Az utolsó játékhét következik a csapatbajnokságban, aztán kezdődik az MP-párosbajnokság. A legtöbb fontos pozícióért folyó harc a legvégén fog eldőlni, az I/A-ban például még öt csapatnak van matematikai sansza a győzelemre, a dobogóra pedig heten pályáznak reális eséllyel.
I/A
Fontos meccsekből nem volt hiány az utolsó előtti fordulóban. Összecsapott az Elastron a Galimmal, és alighanem nagy csatában Linczmayerék győztek, ezzel megtartván esélyüket, hogy az egész bajnokságot megnyerjék. Persze nem lesz könnyű dolguk, mert... No de ne siessünk ennyire előre.
Hisz volt még GAMAX–Dumbovich meccs is, ahol ezennel Lakatosék bizonyultak sokkal jobbnak: kvázi 50 pontos győzelmükkel jelezték, hogy egyáltalán nem áll szándékukban lemondani a legjobb hatba kerülésről – valamivel több, mint 1 VP-re vannak az áhított helytől.
Végül a tabella végéről is érdemes említést tenni, ugyanis megmérkőzött a Printech a Csillagvirággal, Süniék örülhettek jobban: a megszerzett 12 VP arra mindenképp elég lesz, hogy elkerüljék az utolsó két helyet.
De ki lesz a bajnok?
Tán a Galim? Előnye a másodikkal szemben 7 VP, de messze nem lesz könnyű az utolsó etap számára, ugyanis az ellen a Visoft ellen játszhat, amely épp a 6. helyen áll, és menekül a GAMAX elől.
Tán az Elastron? A hátrányt ledolgozni nem lesz egyszerű, mivel a remeklő Budaörs 17 ellen játsszák utolsó meccsüket. Márpedig Kuttnerék több ízben jelezték, hogy nem lebecsülendő ellenfelek: legutóbb épp a Royston elleni meccsen arattak fölényes győzelmet.
Tán a FÉSZEK? Erre már kisebb az esély. De kétségtelen, hogy amennyiben az első kettőt elgyepálják, meglehet a dupla előzés, mert talán a művészeknek lesz könnyebb meccsük: persze egy rahedli VP-t kell szerezniük az Interface ellen – amely legutóbb megverte a Visoftot. Szóval teljesen kiszámíthatatlan a végjáték.
15. leosztás (GD)
Hibákkal tarkított mérkőzésen kaptunk ki jelentősen a GAMAX csapattól, ezzel ők megőrizték esélyüket az országos döntőre, míg mi elvesztettük reális esélyünket a bajnokság megnyerésére. Sok partiról írhatnék, de azt említem meg, amely számunkra a legdrágább volt, mindkét asztalon kirívó eredménnyel.
Nyílt terem:
Zárt terem:
A nyílt teremben Homonnay Géza nem látta biztosítottnak, hogy ez a 3 szan elbukik, ezért jobbnak látta mans-bellben bemutatni a másik színét is, ami fényes sikernek bizonyult. Bár rámondtuk az 5 treffet, Winkler persze 5 kőrt mondott, sőt, rekontrázott is! Kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy nem lett szür… –1000.
A zártban Talyigás nem mondott 4 kőrt – végül is lehet, hogy kőr indulásra elbukik a 3 szan…Dumbovich kontrázott, amire az ellenfél menekült, azonban a kőr szín így már nem került terítékre. A 4 treff kontrájáról megoszlottak a vélemények, a felvétel azonban bukhatatlan volt, sőt, a buktatás iránti vágy miatt szür is lett, –910.
Bár sok asztalon született extrém eredmény (két asztalon például meglett az 5 treff kontra, pedig ott látszólag könnyebb megütni a 3 ászt, de volt, aki a másik vonalon teljesített 4 káró kontrát, vagy 5 kárót… normálisnak számított a csendben lejátszott 3 szan bellben, 5 bukásért), mindkét vonalon sikerült a GAMAX-nak a legnagyobb írást megszereznie, és az ezért járó 18(!) IMP jelentősen hozzájárult nagy arányú győzelmükhöz.
