Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel, R - 2018. március 17.

Mindenki egyért – Magyar Kupa 5. játékhét

Újabb kanyaron vagyunk túl, ezúttal a legnagyobb meglepetések elmaradtak ugyan a főágon, de számos izgalmas partit játszhattunk.

Magyar Kupa (GD)
Talán az Ages veresége a Loweltől váratlan eredmény, az eddig remekül menetelő korosak kikaptak a már második nehéz meccsét nyerő Mezeiéktől, nekik gratulálunk! Dicsérni lehet a Leo csapatát is, akik szintén két nehéz ellenfél ellen tudtak nyerni, és már a budapesti 8 között járnak.

A vigaszág küzdelmei szorosabban alakultak, a Rappen újabb 8 pontos veresége már a Kőr Kupába száműzte őket, de hasonlóan járt a korábbi csoportgyőztes Bóc is, igaz, az Interface ellen nem ők voltak az esélyesek. Meglepetés az is, hogy a Budaörs17 is újra vesztett, és már csak szív alakú kupát viheti haza, ha jól játszik. A hölgyek, azaz Mesdames is nyert szoros csatában, míg a Hodosi és a Nők simán hozták a kötelezőt, azaz a vigaszágon maradást. A Halászok újabb, náluk erősebbnek ítélt csapat ellen játszottak jól, de ezúttal is kikaptak, most 1 pont volt a különbség a P-T javára. Kicsin múlt…

Ezen a héten a főágon még semmi sem dől el, mivel a következő meccsek két héten át tartanak. Ennek ellenére megpróbálunk tippelni a félidei állásra, továbbá igyekszünk eltalálni a vigaszág továbbjutóit is.

1. leosztás
Egy érdekes motívumról, illetve a precíziós kizáró hatásáról szól az első parti. Amíg mi 2 treffel tudtuk rendszer szerint indítani Észak lapját, a túloldalt maradt az 1 treff, és más is lett a licit végeredménye.

Bár sokan elbukták a 4 pikket, Dumbovich úgy ütött szürt, hogy nem is találta el a kárót (miért is találta volna el? Észak indult, és Dömös van olyan jó játékos, hogy az ászból kicsit tegyen az asztali szingli hívásába). A káró dáma ezután beesett a lopásba, a pikk dáma impasszt meg sem próbálta, hiszen minek, +450.

A káró eltalálásnak nagyobb tétje volt a 2 szanban. A kőr ász indulásba már technikai okokból sem szabad nagyot tenni a J982-ből, én persze kicsivel folytattam, a bubit vitte a dáma. A felvevő pikket hívott a királyhoz, majd impasszt adott, ütöttem a dámával. Látszott, hogy a felvevőnek elég sok treff ütése van, és a pikk is bizonyára neki alakul jól, de kinél van a káró ász? A felvevőnél biztos nem, hiszen akkor arra játszott volna (talán amúgy is arra kellett volna, teszem hozzá). Tehát kis kárót hívtam, és a felvevőnek nyilván nem volt esélye eltalálni ezt, hiszen hívhatom az ász alól is, és mivel én indultam, esélyesebb, hogy nálam is legyen. Betette a királyt, és máris elkaptuk a kőr tízesét elbuktatva a felvételt, így 11 pontot kerestünk.

14. leosztás
Második partim egy régi vesszőparipámról, a „mentsünk, vagy ne mentsünk?” témájáról szól, kicsit másképp.

Elég csinos kártyát kaptam, ami csak javult partnerem mansbéli 3 kőr közbeszólása után. A 4 kőr automatikus volt, azonban a 4 pikk után nem volt egyértelmű a helyzet. Lehet, hogy elbukik a 4 pikk (végül is van 3 ászom, és esetleg a partnernek is lehet egy külső ütése), ez esetben semmi értelme menteni. Több okból mégis az 5 kőr mellett döntöttem: egyrészt simán ki tudok rakni olyan lapokat, hogy megcsináljuk az 5 kőrt (mondjuk partnernél xxx, KQxxxxx, xx, x van – igaz, elbukik a 4 pikk, de mi teljesítünk), másrészt az 5 kőr biztosan nem lesz drága, 100 vagy 300 lehet. A legrosszabb, hogy mindkét felvétel egyet bukik, ekkor 3-5 pont közti veszteséggel számolhatunk, nem nagy ügy. A harmadik ok kicsit kisebb esélyűnek tűnt, de végül ez jött be: Nyugat nem lesz biztos benne, hogy nem jobb-e az 5 pikk, mint az 5 kőr kontra, és esetleg kimegy (ha egyáltalán meg tudják kontrázni az 5 kőrt).

