák; Nyugat így passzolt, Gyuri 2 kárót felelt, Dél 3 kőrjével meghatározta az adut, majd jöttek a kulcslicitek. Gyuri örök fiatalként átvette gyermekei generációjának modern fegyvereit, így nem 4 szannal, hanem 4 pikkel kérdezte meg az ászokat, a megnyugtató válasz után nagyszlemre tört, amit Dél a káró ABT birtokában azonnal bemondott. A földi valóságban sokan még a kisszlemet sem vállalták, de M. Gy. sosem hagyta ki a royál, azaz a nagyszlem esélyét – kockázás nélkül nincs bridzsverseny, tartotta és tartja fent is. És azért is volt és fönt is lesz kiváló (vegyes)páros játékos, mert mindig tudta, mit bízhat partnerére és a sorsra: legfeljebb megad(unk) egy impasszt, vélte. És pontosan ez történt: siker, kártyát kicsit félre, elő a kockát. A. E. nevű kibicének odaszólt: igazad lehet, barátom, Isten nem kockázik, de mi igen.