Hogy hol hibáztunk? Szinte mindenhol. A 3 pikk licit sem a legjobb, hiszen a treff nem teljesen zárt, de ez talán védhető. Az 5 treff a 4 kőrre már túlzás – ha a partner nem tudott mozdulni, nekünk nincs annyink, hogy ez az 5 treff rentábilis legyen, ráadásul azt fogja hinni a partner, hogy valami lapunk van. Az 5 kőr kontrája sem az igazi, nem valószínű, hogy ez sokat bukik, és a nyolcas szín miatt ellenjátékütésünk sincs – talán annyi lehet az oka, hogy úgy tűnhet, ők mentenek. A 3 szanra a passz sem őrültség, de hogy azt gondolja bárki, ez a 4 treff el fog bukni – ha a kontra információs, akkor rendben, de kinél van ez megbeszélve?
I/B
Ha a felsőházi tabellára és az eddigi mérkőzésekre nézünk, akkor kijelenthető, hogy a Szigethy csapat fogja megnyerni az I/B osztályt. A következtetés onnan vonható le, hogy legutóbb a 3. fordulóban szenvedett vereséget és gyakorlatilag az óta vezet. Persze még a Lowelnek is van esélye bőven: a Dienessel szemben kis híján 30 ponttal bizonyult jobbnak, ezzel maga mögé is utasította aktuális ellenfelét. A tábla közepén viszonylag nagy a tömörülés: a 2. és a 6. helyezett között 6 VP van, ne feledjük: az első két csapat automatikusan feljut, míg a harmadik osztályozót játszhat a feljutásért.
A Szigethy–Dienes rangadó rutinos játékosok mérkőzése. Dömös azt ígérte, hogy biztos feljutnak, azaz nem fogják megkönnyíteni Gellérék dolgát. Ennek ellenére a jelenlegi éllovasnak áll a zászló: a meccset abszolválják, de a bajnokságot nem biztos, ugyanis...
...ha a Lowel nagy arányú győzelmet arat a Vida ellen, akkor könnyen lehet, hogy Topolyi Magdiék lesznek a bajnokok. Erre jó esélyt látok, ugyanis Misiék az utolsó két meccsükön kikaptak.
Az alsóházban tulajdonképpen az utolsó fordulóra már eldőlt, mely csapatok menekülnek meg, illetve mely csapatok fognak kiesni vagy épp osztályozót játszani a bennmaradásért. Ezért a Cyan–Bóc, valamint a Balásy–Gyuri mérkőzés már különösebb tét nélküli formalitás. Egyúttal felkészülés az MP-bajnokságra: szürökre fel!
Az osztályozóért vívott harcban Wellneréknek a legkisebb az esélyük, hogy elcsípjék a hátulról negyedik helyet. Előttük viszont megint csak tömörülés van, már ha annak vesszük a 7 VP-nyi különbséget. Az egyetemistáknak van a legnagyobb esélyük: ha megverik a Rappert, és a Relé nem szerez 3 VP-vel többet náluk, akkor révbe érnek. Igaz, Réti Zsuzsáék a Wellner ellen alighanem begyújtják a rakétákat, és mindent meg fognak tenni azért, hogy maximális győzelmet arassanak.
15. leosztás
Fele gém, fele részjáték. Annak próbálok utánajárni, vajon ebben a partiban be lehet-e mondani legitim fegyverekkel az éppen jó gémet, vagy netán le kell-e állni 2 avagy 3 pikknél.
Az odáig valószínűsíthető, hogy Dél passza után Nyugat 1 szannal indul, amelyet passz követ, de utána már nem egyértelmű. A bátrabbak egyből 4 kőrrel transzferálnak (és akkor máris eldőlt a kérdés), a kevésbé bátrabbak vagy a megfontoltabbak, vagy minek is hívjuk őket: alighanem 2 kőrt licitálnak, majd 3 pikkre emelnek – ha egyáltalán el nem passzolják a 2 pikket.