A parti amúgy a screen használata melletti érvekhez is tanparti. Ha Nyugat látja, hogy ki gondolkodott, akkor könnyen el tudja dönteni, mi a teendő: ha az 5 kőr lassú, a kontra gyors, nincs teendője (minek mentek volna ki? A partner büntető kontrát adott, csak lassú ütéseim vannak), míg a gyors 5 kőr és a lassú kontra után kimegy, és még meg is magyarázza (de hát túl sok pikkem volt, és semmi ellenjátékütésem, persze, hogy kimentem!). Valahogy ezt ernyő nélkül mindig épp eltalálják, és zsűri legyen a talpán, aki el tudja ezeket a partikat venni – ha egyáltalán hívják őt az ellenfelek…

Nem tudhatom persze, mi zajlott le Nyugat fejében az asztalunknál, de ha ezeket lassú licit gondolatokat figyelmen kívül hagyjuk (ahogy az etikus és szabályos is), szerintem passzolni kell. A partner bizonyára sejti, hogy nem sok pikk fog elcsúszni, és nem a pikk ász-király lesz nála tervben ellenjátékütésként, hanem kívül is hoz majd ütőkártyákat. Ahhoz pedig, hogy ez az 5 pikk meglegyen, elég speciális kártyái kell legyenek.

Aktuálisan a felvevő teljesíteni próbált, azaz aduzás előtt eldobni treffre a kézi káróit, ha beesik a treff bubi, ezért kettőt bukott, de ez csak 1 extra pontba került, már az egy bukással is 11 pontot vesztett volna, így 12 lett, odaát ugyanis azonos kezdeti licitmenet után 4 pikknél elhalt a licit.

Artemix–Slambuc +9 (RCs)
A vigaszági Artemix–Slambuc mérkőzés alcíme akár Csabák Csatája is lehetett volna; a zárt teremben Kerényi István–Ráduly Csaba és Kiss Krisztina–Barna Csaba játszott.

11. leosztás

Az 1 szan indulás után biztosra vettem, hogy kőr transzfer lesz, és akkor majd kényelmesen tudok kontrázni. Ez be is vált, de a szerény 2 pikk licit után eszembe sem jutott, hogy gémünk lehet, Igaz, a 3 kőrre egy 3 pikk küzdelmi licit még belefért volna. Amikor Pista ellenjátékütés nélküli lapjával megkontrázta a 4 kőrt, elszállt az utolsó esély a 4 pikkre. Ráadásul nem vettem észre, hogy a pikk ászba rakott hetes a legkisebb pikkje volt, ezért pikkel folytattam és a felvevő megúszta egy bukással. Szerencsére a nyílt teremben is 4 kőr kontra –1 lett.

1. leosztás

Az 1 káró közbeszólás után úgy éreztem, hogy a szingli káró levon a lap értékéből, így csak 1 szant mondtam és a licit véget is ért. Ha 2 szant mondtam volna, szinte biztos gémet játszunk. Megfordult még a fejemben a 2 treff is, ami most 4 pikkhez vezetett volna. Viszont ha Pistának nincs négyes nemese, de van treff figurája és 2 szant mond, akkor nem tudtam volna, hogy be kell-e emelni 3-ra vagy sem.

Az ellenfél sem találta meg a pikket, de a 3 szant bemondták és megcsinálták, –6 IMP. A 4 pikkek nagyjából fele-fele arányban teljesültek vagy buktak.

3. leosztás

Dél nem vette figyelembe (vagy az 1 treff–1 káró után kétszínű majornak vette) a 2 szant, és kőrrel támadott. Aduzás után Pista folytatta a kőrt, és miután az ellenfél meghagyta a treff átmenetet, a treff vesztő elpárolgott: 10 ütés. A nyílt teremben 1 pikk(!) volt a felvétel, szintén 10 ütés. +620 –170, +10 IMP.

6. leosztás

Az 1 major–kontra utáni transzfer egyik célja a büntetőpassz elleni védekezés. Dubló pikk mariázzsal erre nem feltétlenül volt szükség. A transzfer utáni pikk licit ilyen típusú lapot ígér: xxx, xx, Jxxx, KQJx (pikk emelés treff hívásirányítással, mert az információs kontra után gyakran a kontrás partnere lesz a felvevő). Észak nem hagyta magát, így a még éppen teljesíthető 3 kőrben landolt. Miután nem találta el az adu fekvését, kiadott két adut, egy pikket és két treffet: egy bukás. A nyíl teremben Kelet–Nyugat 4 pikkre vállalkozott, ami kontrával négyet bukott. +50 és +1100 : +15 IMP

8. leosztás

Pista felismerte a hosszú treffben rejlő potenciált, és passzos partnerrel is vállalta a 3 szant. Miután a vonaluk két másik színt licitált, Észak a kőr színnel orvtámadást hajtott végre a felvétel ellen, de a negyedik kőr bubi védett. A jó treff impassz tíz ütéshez vezetett. +430 és –180 (2 szan +2), +6 IMP.

