Lementek az év utolsó fordulói az MP-bajnokságban, szokás szerint három etapot követően jön egy nagyobb szünet, az ünnepek alatt lehet pihenni, töltekezni a januári újrakezdésig, és átbeszélni a kritikus hibákat. Utóbbihoz ifjú tudósítóink beszámolója is segítség lehet.
I/A
Berkes Márton és Kovács András eheti második helyével és az eddig élen álló Argay Zsolt és Kemény Márk kicsit gyengébb napjával élre álltak. Őket Zsolt és Márk követi. A harmadik helyen Hittmann László és Szőnyi György áll, de még sok van hátra, és nagyon szoros a mezőny.
Lássunk először egy mind licitben, mind lejátszásban izgalmas partit. Kelet kezét stílus és vérmérséklet függvényében lehet 1 pikkel vagy 2 treffel is indítani. Nagyon szép lap, tele kontrollokkal, jó öts színnel, és még néhány középlap is akad. Az igazi kérdés, hogy mennyire félünk attól, hogy az 1 pikk körbe megy, és hogy, ha megtörténik, akkor mennyire lesz belőle baj. Az 1 pikk indulások majdnem minden asztalon gémhez vezettek. Volt, ahol 3 szant mondtak, volt, ahol a kőr színtől félve inkább a 4 pikket választottak, és olyan is akadt, ahol 5 káró volt a felvétel.
A 2 treffes asztalokon viszont általában 6 káróig jutottak, már csak meg kellett csinálni. Kőr indulásra viszonylag egyszerű a recept, hiszen tudunk lopni egy kőrt, a maradék kettőt pedig eldobjuk a kimagasított pikre, amihez a treff ász adja a közlekedést. Ehhez csak az kell, hogy mikor a harmadik pikket hívjuk két aduzás után, akkor ne tudjanak minket felüllopni, azaz vagy 3-3 legyen a szín, vagy Északon legyen 4, vagy ami most volt, hogy Északon rövid a pikk, de elfogyott az adu.
Több asztalon viszont nem a kőr indulást választották, hanem a treffet. Bár ül az impassz, de ezt nem tudjuk egyből, és mivel még nagyon sok más esélyünk van, bemegyünk az ásszal. Ha 2–2 a káró, és a pikk nem rosszabb 4--2-nél, vagy 3--3 a pikk és a káró nem 4–0, akkor megvagyunk, mert vagy lopunk egy kőrt, és van 2 dobásunk pikkre, vagy van 3 dobásunk pikkre. Most nincs szerencsénk.
A legtöbb asztalon 1 kőr–kontra–3 kőrrel indult a licit, amire Dél általában 3 pikket mondott. Ezután Északon nem kell nagy bátorság, hogy szlemben reménykedjünk. Talán egy invittel be lehet érni, de a licitmenet láttán várhatóan ülni fognak az impasszok, és remélhetőleg nem hoz túl sok kőr elveszőt a partner.
Szinte mindenütt a kőr király indulást választották. Bízunk benne, hogy a káró impassz ülni fog. Ha a treff is oszlik, akkor már nagyon jól állunk, csak ki kell aduzni, és megleszünk. Na de mit csináljunk az első ütésben? Ha ezt elengedjük az ászhoz, akkor negyedik adu ász esetén kétszer kihagyhatja az ütést, és akkor nem fogjuk tudni lelopni a kőrt, mielőtt kiaduznánk, hiszen ha megtesszük, akkor mikor üt az adu ásszal, levehetik a kőrjeiket. Ebből adódóan az első ütést ellopjuk, és hívunk egy adut, amit üt az ász.
Treffet hívnak. Az első gondolat az, hogy betesszük a tízest, hiszen kaptunk egy ingyen lehetőséget az impasszra, így már 4–1 treffre is jók leszünk. Na de mint most így, utólag látjuk, a treff 3–2 volt, viszont az adu 4–1, és ezzel elveszítettük a közlekedést a kezünkbe, hogy befejezzük az aduzást a treffek előtt. Honnan lehetett volna ezt megfejteni?