De mi is a helyes licit? A rögtön 4 kőrt kissé túlzásnak tartom. Habár jó hatos pikkünk van, elég sok a vesztő – összesen 8, azaz a partnertől 5 ütés kéne látatlanban. A Kaplan–Rubens pontszámítás azt mutatja, hogy 9,55 pontunk van, ezzel némi túlzás egyből gémet mondani, ha az 1 szanos partner lehet akár 15 pontos, sőt, egy csinos ötös vagy hatos színnel még 14 pontos is. Ráadásul dubló a treff dáma, ami könnyen lehet, hogy értéktelen.
Maradjon hát a 2 kőr, amire a partner 2 pikket licitál. Géminvitet biztos megér a lap: ha a treff dáma pontértékét teljesen(!) levonjuk, akkor is a két „üres” dubló miatt számolhatunk 1-1 elosztási pontot, tehát végül is van 8 pöttyünk, ami szerintem megér egy géminvitet, így, csapaton.
No, de be kell-e mondani? Ha megint segítségül kérjük a pontszámítást, az 15,80 pontot mutat – ez bizony a határesetnek elvileg az az oldala, amikor inkább nem mondjuk be – tán még csapaton sem. Bellben talán bevállalnánk, de mansban nem hozhat annyit a konyhára, hogy hosszabb távon megérje. Ám amennyiben kicsit a lap mélyére nézünk, és van némi képzelőerőnk (nekem volt az asztalnál, persze lehet, hogy rossz a kiindulásom – majd a nálam okosabb játékosok megmondják), akkor akár be is lehet tolni a gémet.
Én úgy véltem, hogy pikkből jó esetben össze tudunk szedni 6 ütést, amennyiben a partnernek AQ vagy AJ-ja van. Persze erre semmi garancia nincs, de reménykedni azért lehet, már csak azért is, mert ha nem ott vannak a figurák, akkor másik színben lesz több ütésünk. Szóval a feltételezett 6 ütéshez van biztos 3 kőr ütésünk, és jó esély kínálkozik a negyedik is. Az már, tegyük fel, hogy 9 (5,5 pikkből + 3,5 kőrből) – valamint a káró király is segíti az ügyet, amelynek az „ütési lehetősége” szöktetés által 50 százalék. Közeledünk a 10 ütéshez. Arra gondoltam, ha csak nem ütnek le gyorsan négyet, egész jó esélyem van a teljesítésre, és momentán igazam is lett – persze, tudom, nem egy partiból kell kiindulni, és tényleg kérem a nálam jobb játékosokat, cáfoljanak meg (kismorgo@gmail.com). De mégis örülök, mert legalább végiggondoltam, mielőtt bemondtam a gémet. Annak persze még jobban örülök, hogy teljesült is!
II. osztály
A felsőházi győztes még nincs meg, de annyi bizonyos, hogy kétesélyessé vált a csata. Jelenleg az Ifik állnak az első helyen, köszönhetően annak, hogy győzedelmeskedtek a nudlik felett. De a fiataloknak kedvezett az is, hogy az Artemix kikapott a Puffintól.
Habár matematikailag még van esély arra, hogy ne a Líra-Durostone legyen a harmadik biztos feljutó, erre gyakorlatilag kevés esélyt látok: egyfelől az kéne, hogy a Puffin kvázi maximális győzelmet arasson a Mákosnudli felett, másfelől Kolosi Tamásék ne szerezzenek többet, mint 2-3 VP. Márpedig a Pikk ellen szerintem alapból ők az esélyesek. Persze Beck Panniéknak is fontos lenne győzniük (ami szerintem most el fog maradni), hiszen akkor odaérhetnének a negyedik, még osztályozós helyre – amely így végül a Puffiné lesz.
Rangadó, avagy ki lesz a II. osztályú bajnok? Egy esetleges kis győzelem Kerényi Istvánéknak még nem elég, ugyanis ha 12–8-ra győznének, akkor a mostani, valamivel több, mint 5 VP-s lemaradás miatt az Ifik lennének a bajnokok. Éppen ezért tartom esélyesnek Bekő Marcsiékat – kis vereséggel is bajnokok lesznek, de aligha készülnek vereségre: lelkesedésük, győzni akarásuk nagyobb annál, tehát nem csak a mérkőzést, hanem az egész bajnokságot meg fogják nyerni: lefogadom!
