Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel, R - 2018. április 5.

Mindenki egyért – Magyar Kupa 8. játékhét

Vége a sorozatnak, a négy vidéki párharc után lesz teljes az országos kupa nyolcas mezőnye. Búcsúzóul nézzük az utolsó játékhét főbb történéseit!

Kedd
Vigaszág(IT)
Ahhoz képest, hogy 16 parti után még egyik meccsen sem dőlt el semmi (egyedül a FÉSZEK volt +9-ben, míg a többi mérkőzésen 1-3 pontnyi különbség volt), a vége kicsit sem volt szorosnak mondható a vigaszági találkozókon.

A legkisebb különbség az Elastron győzelme volt a Leo ellen, 22 IMP a szenioroknak. Talán köszönhető ez annak a Kovács Misinek, aki végigjátszotta a mérkőzést és váltott partnerekkel (először Csepeli Miklóssal, aztán Jakab Sándorral) ért el jó eredményeket: kerekítve 14, illetve 28 IMP-et hozott a konyhára a csapata számára, legalábbis a cross IMP-értékelés szerint.

A Pál csapat 29 ponttal verte a Lowelt – Welker Jácinték tavaly eljutottak Debrecenbe, és ott aztán nyertek is, a sors iróniája, hogy két éve a vigaszág utolsó napján pont egy Pál–Lowel mérkőzés volt, és ott Bakó Daniék győztek 7 IMP-vel.

Győzött még (sajnos) az Artemix is, akik az Ages után a mi, Ecosoft skalpját is begyűjtötte. Ezúton kívánok nekik sok szerencsét vidéken!

És nagyon nyert – régi hírnevéhez méltóan – a FÉSZEK csapata is. A Szentandrási Gergely–Honyek András pár a második 16 partiban remekelt, partinként kb. 4 IMP-vel segítették csapatukat – well done!

Artemix-Ecosoft +44 (R. Cs.)
A Magyar Kupa ötödik napján 20. Artemix csapat (8000 mesterpont) és a 15. Ecosoft (13000) csapott össze.

1. leosztás

A 2 pikk riverz még az egyre-kettő után is némi többleterőt ígért, és ezzel Észak nehéz helyzetbe hozta magát. Egyrészt mert a 3 treffre nem volt jó licitje, így a dubló hatosban bízva kellett vállalnia a 3 szant. Másrészt Dél a többleterő hallatán már a szlemben kezdett gondolkozni.
Pista úgy gondolhatta, hogy akinek ötös kőrje, négyes pikkje és treff fogása is van, annak legfeljebb egy kárója lehet, ezért kis káróval indult. Ez segített ugyan a felvevőnek, de egy kőrt, egy kárót és két treffet így is ki kellett adnia: egy bukás. Kata és Tamás a prózai 3 szant játszották, +10 IMP.

3. leosztás

A sok kőrt látva Pista szlemre tört, de ez több szempontból is rossz ötletnek tűnik:
1. Ha az indulónak csak egy ásza van, már az 5 kőr is bukik.
2. Az esetleges 5 pikk válasz (2 kulcslap + adu dáma) túlmegy a biztonságos szinten, és két kiálló ásszal kell majd 6 kőrt játszani.
3. A gyenge szanos indulónak max. 3 ásza lehet, tehát egy (valódi) ász biztosan kiáll. Még ha van is három ász, köztük az adu ász, akkor is automatikusan bukhat a szlem (3-0 adu a rossz oldalon), és akkor még a treffet is meg kell oldani.

Az indulást kézben vettem és kárót hívtam. Ha a káró ász Délen van, már nyeregben érezhettem volna magamat, mert a treff védve van. Sajnos Észak ütött, és természetesen kis treffet hívott. Úgy gondoltam, az a tény hogy treffel sem indult, afelé billenti a valószínűséget, hogy a treff ász is nála van. Ezért a királyt tettem: egy bukás. Jobb lett volna kőr király, pikk király, kőr ász, pikk ászra káró; de a treffet akkor is el kell találni a teljesítéshez: ha például a bubit üti a dáma, az ellenfél pikk hívással az asztalra szorít, és akkor 4-3 treffnél automatikus a bukás, 5-2 esetén pedig kell egy dubló figura, és még el is kell találni hogy melyik az (dubló ász esetén kicsit, dubló tízes esetén a királyt kell hívni).

