Az 5. forduló egyharmadánál a privátszkórunk nem mindennapi látványt mutatott.
Egy régi Brizsélet-cikk nyomán én is a Most kéne abbahagyni dalt dúdolva fényképeztem le a tabletet, tudván, hogy innen csak lefele vezet az út.
A kétfigurás színek és egyenletes lap hatására Scharnitzky Péter jó érzékkel nem pikkben hanem szanban tervezett invitet adni. Amikor tőlem is egyenletes lapot hallott, megmaradt eredeti elképzelése mellett és a pikkre alapozott szan gémet választotta. Extra bónuszként a természetes káró indulás ütést adott, és a jó kézbe került az ütés a pikk kidolgozására. Ezek után a kőr színre már nem került sor, a kedvező treff fekvés pedig 11 ütést és osztott topszkórt eredményezett.
Szinte minden asztalon az 1 pikkre valamilyen Bergen-emelés hangzott el. Erre Észak általában megjelent a kőrjével, és megtalálták a rendkívül olcsó mentést. Nálunk Kádi Balázs nem licitált, így csendben és békességben mondhattunk 4 pikket, ami ellen lehúzták az első három ütést, de a +620 a +100-ak és +300ak ellen 80 százalékot ért.
Most azok jártak jól, akik nem játszanak Bergent (Kovács Misi–Selmeci Dávid), mert 1 pikk–3 pikk után már túl veszélyes lett volna kőrt licitálni. Kelen Károly még inkább biztosra ment, mert ő egyből 4 pikket licitált (bár nem tudom, milyen különleges jelentése lehetett az 1 pikknek).
A legmeglepőbb, hogy Sinkoviczék ellen Mérei Balázs még az 1 pikk–2 pikk licitre sem mondta be a kőrjét.
Talyigás András precíziós 1 szannal indult, és partnere tíz pont birtokában nem látott okot arra, hogy akár kimeneküljön, akár invitet adjon. Így elvesztették a 4–4es kőrt. Az 1 szant látoki felvevőjátékkal teljesíteni lehetett volna, de ez a 140-ek tömkelege ellen pontosan ugyanazt a 8 százalékot érte volna nekik, mint az aktuális egy bukás.
Ennek a partinak a párjában rajtunk volt a sor, hogy gyenge szan miatt 4–4-es kőrrel 1 szant játsszunk. A licit végén még poénkodtam is, „Lássuk, nekünk hogy megy a gyenge szan”. Egész jól: buktatni csak nyílt lapokkal lehetett volna, amikor pedig Dél a káró ász után lekapta a kőr ászt, még szür is lett.
A +120-ért 92 százalékot kaptunk, mert jó néhányan elindultak Északon 2 pikkel, ami vagy körpasszba fulladt vagy Kelet–Nyugat túl magasra jutott. Akik 1 káróval indultak, azok ellen egy Gulyás-kontra (11 FP, 3–3–3–4) megtalálta a pikket, és a 2 pikkre rámondott 3 kőr már bukott.
Ezután jött a feketeleves. Jó pár partiból rosszul jöttünk ki, hibáztunk. Két példa:
Zalai Ágnes visszafogott licitjét siker koronázta, mert szinte mindenki 3-4 kőrig jutott és bukott. Mi megütöttük, amit lehetett, de a –110 csak 8 százalékot hozott.
Pölöskei–Székelyhidi bemondták a bukhatatlan gémüket, amit a terem kevesebb, mint fele tett meg: 19,5 százalék.
Ezt azért a következő partiban megbosszultuk:
A 3 treff kizárás után a licit dinamikája 4 pikkig repített minket: +650 és 96 százalék. Ahol Kelet–Nyugat passzolt, volt Észak–Dél aki egészen 1 pikkig merészkedett.
És a slusszpoén: a 30-as parti megmutatta milyen az, amikor az osztógép meg akar szivatni. Szerencsére nem mi voltunk az áldozatok.