Miután a III. osztályban legalább 12 csapat indult, ezért a mostani alsóház utolsó három csapata biztosan ki fog esni, míg hátulról a negyedik (azaz a 13. helyezett) osztályozót játszhat. Ilyeténképpen megállapítható, hogy a budai csapatok csatája fontos, már csak azért is, mert mindkettejüknek van esélye arra nézvén, hogy elcsípjék az osztályozós helyet. No, persze a motorosok jobb eséllyel indulnak, mint az „örsiek” – mindazonáltal az biztos, hogy egy esetleges döntetlennek semelyik csapat nem örülne.
Az Ördögszekér, a Csipka és a Madarász csapat már nyugodtan játszhat: nem, hogy kiesni, még osztályozót sem fognak játszani. Bajban lehet viszont a Maui Jim, aki egy esetleges vereséggel lecsúszhat a veszélyes helyek egyikére. Ráadásul pont az ellen a Kaskad csapat ellen játszik, amelynek jó sansza van arra, hogy egy hellyel előrébb evickéljen – ehhez csupán az kell, hogy 0,58 VP-vel több pöttyöt szerezzen, mint a Hazai csapat Csipkáék ellen.
Épp ezért amolyan rangadó Négyesi Gyuriék meccse Sándor Judithék ellen. Az aktuális formából levonni következtetéseket nem lehet: a legutóbbi mérkőzést mind a két csapat sikerrel abszolválta – az azt megelőző meccsen pedig mind a ketten kikaptak. Így hát erre a meccsre nem is merek tippelni igazán!
Puffin–Artemix 15,63–4,37 (R. Cs.)
1. leosztás
Rosszul kezdődött a meccs, mindjárt az első partiban az ellenfél bemondta, és egyedül a teremben megcsinálta a terített 4 pikket. –420 és +140, –7 IMP.
2. leosztás
Sikerült visszavágni.
Amikor ütésbe kerültem a treff dámával, az asztalon már csak aduk és magas treffek voltak. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a dob-lop nem segít a felvevőnek, sőt, akár árthat is. Ártott is; a blokkoló kőr miatt a felvevő nem tudott az asztalon végezve kiaduzni, így kénytelen volt kiadni egy pikket vagy adut. A másik teremben Dél volt a felvevő és pikk indulásra szürrel teljesített. +100 és +650, +13 IMP.
Érdekes módon, ha a felvevő a kőr dáma hívásba eldobja a nyolcast vagy kilencest, Keletnek ki kell hagynia az első menetet, különben a felvétel teljesíthető.
4. leosztás
Ez a 2 pikk (kőr találkozás, szleminvit) frissen került a rendszerbe, és a válaszok még nincsenek kidolgozva. A 3 kőrrel azt próbáltam érzékeltetni, hogy félúton vagyok az elfogadás és az elutasítás között. Talán a 2 pikk helyett jobb lett volna a a 4 káró (Splinter), arra jobban tetszett volna a lapom (bár a pikket aligha találjuk meg). Amikor leterült az asztal, rögtön láttam, hogy a rossz színt játsszuk a rossz magasságon. Mit volt mit tenni, újból megpróbáltam a kényszerhívást (talán jobb lett volna a kárót a legvégére hagyni).
Észak nem hajtotta végre a krokodil cselt,így Dél került ütésbe és kénytelen volt dob-lopot hívni. +1 IMP. Négyen próbálkoztak (kőr) szlemmel, és mind buktak. Pikk felvétel nem volt.
6. leosztás
A kissé régimódi licit az optimális felvételhez vezetett. Pista a második ütésben terített, mondván, hogy kihajtja a treff ászt. Az ellenfél 6 kárót vett fel, +2 IMP.