Látszólag egyforma az esélye a két 4–1-es kiosztásnak, de mégis van egy fontos különbség. Ha a treff 4–1, akkor nem volt benne a parti, a többi asztalon is el fog bukni, ahol nem hívnak treffet. Viszont mások teljesíteni fognak, ha az adu volt 4–1, és most feladjuk a közlekedést. (VM)
I/B
Az osztály 3. fordulóját Budai László és Keresztény Andrea nyerte 61 százalék feletti teljesítménnyel, így feljöttek a 2. helyre, míg a dobogóra a Benedek Béla–Csipka Szilvia és a Lajos Hanka–Szűcs Villő páros került fel. Tehát a feljutást érő első hatban ebben a sorrendben Fazakas Gergely–Molnár László, Budai László–Keresztény Andrea, Kerekes Zsuzsanna–Varga Sándor, Benedek Béla–Csipka Szilvia, Fülöp Zoltán–Marcin László–Mérei Balázs és Ráduly Csaba–Scharnitzky Péter található.
Nézzünk meg néhány érdekesebb partit a hétről.
Nyomban a 2. partiban felmerült, hogy hogyan kéne licitálni, hiszen elméletileg Kelet–Nyugat vonalán teljesíthető 3 különböző gém is, viszont csak három asztalon játszottak mondták be, ez bizonyára a versenyformából és abból fakad, hogy mindössze 23 pont volt a vonalon, ráadásul Kelet szingli pikk dámája nem néz ki jól.
A partiban Észak–Délen Kerekes Zsuzsa és Varga Sándor járt a legjobban, 3 pikket teljesítettek. 3 másik asztalon is 3 pikk volt a felvétel, érdekes, hogy ebből a 4 asztalból ketten mondtak 2 pikket Délen, ketten nem. Erősen stílus kérdése, hogy kéne-e, akik nem tették, azoknak az lehetett az első számú problémája, hogy bellben voltak mans ellen, ezen felül rossz volt a pikk színminőség és 3-as kőrje is volt, ezzel szemben mellette az szólhat, hogy megvan a ponterő és 6–3–3–1 az elosztás. Ha Dél mond 2 pikket, akkor Nyugatnak egyértelmű 3 káró licitje van partnere 1 káró indulása után, erre Észak 3 pikket mond, itt pedig Nyugat jó érzékkel, látva a szingli pikkjét 4 kárót mondhat, ami talán optimálisnak tekinthető.
Amennyiben Dél passzol Nyugat licitje erősen rendszerfüggő, általában azt szokás játszani, hogy a 2 káró 10+ pontot ígér, tehát legalább invit erős lapot, a 3 káró pedig kizáró jellegű, körülbelül 2–5 pontot ígérve, így az emberek nagy része kénytelen 1 szant mondani. Külföldön erre megoldásként sokan játsszák a 3 treffet a 3 káró és a 2 káró közötti erejű lapok bemutatására, de ez itthon nem elterjedt és csak Lajos Hanka licitálta, ez után meg is találták a bennelevő 3 szant.
Tehát, ha Nyugat 1 szant mond, akkor Keletnek valószínűleg 2 treffet kéne válaszolnia, mire Nyugat 2 kárót mond, amit a két passz után Dél kinyithat 2 pikkel, erre Nyugat 3 kárót mond, Észak 3 pikket, Kelet pedig 4 kárót megérkezve ugyanabba a felvételbe, mint a 2 pikk közbeszólás után.
A 26-os leosztásban említésre méltó Selmeci Dávid szép felvevőjátéka.
A káró ász indulás töm ugyan, de talán senki nem hibáztatja érte Északot. Ezután treff váltás következik, ami hiába a partner leghosszabb színe, igazából a felvevőnek segít a treff ütésének kidolgozásával, talán jobb lett volna a passzívabb pikket hívni, azzal sem segítve a felvevőt, de persze ezek nehéz helyzetek.
Tehát, Dél üt a treff királlyal, visszahívja a kárót, amibe a felvevő a bubit teszi és Észak üt a királlyal. Hiába hívja meg most már Észak a pikket, hiszen a felvevőnek csak le kell vennie a kézi pikkjeit, majd kőrt hívni a dámához, amit Dél megüt. Itt a felvevőnek már csak arra kell figyelnie, hogy a fekete színek levételével az asztalon végezzen. Észak beszorul kőrben és káróban, ezt Dávid szépen véghez is vitte. De térjünk vissza arra a pontra, hogy Észak ütött a káró királlyal, itt a káró tízest kellene hívnia, mivel azzal elveszi az átmenetet a beszorítástól, tehát csak akkor üthet kilencet a felvevő, ha eltalálja a Délen levő dubló kőr ászt.
A 29-es partiban hiába nagyon jó esélyű felvétel, mindössze 5 asztalon vették fel a 6 kőrt. Szépen licitáltak például a forduló győztesei is.