Amikor az ember a 73, AQJ108, 63, AQ73 lapot fogja, és a partnere gyenge szannal indul, akkor aligha gondol arra, hogy ez az utolsó teljesíthető felvétel a vonalukon. Pedig ez volt a helyzet:
Rieszék a rutin 3 szant mondták be, ami ellen lehívtunk öt pikket, majd a felveőnek konstatálnia kellett, hogy még a kőr királyt is ki kell adnia: két bukás és pontosan 50 százalék.
Volt itt minden: 4 kőr kontra –3, 4 pikk kontra egyenlő, 4 pikk kontra –1, 4 pikk rekontra –1, 3 pikk kontra –1, 3 pikk csendben teljesítve, és egy 3 szan, ami három bukás helyett meglett.
Pszichológiailag legrosszabbul talán Bárányék jártak.
Ők kiderítették, hogy nincs pikk fogás, így a 4–4-es treffben landoltak. Ez már elméletileg is túl magasan volt, mert két pikket és egy treffet ideális esetben is ki kellett volna adni. Ehhez képest az ellenjátékosok lehívták a két pikket, majd keresztbe lopták a következő öt ütést: 5 treff mínusz 5 és 23 százalék.
A 6 forduló 7. leosztásában történt:
A rekontra után Láng Róbert nem a kőrjét licitálta, hanem partnere színére igazított. Ez nem vált be, mert az aduszín gyengesége miatt pikkben eggyel kevesebbet lehetett csak ütni. 2 kőrben azok álltak le, akik vagy egyből bemondták az 1 pikk–kontra után, vagy a rekontra után mutatták be a kőrt.
Szerintem a rekontra a helyes. Ha az indulónak szingli kőrje van, és az ellenfél megtalálja a 4–3as kőrt, abból nagy vérfürdő lesz. Viszont a rekontra után jobb a 2 kőr a színminőség miatt.
Akik 1 kőrrel elindultak, rosszul jártak, mert Észak tudta, hogy nincs kőr fit, de még reménykedett az 5–3as pikk fitben, így a bukó 2 pikkben kötöttek ki.
Scharnitzky Péter nem akart a dubló adu dámából indulni, így káróval indult, de a kettest választotta. Ezzel mindenkit becsapott: a felvevő kicsit tett az asztalról, ami miatt egy pillanatra a két bukás is lehetővé vált – feltéve, ha bemegyek a dámával. Én azonban az ászt a felvevőhöz képzeltem; márpedig akkor a dáma betevése egyszerűen megszerezhető három káró ütést jelentett volna a felvevőnek. Ráadásul a kettes indulás lehetett volna J92-ből is, akkor pedig a nyolcas ütést spórol meg. A felvevő biztosan csodálkozott, amikor a bubival ütött, de három adu és három ász kiadását nem tudta elkerülni. Egy bukás +100 és 67,8 százalék.
Mivel nálunk az 1-re 2 gémforsz, a kőr emelés serious helyzetet teremtett. A minimális gémforsz és a sikén pikk miatt nem akartam a szlemnek még a lehetőségét sem sugallni, ezért 4 kőrt mondtam. A káró kulcslicit mellőzésének az lett a jutalma, hogy Argay Gyula a két pontosan egyforma 943-as minorból a káróval indult. Ha tudtam volna, hogy bubi után ül a dáma, akkor egyszerűbb lett volna a káró kezelése. Enélkül kénytelen voltam elblokkolni a kárót, és amikor a harmadik menet pikk lopásával mentem kézbe, Kelen Károly el tudott dobni egy kárót. Ennek ellenére lejátszottam a negyedik kárót is és eldobtam az utolsó treffet is. Így az ellenvonal két adut, de nulla treffet ütött. A szür 96 százalékot ért, mert rajtam kívül senki nem játszott rá arra, hogy káró indulás után az asztali treffeket eldobja, így még azok is csak tízet ütöttek, akik ellen káró volt az indulás (kivéve egy helyen, ahol még a kőr király ütés után sem hívták meg a treffet).