8. leosztás
A jókor eleresztett kizárás nehéz helyzetbe hozta Delet. A 3 szannak gyakorlatilag nincs alternatívája (a kontra után a rossz kéz fog játszani bármilyen színfelvételt, és jön a pikk indulás). A felvevő megtett minden tőle telhetőt, de ez csak nyolc ütésre volt elég.
9. leosztás
Hét vesztős, dámás-bubis lapommal elutasítottam az invitet, és ez 10 IMP elvesztésébe került.
12. leosztás
Pista érthetetlen módon kísérletet sem tett sem a kőr találkozás, sem a szlem felderítésére. Káró indulás hiányában a 12 ütés megszerzése gyerekjáték volt. Az ellenfél 6 kőrt teljesített. –10 IMP.
13. leosztás
Az 1 pikk után úgy gondoltam, kivárok egy menetet (tán csak nem lesz vége a licitnek). Reméltem, Pista majd megérti, hogy későbbi ugrándozásaim nem pontra, hanem elosztásra alapulnak. Amikor visszajött a 3 káró, tudtam, hogy már nem lehet pincézni, hiszen Pistának valószínűleg minimális kontrája van, és mindenre passzolni fog. Dél egy ideig gyanakodva méregette a licitet. Végül passzolt, talán abból a megfontolásból, hogy lököttek ellen nem kell menteni.
Csapattársaink alig akarták elhinni, hogy több ütést vittünk, mint ők. +650 és +620 (Észak 4 pikket teljesített), +15 IMP.
16. leosztás
Amikor az ellenfél leállt kőrben még reménykedtem, hogy Északnak fekete színei vannak és rossz felvételbe kerültek. Ezek a remények az asztal láttán szertefoszlottak. A felvevő gyorsan ütött tízet. –170 és egál parti.
Az első félidőt mindkét párunk +1 cross-IMPvel zárta, de az eredmény 32–32 volt. Ezután következett a számunkra lidérces második félidő. Végig az ellenfélnél volt a lap (Pista kétszer volt felvevő, én egyszer sem), szinte mindent bemondtak, és gyakran meg is csinálták.
18. leosztás
Az ellenfél szép licittel mondta be a nagyszlemet, amelynek teljesítési esélye a 4–3 treff (62,2%). Még egy pár mondott (kis)szlemet, a többiek 3 szanban, ketten pedig töredékben(!) landoltak.
Kelet terrorista 2 pikk indulása után Katáéknak esélyük sem volt a nagyszlem bemondására. Az 5 treff kevésbé elegáns felvétel, de az is 12 ütést produkált. +620 és –2140, –17 IMP.
23. leosztás
A hasznos dámával és a bizonytalan királlyal a lapomban nem mertem vállalni a 3-as szintet, főleg amikor az ellenfél a pikket választotta. Egy ideig jól haladt az ellenjáték a két bukás felé, de amikor a felvevő a kőr lopás után meghívta a pikk dámát, hozzá képzeltem az ászt és fedtem a királlyal, hogy blokkoljam a pikket és a felvevő ne tudjon a kézi pikkjeihez jutni és aduzni. Amikor a pikk ász Pistától került elő, a felvétel már otthon is volt.
A másik asztalon az ellenfél 4 kőrig jutott és kontrával teljesített. –110 és –790, –14 IMP.
24. leosztás
Az ellenfelek nem voltak egy hullámhosszon. Dél saját 2 szanjára azt mondta, hogy Lebensohl (3 treffet kér az indulótól). A 4 treffre azt mondta, „nem tudom mi ez, de jó lapja van”. Észak úgy gondolta, hogy Rubensohlt játszanak, és a 4 treffet ORKC-nek szánta. Az 5 káróban ki kellett adni két kőrt és egy adut, egy bukás. Odaát csapattársaink csatlakoztak a többséghez és 3 szant játszottak, de sajnos ők is buktak. Így egál parti lett. Összesen három Észak–Dél bukott, ebből kettő a mi meccsünkön.
