Hosszú szünet után jelentkezem írással. Ugyan mi volt az oka a kihagyásnak? – teszi fel a kérdést joggal az Olvasó. Egyszerű: lusta vagyok. Korábban Bánki Zoli felkérései után mindig feltettem a kérdést: mi a határidő, nem késtem le? „A jövő hónap 15-e. Csak neked, másnak elseje” – felelte Zoli. „De én nem tudok gépelni” – mondtam reménykedve. „Nem baj, te elküldheted kézírással is.” Nem volt több kifogás, dolgozni kellett, három-négy hét alatt megszületett a cikk. Az online-időszak más tempót diktál.
Az új főszerkesztő, aki élsportolói pályafutása alatt megszokta, hogyan kell a nap 24 órájából 28-at csinálni, munkatársaihoz is szigorú. „A keddi első osztályú partikról kellene írnod, de ráérsz csütörtökön leadni” – mondta kegyesen. Nem mertem megkérdezni, hogy melyik csütörtökről van szó, így hozzáfogtam a munkához.
A cikksorozat címe nemcsak a versenyformára utal. Egyik kedvenc filmem Woody Allen azonos című alkotása. A főhős, egykori teniszbajnok, élete múlik a teniszben előforduló necces labdához hasonló élethelyzeten. A pályán, az életben, a bridzsasztalnál egyaránt sorsdöntő szerephez juthatnak a necces labdák, éles helyzetek, szerencsés fordulatok. A Mitchell-rendszerben egy-egy szűrön, 10 pontos különbségen akár a bajnokság sorsa is múlhat.
Ha Dél az ultramodern 1 szan indulást választja, nehéz helyzetbe kerül az ellenjáték a 3 szan felvételben. Kiderül Észak kőrje, így automatikus a treff indítókijátszás. Látnoknak kell lenni, hogy ne a treffet erőltessük a káró ász után. De ha nem hív kőrt Nyugat, a felvevőnek is meg kell hívnia a színt a kilencedik ütés érdekében. Most Keletnek kellene látnoknak lennie, hogy az asztali kőrhívásba a királlyal menjen el, és pikket hívjon. Ebben a helyzetben egy párosverseny specialista megadja az impasszt a szűr érdekében, és bukik. A necces labda visszaesik a térfelünkre. Csapatversenyen a pikk ász lenne a biztonsági játék!
Ellenünk a konzervatív 1 pikk indulás után Észak lett a felvevő. A kőr 5-öst _attitűd_ Nyugat az ásszal ütötte, és a hármast hívta _valószínűleg jobb a nyolcas, egyértelműbb az eredetileg négyes szín_. Kelet a királlyal ütött, és most kellett volna pikket tenni az asztalra. Annál is inkább, mert a felvevő egy szakállas trükkel állt elő: először a kőr tízest tette, majd a hetest. Először gyengének tetette magát, majd lelepleződött, de az utóbbit nem vettük észre.
Egyébként minden adunélküli gémben kilencet vagy tízet ütött a felvevő.
Ebben a leosztásban sem jeleskedtek az ellenjátékosok. Két asztalon tízet, a maradékon tizenegyet ütöttek a felvevők a négy pikkben. Azt még megértem, hogy Észak nem a szinglivel indul, hanem a kőr királlyal. Aki valaha ultizott, az tudja: „hosszú adu, hosszú szín”. De ha a kőr indulás után az adu király nem üt, és a felvevő gyanútlanul az asztalra megy káróval az újabb impassz érdekében _páros versenyen ez a kötelező játék, a csapaton le kell hívni az adu ászt_, akkor vérző fejjel távozik.
A kőr király indulás után adu impasszt adtam, Észak okosan kihagyta az ütést. A licit alapján a treff ászt Északon képzeltem el, így treffet hívtam. A bubit a király és az ász követte. Most már nincs kárólopási lehetőség, a közlekedés megszűnt Kelet felé. Az ellenjáték ezután szerencsére megbotlott, nem hívták le a második treff ütést, és tíz helyett tizenegy ütést szereztem.
Kilencféle eredmény született a +150 és –500 közötti skálán. A mi asztalunkon a törvények csatájában az idősebbik győzött: a részjátékért folyó küzdelemben a hármas magasság az ellenfélé. Második helyen végzett az összes ütés törvénye _LOTT_.
„Jó, hogy nem mondtam négyet” – mondta Kelet elégedetten, majd a felvevő egyet bukott. Bár a kontra csak páros versenyen jön számításba, itt sincs sok értelme, hiszen 50 helyett 100-at írni nem nagy üzlet. Világéletemben a rossz üzletek híve voltam… Erre legalább nem fizettem rá.
Ókonzervatív licittel jutottunk el a nemes színű gémig, ellenlicit nélkül.
Én voltam a felvevő, és a káró dáma indulás, majd az asztal leterülése után megjegyeztem, hogy „párosverseny-hiénák passzolnak a 3 szanra”. Kovács Misi azt felelte, hogy ő ugyanúgy licitál, ahogy csapatversenyen tenné _vagyis jól…_. Igaza lett, mert a valószínű káró indító kijátszás után nehéz tizenegyet ütni, ami a négy pikkben könnyedén sikerült. Bár volt néhány 660, többnyire egy passzív rövidszínű indulásra. Egy helyen tizenegyet ütött Dél káró indulásra, ami csak úgy lehetséges, hogy Kelet a második káró ütésben szabadul a dámájától, partnere tízesében bízva.
Az előző partihoz hasonlóan Északon ültem, sajnos. Gondoltam, én majd megmutatom, hogyan kell páros versenyen licitálni! Misi nagy nehezen összekaparta a nyolc ütést a 40%-ért. Sikerült 110-et írni a 200 helyett…
Észak passzal indult, és a 2 kőr licitemet körpassz követte. A hat ütés jó eredmény volt, kilencen teljesítettek gémet a másik vonalon. A skála két végén egy kontrával teljesített 5 káró és egy 3 szan –4 szerepelt… Egyébként Észak passza ellenkezik Terence Reese „go with the room” elméletével. Reese szerint páros versenyen licitáljunk úgy, ahogy a többi asztalon teszik, és a technikával szerezzünk előnyt _erről feledkeztem meg én is az előző leosztásban_. Persze csapatversenyen sem olcsó a 200 a 600 helyett.
Nem mindenki fizet rá a Reese-elv tagadására.
Ha Nyugat a prózai 2 káró közbeszólást választja az első menetben, a negatív kontra megoldja É–D problémáját, megtalálják a pikk színt, és a –180 helyett plusz pontokat szereznek. Erre szoktam mondani: a bridzsben minden elméletnek az ellenkezője is igaz.
Befejezésül, csatlakozva kedvenc szerzőm avantgárd stílusához, küldök egy dalt, utalva a gyorsaságomra:
Pat Boone: Speedy Gonzales
.