A második félidőben nekünk elsősorban a 4–4-es kőrt tartalmazó partik okoztak problémát.

30. leosztás

Ahhoz képest, hogy több asztalon körpassz lett, a 4 kőr jó felvétel. A pikk indulás nyilván nem az ász alól jött, ezért megpróbáltam a bubi elleni impasszt, de az sem ült. Dél megpróbálta lehívni az ászt is, amit elloptam, de nem jöttem rá, hogy ő a partnere szinglijében reménykedett. A kőr király után újabb pikk következett, én pedig nyugodtan dobtam egy kárót. Észak lopott, és most már csak a jól ülő dubló treff király jelenthette volna a teljesítési esélyt. Egy bukás, –50 és –420, –10 IMP.

31. leosztás

Nem ismerem az ellenfél rendszerét, de ez a fajta 1-re 2 tipikus azoknál, akik nemkényszerítő szant játszanak. Számomra rejtély, hogy a 4–4-es kőr tudatában  Észak miért 3 szanra vállalkozott. A felvétel teljesen esélytelen volt és kettőt bukott. A nyílt teremben Vass Kata és Blancz Tamás az éppen teljesíthető 3 kőrig jutottak, és két szürt csináltak. +200 és +200, +9 IMP.

28. leosztás

Ez jó parti azoknak, akiknél az 1 pikk kontrája négyes kőrön kívül semmi mást nem ígér. Biztos volt olyan, aki megkontrázta az 1 pikket, mert a kőr felvételek 11–2 arányban oszlottak meg Nyugat javára. A fegyelmezett passz után már nehéz volt a 4–4-es kőrt megtalálni. Talán ha Pista 2 pikket mond Észak kontrájára, megtalálhattuk volna a kőrt. A 2 szan javaslat volt a végső felvételre, mondván „majd leütik a pikkeket, mi meg a többit”. Hosszas gondolkodás után kimentem 3 treffbe, főleg a szingli káró miatt.

A lejátszás alatt Észak előbb kőrben, aztán pikkben kereste partnere beütését. Ez utóbbi volt a baj, mert így pont beállt az ütésszám, és treffekre le kellett szingliznie a káró királyt. A biztonságos káró impassz 11 ütést eredményezett, ami 1 IMP-t ért a nyílt termi 3 treff+1 ellen.

18. leosztás

Rendszerünkben a 2 káró indulás lehet 5 treff–4/3major–szingli káró, hogy minél kevesebb lapot kelljen 2 treffel indítani. A 2 káróra valószínűleg egyenest 3 szant mondtam volna, ami kényelmesen teljesíthető. Ehelyett a 4–4-es kőrben vettük fel a gémet. A kis káró indulás (akárcsak a 30-as partiban a kis pikk) itt is valószínűsítette, hogy nem az ászból jön, ennek ellenére Pista a dámát tette az első ütésbe. Észak visszahívta a kárót, és Pista nekilátott a treffnek. Dél ütött az ásszal és pikket hívott. Pista beszaladt az ásszal, de elmulasztotta eldobni vesztő pikkjét a káróra. Ennek ellenére úgy tűnt, jól megy a felvevőjáték, mert megadta a kőr impasszt. A felvétel ekkor még teljesíthető lett volna (még két aduzás, majd a treff király lehívásakor kiderül a kiosztás, és Dél treff bubija lop-impasszal elfogható, a többi treff pedig magas). Ehelyett Pista azonnali treff lopással próbálkozott, amire fejére esett a ház: treff felüllopás, pikk a királyhoz, treff (feleslegesen) lopva a bubival és felüllopva, majd egy pikk szürku után a kőr kilences is ütéssé nőtt: három bukás. –150 nem mutatott jól a –420 melett: –11 IMP.

Főág (GD)
Dumbovich–Leó +35
A főágon a legmagasabb 8 kiemeltből 5 még versenyben van, és ez az első öt épp – talán nem véletlenül őket emelték ki. Talán mondhatják, hogy mázlink van, hiszen a következő kanyarban a legalacsonyabb kiemelésű (21.) Leó ellen kell küzdenünk. Már egyszer majdnem ráfáztunk, hogy azt hittük, könnyű meccs lesz, ezért csak annyit írok, hogy mindent megteszünk, és ez az eredményen is látszani fog.