Az ellenfél Kelet kezéből 4 kőr+1-et játszott, -13 IMP.

A rossz parti csak ez után következett:
5. leosztás

A 4 pikk után úgy gondoltam, az 5 káró akár jobb felvétel is lehet, hiszen "miszfit esetén a gyenge lap hosszú színét kell játszani". Ez többszörösen rossz ötlet volt:
1. Káróban eleve kevesebbet lehetett ütni mint pikkben.
2. Pista úgy gondolta, hogy az 5-7 pontos miszfittel pikk szlemre megyek, így akkor sem passzolt volna ha az 5 káró a jó felvétel. 
3. Észak is ezt a magyarázatot kapta, és hívásirányítás gyanánt kontrázta az 5 kárót. Dél (aki velem egy oldalon ült és az öt kárót természetesnek tudta) némileg csodálkozott, hogy mire kontrázik Észak, amikor neki van három ütése az 5 káró ellen. Ezután természetesen már kontrázta az 5 pikket.

A treff indulás után Pista nem aduzott azonnal, így Dél hozzájutott egy treff lopáshoz is, a végeredmény pedig három kontrázott bukás lett. A bajt csak tetézte, hogy a másik teremben a mieink megtömték a 4 pikket, mert nem hívták meg időben a kárót.

Csapatunk ebben a partiban összesen -17.7 crossIMP-t szerzett, de szerencsére ez csak -14 IMP-be került.

Mindjárt jött a lehetőség a javításra.
6. leosztás

A felvevő még a parti elején úgy döntött, hogy az 5-4es treff helyett az 5-2es káróba veti bizalmát. Így többet bukott a kelleténél. A lejátszásban valami nem stimmel, mert a szkórlapra és a gépbe is három bukás van írva, ami fizikai lehetetlenségnek tűnik. +150 és +130 (2 treff +2), +7 IMP.

7. leosztás

Passzos partnerrel szemben hat figuraponttal benne maradni a kontrában ritkán kifizetődő. A kontrázott szűr szinte elkerülhetetlen volt. A másik teremben is nyolcat ütött Kelet-Nyugat, de ott a felvétel 3 szan volt. +380 és +100, +10 IMP.

Félidőben az Ecosoft 40-37 arányban vezetett.

21. leosztás

Két licitáló ellenféllel szemben biztonságosabbnak tűnt a kontra mint a közbeszólás. Mivel a treff szín nem generált volna elég ütést, a felvevő kénytelen volt káróra játszani, egy bukás. A másik teremben is 3 szan volt a felvétel, az indulás is a pikk király volt, de valahogy kilenc ütés sikeredett. +100 és +600, +12 IMP.

25. leosztás

Mivel Észak már passzolt, Dél 4 kőrös kizárása lehetett erős lap is. Valószínűleg a kontra ezt akarta érzékeltetni, bár az ilyesmihez általában ász vezetésű szín kell. Észak ötös pikkje ellenére sem vállalta az ellenjátékot. Sajnos a káró indulás után a felvevő megúszta két bukással (bármelyik másik szín három bukáshoz vezetett volna). A másik teremben a 4 pikk csendben bukott egyet. +300 és +100, +9 IMP

30. leosztás

A kontrázott 2 káróban a felvevő ütött két kőrt és három kárót, 3 bukás. Ez nem tűnt olyan nagy bajnak a teljesíthető 3 szan láttán. Surányi Marcell - Fazakas Gergely be is mondta, de a felvétel elbukott. +500 és +50, +11 IMP

