Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel - 2018. február 16.

Mindenki egyért – Magyar Kupa 1. játékhét

A 47 csapatból 32 marad talpon a háromhetes előselejtező végére, de egyelőre még csak az első játéknapokon vagyunk túl a Magyar Kupában. Több csoportban is meglepetésekkel kezdődött a sorozat, lássuk, mi történt az első héten!

Hétfő
Kaufmann-csoport
Az élen jelenleg a P-T áll, őket követi a Dumbovich. Mind a két csapatnak volt egy 20–0-s és egy kisebb győzelme. Az, hogy jelenleg ki van előrébb, sokat nem jelent, a végső döntés várhatóan úgyis majd a harmadik napra marad, amikor egymás ellen játszanak majd.

Érdekesség ebben a csoportban, hogy a többi négy csapat a kiemelés szerinti 30–39. közötti helyeket foglalja el, azaz a keddre vágyóknak nagyon oda kell figyelniük az egymás elleni mérkőzésekre. Eddig a Lapszámosok játszottak két mérkőzést ezen „négyes ellen”, s összességében döntetlen lett a két meccs eredménye – ezzel a 20 VP-vel a harmadik helyet foglalják el.

Egyedül az Ördögszekér csapat van lemaradva, de ők legalább túl vannak az csoport első két kalaposán, igaz, VP-t sajnos nem sikerült szerezniük – a szekér még nem halad megfelelően –, de innen már csak könnyebb lesz Pós Tiboréknak!

Rangadó: Lapszámosok–P-T –32
Nem lesz könnyű dolguk Kákóczki Lottiéknak a P-T ellen, már csak azért sem, mert ez az aznapi második mérkőzésük lesz, az elsőt pedig nem más ellen fogják vívni, mint a friss IBBF páros-győzteseket is felvonultató Dumbovich csapat ellen. Gömböm nem is jósol nekik túl sok jót, a vereségük azt fogja jelenteni, hogy Gerő Istvánék a nap végén is maradnak az élen.

Keleti-csoport
Véleményem szerint a nap meglepetése volt, hogy a Nők az első mérkőzésükön kikaptak a Next csapattól – és a második meccsük is aligha úgy sikerült, ahogy szerették volna. A cross-IMP-t nézvén arra jutottam, hogy erről alighanem Szetei Zsolt Zsanett tehet, aki a műtéte után még lábadozik.

Nem hibázott, sőt az egyik mérkőzésen maximális győzelmet könyvelhetett el a Galim. A friss IBBF-csapatgyőztesekkel tarkított brigád még azt is megengedhette magának, hogy új párost alkosson, ugyanis az első mérkőzésen a BridgeMate szerint Czímer Csaba nem állandó partnerével, hanem Marjai Péterrel játszott.

Felemás napot zárt viszont a Csipka csapat: egy viszonylag nagy vereség mellé egy viszonylag nagy győzelmet szereztek, ezzel átlag körül állnak Germadics Vilmosék – persze, a harmadik helyet meg is kell majd tartaniuk.

Rangadó: Next–Epika –9
Járai Zsigmondék szép győzelmet arattak a hölgyválogatott ellen, hogy aztán „vépétlenül” hagyják el az asztalt a második meccsen. Gombás Gáborék két győzelemmel kezdtek, de attól még nem vehetik lazán ezt a mérkőzést, hiszen a Next csapat megmutatta már, hogy fel tudja venni a kesztyűt a nálánál jobb csapatok ellen. Gömböm szerint most nem lesz meglepetés, de azért az Epika csak egy gémnyivel lesz jobb ellenfelénél.

Kovács-csoport
Ha az állásra nézünk, akkor talán nincs is semmi különös: egymás után jönnek a csapatok, nagyjából kiemelési erősségük szerint. Azért csak nagyjából, mert jelenleg Balásy 25. kiemeltként megelőzi a 20. kiemelt Artemixet, de az az 5. hely aligha lehet mérvadó: közel azonos játékerőt képviselnek.

Az Ages majdnem kimaxolta a napot, ami első kalapostól el is várható. Viszont némi meglepetésre kikapott a Dienes a Rappentől 19 IMP-vel, ennek ellenére Sztrapkovics Lászlóék jelenleg a második helyen állnak.

Rangadó: Rappen–Artemix +2
Pölöskei Andráséknak feltétlenül győzniük kellene, hogy megtartsák az esélyt a legjobb 32-re, mivel igencsak szoros lesz a befutó – véleményem szerint a 3. és a 6. hely között majd alig 5 VP fog dönteni a végén. Épp ezért persze Ráduly Csabáék se vehetik lazán a mérkőzést, amin gömböm szerint kis vereséget fognak szenvedni. Aztán, hogy mire lesz ez elég... Nos, azt még nem tudja beazonosítani a golyócskám!

6. leosztás
A kontrák szépségeiről szólnak a hétfői partik. Manapság már olyan helyzetben is információs kontráznak sokan, amikor más már büntetőnek gondolt kontrát adna. Továbbá vannak támogató, újranyitó, erőjelző kontrák, tehát a lehetőségek széles tárházából tudunk választani. Nem az a legfontosabb, hogy mit jelent pontosan egy kontra, hanem hogy a partnerrel egyformán gondoljuk!