29. leosztás
Pista nem észlelte a treff szín nyújtotta potenciált, és folytatta a kárót. Aduzás és treff impassz után a pikk hetessel elérhető volt a treff tízes, amire elment a vesztő kőr: tíz ütés. A másik asztalon az ellenfél lementette a bukó gémet és egyet bukott. –620 és +200, –9 IMP.
30. leosztás
Kis kőrrel indultam, és Dél súlyosat hibázott amikor rátette a királyt. Pista így könnyen folytatta a kőrt, Dél pedig valamiért nem hitt nekem és magasan lopta a harmadikat. Igaz, ennek nem volt jelentősége, mert nincs elég átmenet a treff kidolgozásához. Amikor Pista nem fedte a treff bubit, a parti már bukós volt. Loptam a második treffet, és kilőttem a káró ászt. Délnek most le kellett mondania a treffről, hogy kiaduzhasson, de utána ki kellett adja a káró királyt, egy bukás. A másik asztalon treff volt az indulás, és a felvevő szürt csinált. +50 és +450, +11 IMP.
III. osztály
Az utolsó előtti fordulóban meglepő eredmények születettek. Először is, a Szeniorok kikaptak a Vasdobtól – igaz, csak kis vereséget szenvedtek, de értékes pontokat hullajtottak el a mérkőzésen. Nem beszélvén a Next csapatról, amely egészen nagy arányban kapott ki a Slambuctól, pedig eddig az élen álltak. A nevető harmadik az Expassz lett, viszont a mosolyukba alighanem kerül egy kis fanyarság, mert habár megverték a sereghajtó Évák csapatát, véleményem szerint több VP-t szerettek volna szerezni, mint amennyit sikerült összehozniuk.
De mi lesz itt a végén? Jelenleg vezet az Expassz, az ellenfelük a Vasdob lesz. Márpedig a mostani játéknap után nem mehetnek biztosra Tóth Zsuzsáék, mert láthattuk, hogy Vashegyi Gáborék képesek meglepetést okozni a középmezőnyből. Pongrácz Tiborék, avagy a Szeniorok állnak a második helyen. Az ellenfelük a Koboldok lesz, de nem ülhetnek le nyugodtan, mert egy korábbi meccsen láthattuk, hogy Baksay Miklósék sem lebecsülendő ellenfelek – az éllovas Expassz ellen például döntetlent értek el. Aztán jön a Next – kicsit csalóka a kép, mert Annamariéknak jelenleg van egy elmaradt meccsük, amit viszont már aligha fognak lejátszani, és mivel ellenfelük képtelen volt kiállni, ezért legjobb tudomásom szerint 12 VP ütik a markukat. Ezzel a tabella így nézne ki:
Expassz 170 VP
Szeniorok 169 VP
Next 168 VP
A jelenlegi harmadik helyezett utolsó ellenfele az Ernyő Alatt csapata lesz, amelynek látszólag többnyire jól megy a mögöttük álló csapatok ellen, de kevésbé már azok ellen, akik megelőzik őket – igaz, speciel a Slambucot megverték és az Expasszt megszorongatták. Nagy esély van rá, hogy ez a három csapat fogja a végén megkaparintani az érmeket, de hogy milyen sorrendben, arra még tippelni se merek!
És még akkor ott van a 4., osztályozót érő hely: a táblázat itt is kicsit csalóka, ugyanis a Slambucnak van egy elmaradt mérkőzése – remélem, le fogják tudni játszani a Vasdob ellen. Így persze még a dobogóért is harcolhatnának, amennyiben jó sok VP-t szereznek a halasztott mérkőzésen. De odaérhet még a Fröccs is az áhított helyre, valamint az Ernyő Alattnak is alighanem lesz matematikai esélye céljainak eléréséhez.
Barna Csabáék a Melange ellen küzdenek, Csapó Szabolcsék a 4 Versio ellen fognak játszani, míg Deskéék a már említett Next csapat ellen ülhetnek asztalhoz. Izgalmas végjáték várható, az egyszer biztos. Itt azért tippelek egyet: végül a Slambuc játszhat majd a feljutásért, szerintem.