32. leosztás

Rendszerünkben az 1káró-1kőr-1szan alsó zónát és(mivel egyenletes nem lehet) 5 kárót és 4 treffet ígér. Pista úgy gondolta, hogy a 2 szan ugyanezt jelenti felső zónával. Azonban a rendszerben az van leírva, hogy a 2 szanra ugrás felső zóna, de egyszínű hatos káró, hármas kőr nélkül. Én a kőrre vonatkozó részt felejtettem el, úgyhogy Délnek csak annyit mondtam, hogy ez felső zóna és 6322-szerű. Ezután Dél úgy gondolta, hogy kétségbeesett lépésre van szükség a buktatáshoz, és a treff dámával indult. Ez még nem lett volna baj, de a kárókra Észak először egy treffet dobott, és csak aztán a pikk kettest (kis lap kér). Dél ekkor már tudta, hogy Pistának csak ötös a kárója, de nem tudhatta, hogy a licit volt-e rossz vagy a magyarázat. Végül folytatta a treffet és a felvétel teljesült. A parti után Dél zsűrit hívott, mondván hogy ha a licit csak ötös kárót ígér, akkor a prózai pikkel indult volna. Szerencsére kéznél volt a kinyomtatott licitrendszerünk, benne a 6os káró magyarázattal. A zsűri úgy ítélte meg, hogy a hiányzó információ (tagadja a hármas kőrt) érdemben nem befolyásolta Dél döntéseit, és a pikket jelzések alapján meg kellett volna találni, ezért helyben hagyta az asztalnál elért eredményt. A másik teremben az ellenfél kárót játszott és tízet ütött. +600 és -130, +10 IMP.

A második félidő eredménye 46-9 lett a javunkra és így a mérkőzést is megnyertük.

Pikk Kupa
Az aranyérmet a Nők csapata szerezte meg, miután 50 pontnyival bizonyultak jobbnak a P-T csapatánál – remélem az Eb-n is majd hasonló győzelmeket zsebelnek be a többi válogatottal szemben!

A bronzéremért vívott harc alighanem izgalmasabb lett annál, amit az Interface remélt, ugyanis Udvari Szabolcsék mindösszesen 20 ponttal verték a Rappen csapatát. Ne feledjük, Bárány Péterék úgy jutottak el idáig, hogy szerencsés ötödikként kerültek főtáblára – ráadásul az első körben majdnem sikerült megverniük a Dumbovich csapatot is – szép eredmények hada!

Kőr Kupa
Aligha meglepetés, hogy végül a szívecske kupát a Budaörs 17 szerezte meg – kicsit talán későn jöttek bele, hiszen miután két vereséget begyűjtöttek, már nem volt esélyük feljebb kúszni. Mindenesetre a Mákosnudlit is magabiztosan, valamivel több mint 40 pöttyel győzték le.

A bronzmeccsen még nagyobb volt a különbség: a főleg Fischerekből álló Halászok csapata nem tudott lépést tartani az egyetemistákkal szemben. Már a félidőben is 48 volt a különbség, hogy aztán még rátegyenek egy lapáttal Lovas Júliáék, a summa 69 lett az ELTE-nek.

22. leosztás (GD)
Bár a meccsek hoztak izgalmakat, igazán „vad” partit ezúttal nem találtam, ezért egy ún. rejtett szlemet próbálok bemutatni.

Rejtett szlem: pont alatti, nehezen megtalálható, de jó esélyű, esetleg terített szlem, amit valamilyen optimista vagy szép licittel, esetleg a licitrendszer erejével lehet csak megtalálni.

Ez a parti is ilyen: bár van 31 figurapont a vonalon, Dél szingli pikk dámája nem igazán hasznos, az 5–3-as treff fitet pedig nehéz természetes rendszerben megtalálni, amikor az erős lap harmadik, töredék színe az egyetlen jó adu (most tekintsünk el attól, hogy kőrben is nagyszlem teljesíthető, a 4–3-as színekben bemondott nagyszlemekhez a legtöbb partnership nem rendelkezik elegendő fegyverrel).

Precíziósban talán egyszerűen indul, hiszen hamar megvan a fit:

Ezután Észak mondhat 3 kőrt, amivel jelzi külső erejét (az üres kőr ásszal talán túlzás lenne 3 szant mondani), Dél pedig láthatja, hogy már alig kell valami a szlemhez, és ORKC után akár a jó nagyszlem is bemondható, amiben a játék persze egyszerű: két pikket kell lelopni a rövid aduból, majd aduzni, és kőrre eldobható az utolsó vesztő.

Némileg meglepő, hogy csak 6 pár jutott minor kisszlemig, ketten a 6 szant gondolták jónak, ami egy-egy szinglivel a két kézben nem bizonyult üdvözítőnek.

És hogy ha ez ilyen egyszerű, miért nevezem mégis rejtettnek? Nos, sztenderdben bizony sokkal nehezebb a helyzet.