A 3 szan ellen Argay Gyula a buktató kőrrel indult, és nem sok lehetőség látszott a kilencedik ütés megszerzésére, legalábbis mielőtt az ellenjátékosok ötöt szereznek. Hívtam egy pikket, hogy megnézzem az elosztást, és a kettes (fordított lapszámjelzés) megjelenése nem sok jóval kecsegtetett: a pikk nem fog húzni. Ezért kénytelen voltam blöffhöz folyamodni: káró bubi az asztalról, hátha folytatják a kőrt és a kőr ütésük után nem kárót hívnak. Amikor a harmadik menet kőrre Észak a treff ötöst és nem a hetest dobta, Dél számára nem volt világos, hogy ez nem kérés. Végül hagyta magát lebeszélni a káróról és treffet hívott. +600 és 82 százalék.
Ahol treff volt az indító kijátszás, ott néhányan a 3–3 pikkben bíztak, és ezután már a kőr sem segíthetett. Voltak, akik a kőrt kilences impasszra játszották, de a szín nem volt 3–3, így ők is buktak. Treff indulásra teljesíteni főleg azok tudtak, akik a kőrt felülről játszották, és a kőr kiadása után Dél treffet hívott vissza.
Szan elleni figura indulásainkban a király indulás deblokálást kér; gyenge király-dámából a dámával kell indulni. Scharnitzky Péter kérte a színt, de amikor a második menetben a kilencest tette, kezdett gyanús lenni a 4–3–3–3-as treff eloszlás. Márpedig akkor a harmadik menet a felvevőnek magasít egy ütést. Ezért káróra váltottam, ami megágyazott a buktatásnak, mert innen csak nyílt lapokkal lehetett volna teljesíteni (pikk szín mellőzése és a treff magasítás által 3 kőr, 1 pikk, 2 káró és 1 treff ütés). Amikor a felvevő érthető módon pikk impasszt adott, elegendő beütésünk lett a káró felmagasításához és lehúzásához. Az egy bukás 78 százalékot ért.
A furcsának tűnő licitmenetet az magyarázza, hogy Dél közbeszólása és a minimum négyes pikket jelentő kontra után kérdéses, hogy a 2 káró Lebel relé-e vagy sem (utólag megbeszéltük, hogy igen). Történetesen Péternek mindenképp 3 káró lett volna a licitje. Ezek után azt eszeltem ki, hogy treffben adok szleminvitet, majd pikkben mondom be. Amikor kiderült, hogy kiáll két ász, akkor 5 pikk helyett inkább szanban álltam le, gondolván, hogy a kőr dáma elég lesz fogásnak a közbeszóló ász-királya mögött. Sajnos Péter káróban próbált szerezni egy tizenegyedik ütést, amikor már volt tizenkettő a kezében. Selmeci Dávid érezte a veszélyt; berohant a káró ásszal és lekapta a kőr ászt is. A 460 mindössze 14 százalékos parti lett.
Itt az ellenfél a jó színt (pikket) választotta, és amikor a felvevő eltalálta a pikk dámát, megúszta két bukással, ami nekik 82 százalékot, nekünk csak 18-at hozott. Akik kőrt játszottak, azok hármat buktak.
Nálunk a felvevő lehívta a kárókat a második kőr szöktetés előtt, és szerencsére korábban kihagytam a pikket, így a treff dáma mellé a kőr ász, pikk ász, káró dáma ütéseket megszereztük. –600 és 71 százalék, mert a terem fele tízet ütött.
Amikor a partit elemeztük, nem mindennapi látványban volt részem: egy másik asztalon szintén káró volt az indulás és a felvevő kiadta a treff dámát, tehát látszólag ugyanaz történt:
A DDS szerint ott már nem lehetett szürt szerezni (csak a kőr ász lehúzásával), nálunk még igen. Sokáig bámultam a LoveBridge DDS-ét, majd betápláltam a saját tabletem Bridge Solver-ébe, és ekkor vettem észre, hogy a másik asztalon a káró hatos volt az indulás, és erre a felvevő eltékozolta az asztali nyolcast. Ezután már csak a treff jó irányban történő impasszolásával lehetett volna tízet ütni. Ha Kelet üt a treff dámával, pikket hív, és Dél tízesét Nyugat kihagyja, akkor a felvevő hiába generál három treff átmenetet az asztalra (két kőr szöktetés és egy második pikk impassz érdekében), Kelet a második kőrt megüti és visszahívja. Dél adhat káró impasszt és az ász lehívása nélkül pikk impasszt, de Nyugat üt a pikk ásszal és káró dáma-hetese van az asztali ász-hármas ellen, a felvevő pedig nem tud kézbe kerülni a pikk királyért.