GAMAX–Ecosoft +19
A GAMAX-ot nem kell bemutatni, újabb magabiztos győzelemmel jutottak túl a Pálon, míg az Ecosoft az Epika ellen nagyot küzdött, de győzött legutóbb. Az első héten ugyan vezetést szerez az esélyesebb csapat, de még nem dől el semmi itt sem.

Galim-FÉSZEK –12
Meglepetésszag a levegőben a főág legnagyobb rangadóján, első az ötödik ellen! A félidőt megnyomják a művészek, ki tudja, mi lesz a meccs második hetében.

Lowell–Visoft +1
Az eddig pazarul menetelő Kerekesék újra megmutatják, nem véletlenül járnak már itt, és az első játéknap után vezetnek is majd az esélyesebb Visoft ellen. Bódisék viszont bizonyára a második félidőben tervezik megmutatni, ki a jobb… Meglátjuk, sikerül-e.

Vigaszág
Akik még reménykedhetnek a visszamérkőzésekben, igyekeznek majd nyilván odatenni magukat, nagy küzdelem várható itt.

ELTE–Szigethy –39
A múlt heti botlást, azaz a Leo elleni vereséget feledtetik Demeterék szurkolóikkal, és magabiztosan nyernek.

Interface–Dienes +24
Dömöséknek nélkülözniük kellett betegség miatt profijukat, Vikor Danit, de ha felgyógyul, bizonyára lesz esélyük, szorossá teszik a meccset, nyerni azonban a Varga Pipiék fognak.

Balásy–Epika –15
Bár múlt héten kikaptak Kolosiék, ezúttal hozzák a kötelezőt, ha nehezen is, és folytathatják a vigaszágon, míg Balásyéknak marad a Pikk Kupa.

Mesdames–Pál –47
A hölgyek szoros csatában nyertek a múlt héten, míg a Pál a GAMAX-tól szenvedett vállalható vereséget, és utóbbiak simán nyernek is.

Hodosi–Cyan +33
Hodosiék a legnagyobb arányú győzelmet aratták a múlt héten a vigaszágon, a Cyan pedig a legnagyobb vereséget szenvedte el a főágon, ezért talán nem meglepetés azt tippelni, hogy Méreiék behúzzák simán a meccset.

Artemix–Ötpikkminimum –2
Kerényi Pistáék épp nyertek a vigaszágon, Bekő Marcsiék viszont nagy küzdelemre késztették a Galimot, ezért töretlenül hiszünk a lányokban (és drukkolunk is nekik!). Ezúttal az utolsó töredékig tart majd a harc, de a csajoké lesz a győzelem.

P-T–Elastron –57
Ősszel a csb-n még egy osztályban játszottak, igaz, már akkor is más volt a cél: a P-T a bennmaradást, az Elastron a bajnoki címet tűzte ki célul (végül azonban egyik sem sikerült).
Szerencsére Lajos nem váltotta be fenyegetését az OCSB-kiesés után, és továbbra is játszik, ezért simán nyer a szenior alakulat.

Nők–Ages –12
A hölgyeknek, mint mindig, itt is drukkolunk, azonban ezúttal erősebb ellenfélbe futnak bele, és bár derekasan harcolnak, elbuknak, így Pikkbe kerülnek.

Kőr Kupa
A vigasztalhatatlanok küzdenek itt, bár még itt is egy kupa a tét. Lássuk, mi várható a negyeddöntőkben!

Rappen–Bóc –34
A Rappen kétszer jól játszott, mégis kikapott. Ezúttal már nem megy neki jól, ezért simán vereséget szenved a korábbi csoportgyőztes Bóctól.

Budaörs 17–Flamenco +77
Nem egy ligában játszanak a csapatok, szó szerint sem, és ez meg is látszik. Kuttnerék halmozták a gyenge eredményeket eddig a kupában, de a Kőrt már nem engedik el, és behúzzák.

Mákosnudli–Slambuc +7
Az édességek csatáját Kuttner Zoliék nyerik, és jutnak a négy közé a közel azonos erők csatájában.

Halászok–Hazai –11
Fischerék nagy küzdelemre késztetik régi kedvencünket, Hazaiékat, de végül a rutin győzedelmeskedik.

Káró Kupa (IT)
Az előző játéknapon két mérkőzést játszottak a csapatok, s ez nem lesz másként a következőn sem.
Viszont most már nagyon fontossá válik, hogy ki hogyan áll a nap végén, ugyanis az azt követő játéknapon már 32 leosztásos KO-mérkőzések lesznek: természetesen az első a 16., a második a 15. ellen (és így tovább) fog játszani.