Sok asztalon ment úgy a licit, hogy két passz után Dél 1 kőrjére Nyugat közbeszólt 2 kőrrel, amire Észak 3 kőrrel invitet licitált, erre Dél 4 kőrt mondott. Pedig ez a csinos 4 vesztő biztosan megér legalább egy 3 pikket, miután Északnak kontrollal teli lapja, adhat kulcslicitet, majd ászkérdés és szlem. (ZB)
II. osztály
A 3. versenynapot a Reichardt Géza–Antal Péter páros nyerte 59 százalékkal. Utánuk 3-an is 58 százalékon zártak: Fehér Péter–Moussong Gábor, Nyárádi Gabriella–Nyárádi Ibolya és Necz László–Kovács Zoltán.
A verseny összesített állásában Bárány Judit–Bárány Péter–Tibor Tamás vezet 59,93 százalékkal. Mögöttük Riesz András–Szentes Szabolcs és Nyárádi Gabriella–Nyárádi Ibolya áll 55,28, illetve 54,97 százalékkal.
4. helyen Nyugat elindul 2 treffel, erre valahogy ki kell licitálni a kisszlemet, 33 pontból jó felvenni.
Sokan 6 szant játszottak 6 pikk helyett nyilván azért, mert többet érhet MP-versenyen, vagy mert nem találták meg a fitet.
Tegyük fel, hogy 6 szan a felvétel. Észak kőrrel indul, azzal segít a legkevésbé. 10 fejütésünk van. Treffben az impasszal, káróban a dáma-bubi-kilences elleni impasszal, pikkben magasítással (vagy kettős impasszal, de az természetesen kevésbé jó esélyű, meg a közlekedést is felemészti) lehet ütést szerezni, és vannak beszorítási esélyek is.
A magas pikkeket nem érdemes korán lehívni, ha úgy 4–1, ahogy a partiban, mert ha kiüt Észak, a szabad pikkel már buktat. Jelen kiosztásban úgy lehet teljesíteni, hogy megadjuk egyszer a káró impasszt, eléfekszenek a figurával, majd a treff impasszt is, a végjátékban pedig kitesszük Delet káróban és más színű lapja nem lévén ő hívja meg nekünk a színt az újabb impasszhoz.
Ha kis pikkel indulnak, már szürt is lehet csinálni. A közlekedéssel okosan kell bánni. Az asztalon lévő pikk hatost azért hagyjuk ott ütni, mert az asztalra kevés a lemenet, onnan kell megadni a káró és treff impasszt. A kárót ki lehet próbálni a kilences elleni impasszal, ha nem ül, játszhatunk utána még a treffre.
Kárót hívunk, bemennek a dámával. Treff ász, majd lemegyünk pikkel az asztalra újra kárót vagy treffet hívni, attól függ, melyiket gondoljuk nagyobb esélyűnek: az üres dámából (vagy bubiból) bemegy második helyen, vagy a treff impassz ül. A treff ászt mindenképpen lehívtuk, hátha szingli treff dáma van. Tegyük fel, hogy a káróra játszunk, lementünk a pikk ásszal, és megadjuk a káró impasszt, ami ül. Lehívjuk a harmadik kárót treffet dobva az asztalról, Észak kimutat. Lehívjuk a két pikkünket, Délen dobnak még kettőt (már egyet dobtak). Délnek kell tartania a második treff dámát és egy kárót. A kezünkben van még 2 treff, 2 kőr és egy káró. Lehívjuk a 3 kőrt.
Érdekes beszorítás áll elő a harmadik menet kőr hívására.
Dél nem dobhat kárót. Ha nála lett volna a négyes kőr, akkor már rég vége a partinak, mert túl nagy rajta a teher. Dél treffet dob tehát, maradt egy kárója és egy treffje. Mi eldobjuk a kárót a kézből, Észak nem dobhat kőrt, ő is leszinglizi a treffjét, így a treff dáma helyzetétől függetlenül mind a 13 ütés a miénk az extra ütést és lemenetet adó kis pikk indulás után.
Egy helyen mondtak 7 szant, ott kis pikk indulásra teljesítettek, a két 6 szan +1-ből az egyik is ilyen kezdésre jött össze. A három 6 pikk mind meglett, öten ütöttek 12-t a 6 szanban, hárman buktak benne egyet, négy asztalon nem jutottak szlemig. (KÁ)