Itt máris gondban van Észak. Mondjon 2 szant? Ez jelzi a treff fogást, és tagadja az ötös pikket, de nem mutatja be ezt az ötös mellékszínt, amihez szinte biztosan nem talál négyes támogatást – persze a hármas pont jó lenne… A 3 treff viszont talán inkább negyedik szín, ami fogást keres, erre Dél mond 3 szant, amire bizony kell némi képzelőerő, hogy továbbmenjünk: tipikusan ez az 1–4–5–3 lesz a partner elosztása, és ekkor már körvonalazódhat, hogy bizony 3 természetesen licitált szín után a negyedikben lesz (nagy)szlemünk. Bezzeg, ha hatos lenne ez a szín, vagy zártabb lenne, könnyebben mennénk el a biztos 3 szan mellett, feltehetően így lett ez a felvétel a legtöbb asztalon.

Ha már kisszlem, akkor pedig legbiztosabbnak a 6 kőr látszik, ehhez szinte semmi sem kell, lelopható a rövid aduból 1 (2?) káró, és már csak aduzni kell – itt persze szintén kellenek a barátságos színelosztások, de ettől még a két lapból mindenképp kellene vállalni legalább 12 ütést.

Megkaptam az U26-os lányok, Bekő Mária és Révai Hanna sikeres licitmenetét, ami pont úgy zajlott, ahogy feltételeztem:

A 3 treff negyedik szín, gémforsz, a 4 treff ORKC, bízva a fent említett 1–4–5–3 elosztásban, amire a szokásos folytatás, azaz 4 káró tetszik, 4 kőr RKC, 4 pikk 3 ász. A 6 treff oka, hogy kevés pont, kevés adu (lehet, hogy csak szek ász-király a partner treffje), és még ha AKx is, még sok jó dolog kell, leginkább kőrben – ha a partner nagyszleminvitet kap, lehet, hogy AKJ vagy AQJ vezetésű káróját fogja szeretni, miközben kőrben baj lesz/lehet. Mindenképp dicséret illeti Marcsit a bátor 4 treff licitért. Szép volt, lányok!

Köszönettel vettük a múlt heti 52 lapos feladvány megoldását Vidóczy Tamásnak! Röviden úgy lehet vázolni a megoldást, hogy Észak akár kőrrel, akár treffel indul, szétvágja a közlekedést a beszorításhoz, míg Dél kezéből ezek a hívások máris adják a 13. ütést. Marad tehát a pikk és a káró: ezek mind segítenek abban, hogy aduzzunk, és közben maradjon híd a káró impasszokhoz is (pikk indulást például a bubival vesszük, káró impassz, pikk király, átütve, újabb impassz), anélkül, hogy az asztali fenyegetésekhez kelljen nyúljunk. Ha tudjuk, hogy egy kézben van mindkét király, akkor tulajdonképp egyszerű Vienna Coup-ként is tekinthetünk rá. Lehívjuk aduzás és a káró impassz után menet közben a kőr ászt, és káró lopással kézbe jőve lehívjuk az összes adut, Dél (vagy akár Észak, ha nála mindkét szín királya) nem menekülhet: az utolsó két lap a kezünkben a kőr dáma és a kis treff, az asztalon pedig a treff ász-dáma. Akinél ott vannak a királyok, vagy el kell dobja a kőr királyt, vagy le kell szinglizze a treffet. Bár Tamás megoldása egy kis adubeszorítást/criss-cross beszorítást is tartalmaz, talán így kevesebb találgatásra van szükség, hogy vajon melyik színt hagyta védtelenül Dél.

Káró Kupa
Szinte ki is alakult a legjobb négy csapat a minor kupában. Ugyanis a Kaskad halasztott az U20 ellen, később fogják lejátszani a mérkőzést.

Úgy vélem, a többi mérkőzésen a papírforma érvényesült. Hiszen győzött a Lévai Ferivel felálló Tatabánya csapata, meggyőző, valamivel több mint 30 pontos verést mértek ellenfelükre. A SZTAKI sem hagyta magát, ők a Lapszámosokat győzték le úgy, hogy kvázi kétszer annyi IMP-et gyűjtögettek össze. Végül pedig a Reléseknek is sikerült bejutni a legjobb 4 közé, a Next csapat legnagyobb bánatára.

Szerintem majd a Relé fogja behúzni a Káró Kupát, az pedig nem kis meglepetés lenne, ha akár a Kaskad, akár a junior különítmény dobogóra tudna majd állni!