Ha pedig az utolsó treff átmenetet a kezében hagyja, akkor Kelet a második kőr után kőrt vagy treffet (sőt kárót) is hívhat. Dél pedig dilemmába kerül, mert most az asztalra nincs elég átmenete: a sikeres káró impassz után vagy lemarad a káró ászról, vagy felmagasít Nyugat számára egy kárót, amit a pikk ász után lehívhat.
Második pikk impasszt a felvevő a kőrök előtt nem hívhat, mert Nyugat visszahívja a pikk nyolcast, és Kelet kilencese felmagasodik, amíg még megvan a kőr ásza.
Ha a felvevő megtartja a káró nyolcast, akkor kiadhatja a treff dámát, és hiába hagyja ki Nyugat az első pikket, treff hatos a heteshez, kőr expassz, treff a bubihoz, kőr expassz, és most hiába üt Kelet, és hív kőrt: káró impassz és pikk a bubihoz. Nyugat vagy belehív a káró villába, vagy kézbe teszi a fevevőt a pikk királyhoz, aki aztán treffel lemegy a káró ászért.
Sőt, a káró impassz után lehívható a treff ász, és Nyugat beszorul: le kell szingliznie a pikk ászt, majd megkapja az ütést és bele kell hívnia az ász-nyolcas villába.
Tanulság: második helyen kicsit!
A közbeszólás után Északnál kerestem a treff figurákat. Úgy terveztem, egyet megfogok, egyet meg kiadok, ezért a treff dámával kezdtem: király, ász. Sápi Vilmos helyesen nem ment el a treff bubival, így partnere lophatott és kőrt hívott, a treff szín pedig meghalt. Így viszont maradt egy adu káró lopásra, tehát csak egy lopást, egy kőrt és egy kárót kellett kiadni.
Bosszankodtam, mert látszott, hogy kis treff hívásával 11-et lehetett volna ütni. Ennek ellenére 60 százalékot írtunk, mert többen elbukták a partit.
A legtöbb asztalon nem szóltak közbe két ponttal, így a felvevők hamar kis treffet hívtak az ász alól, és hiába tették a tízest (a dáma még rosszabb volt), a színt blokkolt. Amikor két menet adu után megpróbálták lehívni a dámát, hogy aduval menjenek le a treff ászért, Észak belopott, így egy treffet, egy kárót, egy kőrt és a lopást mindenképpen ki kellett adni.
Az utolsó előtti fordulóban szlemdömping volt.
Már az első parti szlem volt:
Némi zavarás után az ellenfél pikkben mondott szlemet, amiben nyílt lapokkal csak 12 ütés volt. Sajnos amiatt, hogy két színt licitáltak, úgy tűnt, hogy aktív indulásra van szükség. Emiatt treffel indultam, és így ők pikkben is tizenhármat ütöttek, átlag.
Jól működött a rendszer: a 2 treffre (gémforsz, legalább dubló) az ugró 3 káró splinter volt; az elvesző káró pontok ellenére valószínűnek láttam, hogy a vesztő kőröket el lehet dobni pikkre, ezért szlemre mentem. A káró indulás után láttam, hogy ha elengedem a kézhez és kiüt az ász, akkor meg is van a 12 ütés. Csapatversenyen talán elfogadható ez a játék, de pároson túl korai volt lemondani a plusz ütésről: mivel a kőr ász fogja a színt, még mindig hívhatunk egy káró vesztőre-vesztőt ha a pikk nem működik. A teljesített szlem csak 38,6 százalékot ért.