Előre elárulom, nem tudom, mit jelent ez a kontra. Precíziós rendszert játszunk, tehát legfeljebb 15 pontja lehet az indulónak elosztásos lappal (vagy van szinglije, vagy valamilyen 5–4–2–2 esetleg), legalább négyes káróval, a 2 káró legalább négyes támogatás, 6–9 pont, többnyire tagadja a négyes majort (nem éreztem úgy, hogy ezt a szép kőrt szükséges bemutatni – hívásirányítónak botrányos, gémet amúgy sem fogunk játszani, hiszen nem lesz elég pontunk, tehát minek?).

Ebben a helyzetben a partnernek vagy valamiféle erős lapja van, sok olcsó pikk ütéssel (pl. KJTx), és külső magasfigurákkal, vagy valamilyen rövid pikkes lapja, és többlete. Nem túl valószínű, hogy a vonalunkon 20–24 ponttal, legalább 4–4-es fittel büntető kontrát akarnánk adni, de az még kevésbé, hogy infókontrája legyen a partnernek. Miről akarna informálni ugyanis? Hogy keressük a hiányzó majort? De hisz (elvben) nem lehet 4–4-es nemesünk, sőt, már találtunk színt, tehát ennek így semmi értelme. Hátha benne tudok maradni, amikor neki szinglije van, nekem pedig maximum jó 3 vagy rossz 4? Akkor már értelmesebbnek tűnt, hogy mégis a büntető fajta van nála, láttunk már olyat, hogy valaki hármas nemessel kontrázott, a másik pedig néggyel licitált. Én úgy vélem, hogy ha már mind erőben (10–15, illetve 6–9 pont), mind elosztásban (nem lehet négyes nemese annak, aki átlépte azokat) elmondtunk mindent, akkor egy információ marad: hogy ezt akarjuk játszani. És végül: én mit tennék partnerem lapjával? Ha invitet akarunk adni, akkor licitáljunk új színt, érteni fogja a partner, hogy jobb lapunk van, de semmiképp nem akarunk 2 pikk kontra ellen küzdeni.

Szívesen veszek minden hozzáértő véleményt az ügyben, mert fogalmam sincs, mi a megoldás az adott keretek közt (sztenderd rendszerben úgy gondolnám, ez erőjelző kontra, legalább 17 pont, némi erő a színben, de szinglivel ki kell belőle menni, lehet választani a passz és a 3 káró/3 szan közül).

Passzoltam. Mindkét asztalon tízet ütöttek, odaát a 4 pikkben, így 10 pontot vesztettünk.

31. leosztás
Ez a parti számunkra nagyobb sikerrel zárult.

Megállapodásunk szerint a büntető kontra után is az első kontra még mindkét kézből információs, de magam a dubló pikkel nem tudtam kontrázni. Szerencsére kiderült, hogy a felvevővonalon legfeljebb 8 kőr van (sem az 1 szanosnál, sem az 1 szan kontrára passzolónál nem lehetett öt), ezért tudtam passzolni az adott lappal, ami fényes sikert hozott:
1. Káró A
2. Pikk 6-x-x-Q
3. Kőr kicsi-bubi-ász
4. Káró – király
5. Treff 10-bubi-dáma
6. Pikk ász
7. pikk lopás
8. treff 9-es

A pontos ellenjátékkal szerzett három bukásért kapott 800 ponttal 12 IMP-t kerestünk.

Kedd
Darvas-csoport
Hívhatnánk GAMAX-csoportnak is, hiszen ők a csoport esélyesei, első kiemeltjei.

Az első meccsen máris begyűjtötték a kötelező közel 20 pontot, a másodikon aztán fricskát kaptak a vb-re készülő fiatal hölgyektől, hiszen mindössze 9 ponttal nyertek Winklerék, akik majd a monacói, téli nyílt Eb-n szerepelnek. Bizonyára ezért cserélték fel a második és a harmadik játéknapot, feltehetőleg jövő heti meccsüket a Tatabánya ellen később játsszák le. A fiatal lányok amúgy a szintén náluk magasabban kiemelt Relé csapatot le is győzték 5 ponttal, így remekül kezdték a küzdelmeket.

Bár az ELTE jelenleg a második, véleményem szerint nem ők, hanem a Relé, Tatabánya, Ötpikkminimum hármas ér majd oda a továbbjutó helyekre.

Rangadó: Tatabánya–Gamax –35
A fáradtan hazatérő fiúk hibákkal tarkított meccsen hozzák a kötelezőt.

Ottlik-csoport
A Visoft csapattal fémjelzett csoportban kevesebb meglepetés akadt, itt az első kiemelt megszerezte a maximális 40 pontot, és persze simán vezet. A második helyen nagy máris a tülekedés, ami nem váratlan, hiszen a Szigethy és a Pál hasonlóan erős, bár más kalapból kerültek ki. Ez a meccsükön is látszott, hiszen döntetlen született. Véleményem szerint a végeredmény hasonlóan fog kinézni, a Cyan erősebbnek tűnik, mint a Vasdob és a Kaskad.