Ami a múlt hetet illeti: a Relé–SZTAKI rangadót 8 IMP-vel Kaderják Leventéék nyerték, akik jó formájukat a második meccsre is megőrizték, ott épp a Lapszámosok ellen győzedelmeskedtek. Mégsem elsők, mivel Hittmannék a második meccsükön a Next csapatnál bizonyultak jobbnak, így nem egész 1 VP-vel, de az élen állnak. A harmadik helyen a tatabányai különítmény található, alig lemaradva: András Mikiék a MiKo és az Ördögszekér csapatát győzték le. Viszont a negyedik és a nyolcadik helyezettet alig 7 VP választja el – tehát lehet még itt helyezkedés bőven.

12. leosztás

Egy szép swing parti: azaz mind a két vonalon benne van a gém. Na jó, Kelet–Nyugatnak igazából elbukik a pikk, de csak úgy, ha Észak elindul a hosszú treffjével (ahelyett, hogy elindulna a biztonságos figurasorozatából vagy a dubló dámával), aztán amikor üt a pikk ásszal, megint treffet hív meglopatva partnerét, aki még két káró ütést bekaszíroz. Ezt az ellenjátékot a honlap szerint egy páros találta meg.

De hogy mehet a licit? Nyugat lapja a tankönyv szerint 3 pikk, de azért ennyi kőrrel (ha nekünk szinglink van, akkor statisztikai alapon az ellenfélnek jó eséllyel fitje van a színből) bőven lehet 4 pikkel kizárni. Ha a kizárás 3 pikk, akkor Északtól passz jön, de Kelet akár előmentés céljából egyből rá is mondhatja a 4 pikket, habár ennek ellent mond a két szép ásza és a kőr bubija, mert kőr színű játékban fontos lehet – és ha a partner még véletlenül hoz egy ütést, akkor a 4 kőr simán megbukna, miközben a 4 pikk is bukik.

Tehát vegyük onnan, hogy a 3 pikket két passz követi. Nem oly könnyű Dél dolga. Egyfelől a 4 kárót sokan (Non) Leaping Michaelsnek játsszák, azaz kárót és a másik majort ígéri legalább 5–5-ben. Azaz erre nem alkalmas a lap. Ha viszont a 4 káró véletlenül mégis természetes, azaz csak kárót ígér, az sem az igazi, hiszen úgy csak a hosszú kárójáról ejt szót, s nem nyilatkozik a szép kőrjéről.

Kontra? Hát igen, csakhogy itt is két megállapodás lehet: az egyik, a sima az, hogy ha kontrázunk, majd új színt mondunk, akkor azzal erős lapot ígérünk. Ergo: Dél lapjával nem kontrázhatunk, mert azzal minden maradék színből ígérnénk egy csomót, márpedig treffből csak egy piciny kilencesünk van. És ha a partner pont a treffet választaná (Murphy törvénye alapján), akkor nagy bajban lennénk, hiszen arra nem mondhatnánk új színt, mert azzal többleterőt ígérnénk, legalább 18 figurapontot mondjuk.

De mégis kontra! Hiszen egy olyan megállapodással, hogy a partner treff licitjére a káró licit valójában nem is ígér többletet. Ilyeténképpen a treffre licitálhatunk kárót, azaz ezzel a lappal pont leadhatjuk. Elvileg, ugyanis ez meg nem teljesen fejezi ki a káró hosszúságunkat. A konvenció neve amúgy Equal Level Conversion (azonos magasságon igazító).

Maradjunk abban, hogy Nyugat elindult pikkel, és az marad a felvétel: végül is ez volt legnépszerűbb kontrakt a szkórlapon.

Néhány rangadó:
Relé–Tatabánya +32
Lévai Feriék nem bírnak majd az ellenfél rendszerével, és nagyarányú vereséget szenvednek, igaz, a második meccsükön győznek, így maradnak a harmadik helyen.

SZTAKI–Lufthansa –11
Meglepetésre a hazai csapat vereséget szenved: Lénárt Zoliék rögtön az első partiban egy gémmel repülőrajtot vesznek, aztán a többi partit kvázi kihúzzák.

MiKo–Next +22
A „pótcsapat” nem hibázik: Marczona Mariannék ezzel a győzelmükkel be is előzik ellenfelüket, így kedvező helyzetből várhatják majd a következő játéknapot.

Ernyő Alatt–U20 +3
Két szívemnek kedves csapat: telis tele kedves emberekkel, akiket így vagy úgy, de tanítottam.Kicsi lesz a különbség, de a fiatalok mennek szomorúbban haza.