Az enyhén optimista 3 treff viszonválasz után könnyű volt eljutni a szlemmig. Scharnitzky Péter azonban (részben párosverseny-taktikából, részben a pikk király védelme miatt) 6 szant vállalt, majd a pikk indulás után terített. 88 százalék (a 6 treff „csak” 61 lett volna).
Ebben is szlem volt, csak nem vettük észre. Az 1 pikk indulásra 3 darab 2 kőr, 6 darab 2 pikk, 4 darab 1 szan (ugró pikk emelésre készülve) érkezett; Bárányék 2 treffje is az utóbbihoz hasonló lapot mutatott. A 2 kőr szerintem túl optimista, a 2 pikk (amit én is mondtam) viszont nem vesz tudomást a kőr színhosszúságról. Így utólag az invit emelés tűnik helyesnek. Kelet természetesen nem a káró ásszal indult, így 13-at ütöttünk 57,6 százalékért.
Ezt a partit Gulyás Dani már megírta, itt most a részleteket is be tudom mutatni. A kontra és kizárás után úgy gondoltam, hogy egy tipikus infókontrával szemben a 6–5 elég lesz a gémhez a kevés figurapont ellenére is. Gyanús kellett volna legyen, hogy ha nekem van sikén kőröm, akkor a partnernek nem tipikus kontrája lesz.
Az 5 káróról meggyőztem magamat, hogy ez nem lehet erős egyszínű káró; az nem jutott eszembe, hogy lehet erős kétszínűszerű lap. Így válaszoltam a „sikénes ászkérdésre”. A 6 treff után kezdett gyanús lenni a dolog, mert az adu dáma kérdés az 5 szan lett volna. Viszont ha ez adu dámát mellőző királykérdés vagy természetes, mindkettőre jó a 6 káró.
Kádi Balázs a screen ugyanazon oldalán ült, mint én. Kezében két ásszal, és annak tudatában, hogy félrement a licit, jogosan kontrázott, de a hatalmas káró fit és a jól ülő treff impassz miatt a felvétel bukhatatlan volt. A kontrának nem volt jelentősége, mert csak egy pár mondott rajtunk kívül 6 kárót, de a felvevő nem adta meg a treff impasszt és bukott. A sima 6 káró ugyanazt a 99,5 százalékot érte volna.
Ez egy újabb olyan parti volt, ahol a partner kontrájára a saját hosszú színemben ugrottam. Ezúttal sem vált be. Szerencsére ezúttal is volt fitünk, de az 5 kőr már túl magas volt. Kelet azonban a treff ásszal indult, és ez óriási tempót adott. A szerencsés(!) 4–1 adu miatt a pikkeket kényelmesen el lehetett dobni, illetve lopni. +450 és 88 százalék.
Most Scharnitzky Péteren volt a sor, hogy az információs kontra után ugorva licitálja színét. Az ő próbálkozása sokkal inkább bevált, mint az enyém. Számolgattam a fedőimet, és úgy tűnt, hogy még egy nyolcvesztős lappal szemben is elég lesz a szlemhez. A szingli káró nem volt ugyan fedő, de 12 ütésünk volt vonalban. +1430 és 80,5 százalék.
A másfél szan után a 3 káró négyes pikket és 4+ kőrt ígért. A 3 szan tagadta a négyes pikket és a hármas kőrt. Kelet nem találta el, hogy melyik majorral induljon; a pikk indulás és a bubi betevése hatalmas tempót adott. Scharnitzky Péter folytatta a pikket, megkapta a kőr királyt, és a parti végén megadta a káró impasszt: +630 és topszkór, mert a legtöbb felvevő a kibontott kőr mellett nem adta meg a káró impasszt, vagy korán megadta a káró impasszt és nem jutott hozzá a kőr királyhoz.
Zalai Ágnes, Kovács Márton, Sinkovicz Andrea és Biro Lajos nehezebb feladat elé állította a felvevőt amikor a pikk hetest tette. Ez a helyes játék, ha a partner nem ász-királyos színből indult.