Rangadó: Pál–Visoft –25
Bár egész jól tartják magukat, mégsem sok pontot kapnak Pálék a csoport dobogójáért küzdve.

Widder-csoport
A Budaörs 17 csoportja, mondhatnánk – de máris a harmadik kiemelt Bóc vezet, miután legyőzték Kuttneréket! Igaz, utána Bócék begyűjtötték a 20-at is az Őrszem ellen, ezzel tehát vezetnek, míg főszerkiék utána picit legyőzték Mezeiéket, így körbeverés is lehet. Az egyetlen ötcsapatos csoport még izgalmasan is alakulhat!

Rangadó: Lowel–Bóc +20
A lassan kezdő Lowel legyőzi a remekül nyitó Bócot, és teljesen összekuszálja a táblázatot.

Cohen-csoport
Az Elastron-csoport, ahol azonban az Ecosoft is szerepel, tehát a többieknek nincs könnyű dolga. U20-as fiataljaink szépen tartották magukat, sőt, az elfogadható gumisok elleni vereség után legyőzték a Lufthansát! Az Ecosoft két közepes győzelemmel melegített (hajrá, IT!), míg az első kiemeltek második meccsükön már kiosztottak egy tojást is.

Rangadó: Leo–Elastron +15
A Nyárádi klán ezúttal meglepetést okoz, és legyőzi az éllovast, szorossá téve a csoport elejét.

Zánkay-csoport
A FÉSZEK-csoport szorosabb a vártnál, de a sorrend egyelőre a várható. Némi meglepetés a kupaspecialista Hazai csapat újabb jó szereplése, ezúttal ugyan kikaptak az éllovas mellett az Interface-től is, de a két meccsen szerzett 14 pont jól mutat, és már csak könnyebb ellenfelek várják őket. Ha hozzák a jó formát továbbra is, odaérhetnek az első négybe.

Rangadók: FÉSZEK–Mesdames +44, Mesdames–Interface –25.
A Mesdames, azaz hölgyek eddig szépen gyűjtögettek, most azonban két magasabban kiemelt ellen kell megküzdeniük, sajnos, kevés sikerrel, így az utolsó napra marad, hogy bebiztosítsák a továbbjutást.

32. leosztás

Amennyiben ebben a partiban Észak–Dél eljut a 3 szanig, abban semmi meglepő nincs. Végül is Délnél van a fél pakli, már ami a figurapontokat illeti, míg Északnál van 5 figurapont, amivel azért már bőszen lehet gémet teljesíteni (és többen teljesítettek is).

A licitből annyi derült ki, hogy Délen van legalább ötös pikk, míg Északon tulajdonképpen semmi, vagy legalább annyi, hogy van minimum 5 treffje. Nyugat alighanem kőr indulást választ, valami kis lapot, megállapodás szerint 11-es szabály, attitűd vagy 3./5. közül. Az asztali kicsit követi a nyolcas, majd a dáma – igen, jó kis felvevő trükk ez, csuklóból belerakni a második legnagyobb figurát.

Most a felvevő az asztalra megy káróval, majd kis pikket hív a bubihoz, amit lecsap a dáma. Speciel a parti ezen pontján már kétszer bukik a felvétel, no de attól még szerintem tanulságos, hogyan „derítheti ki” Nyugat, hogy valójában hol van a kőr bubi. A kőr tízes alighanem a partnernél van (vagy ha még az sincs, akkor oly mindegy a parti), de a figura jelenléte igen csak fontos lenne. Hiszen ha a felvevő rendelkezik az AQJ-val, akkor nem lenne célszerű ezt a színt hívni: ellentétben át kéne valahogy passzolni az ütést a partnerhez. Ha viszont a partnernél van a bub-tíz, akkor nyilván jó lenne folytatni ezt a színt, hiszen jó lenne kikergetni az ászt, mire a káró királlyal vagy a pikk tízessel ütésbe kerül Nyugat.

Nos, a megoldás a káróban rejlik, amennyiben használjuk a Smith Peters-jelzést. Ugyanis a partner hozzátevése az első idegen színben jelzésértékű: megállapodás szerint egy nagy lap eldobása inkább váltást kér (nem tetszik neki a kőr), a kis lap eldobása pediglen folytatást kér (vagy nincs igazán jobb ötlete). Természetesen a jelzés akár fel is cserélhető.

Visszatérvén: partner a káró nyolcast helyezte bele, innen lehet megtudni/sejteni, hogy a partnernek nincs kőr figurára, tehát váltani kell, de mire? Az ellenfél káróval bandukolt le, miközben sok pikkje van: igen, fura, vagy sem, de az asztal hosszú színére, a treffre. Kis treff hívás valamelyik treff figurához, majd kőr vissza – erre a felvevő már tehetetlen. Alaphangon lesz 2 kőr, 2 treff, 1 pikk, valamint 1 káró vagy 1 pikk ütése az ellenvonalnak.