Az olcsó pikk ütés görög ajándék volt: innen már csak nyílt lapokkal lehetett volna tízet ütni (pikk király, pikket átütni a dámával). A legjobban Zalai Ágnes járt, mert ellene felvevő el is bukta a 3 szant.
A 2 szan indulás után (a 19 figurapont ellenére a lap bőven megért annyit) Dél lett a felvevő, és 6 pikk ellen senki nem kapta le a káró ászt (6 szan ellen igen), nekünk meg 15 ütésünk volt vonalban. +1010 és 69 százalék.
A licitben volt némi bizonytalanság, mert én úgy gondoltam, hogy a 3 szan utáni 4 treff ugyanolyan Puppet Stayman-szerűség, mint a 2 szan utáni 3 treff. Scharnitzky Péter nem így gondolta, mert a négyes szintű licitek itt már az ötös szintre kerülnének. Végül mégis a megfelelő felvételben kötöttünk ki. A pikk indulás után a felvétel sorsa a treff impasszon múlott: +1440 és ismét 69 százalék.
Egy másik asztalon nagyobb volt a bizonytalanság:
Balásy István 2 pikk Timbuktu licittel (treff, vagy káró+kőr) szállt a ringbe. Benedek Béla nem volt egy hullámhosszon, és 4 pikkre ugrott, ami persze kontrával ment. A treff tízes indulás után Dienesék nem találták meg a legjobb ellenjátékot (legegyszerűbben kis pikk a második ütésben), ezért a felvevő kétszer annyi ütést szerzett, mint ami járt neki. Dienesék kénytelenek voltak +2000-rel és abszolút topszkórral megelégedni.
A nap végén jött a feketeleves:
Az 1 treff–kontrára a legtöbben 2 kárót mondtak és játszottak. Csak Sztrapkovics László és Biro Lajos mondott egyből 3 szant, utóbbi sajnos pont ellenünk. A felvétel még a nem túl acélos kontrával szemben is bukhatatlan volt, bár kellett hozzá némi szerencse (az, hogy az indulónak csak hármas treffje legyen). Végül –630 és 12 százalék lett.
Biro Lajos saját bevallása szerint az 1 szan indulásra nem talált 5–5 major gémforszot jelentő licitet, ezért 5-4-et improvizált. Szerencséje volt, mert pont a pikket mutatta ötösnek, ahol partnerének csatlakozása volt. Ezután bevágta a 6 pikket, épp ez volt a helyes felvétel.
Sikerült megtalálnom a legélesebb treff indulást, de ez túl nagy gondot nem jelentett: a felvevő ütött, kézbe ment, kárókra eldobta a kiadó treffeket, kőrrel visszament az asztalra és megszöktette a pikk mariázst. Ez volt a helyes játék a szingli ász ellen, de amikor a pikk király ütött, a dámával kellett volna folytatnia. Ha jobbra negyedik ATxx van, az úgyis bukást jelent; ha balra van ATxx, azt be lehet impasszolni.
Ehelyett a felvevő treff lopással lement az asztalra egy újabb pikk hívásért. Megjelent az ász, és a felvevő elbuktatta saját magát, amikor a kis pikket tette. A dáma bedobásához nem kellett látnoknak lenni: Északnak dubló vagy harmadik pikkje lesz (negyedlegessel megint kicsit tett volna), márpedig akkor a bubival akarunk kiaduzni, hogy a nagy kőröket le tudjuk hívni.
Amikor Kelet nem dobta be a dámát, Észak kezében keletkezett egy buktató lap: a káró dáma. Ez végzetesen megrövidíti az asztal aduját: az aduzást csak a kézi dámával lehet befejezni, és a káró bubi magas ugyan, de a káró tízes a buktató lap. Ezt azonban Észak nem merte meghívni, így a felvétel mégis teljesült: –980 és 15,7 százalék. Ezért lett a nap végeredménye „csak” 58 százalék.