Folytatódott a bajnokság, végre teljes fordulót rendeztek az I/A-ban, már csak két eredmény hiányzik a korábbiakból, meglepetés: máris kikapott a tavalyi bajnok GAMAX. Az I/B-ben hasít a Pál, a II. osztályban pedig a kibices csapat.
I/A
Már csak két eredmény hiányzik a korábbiakból. Meglepetés: máris kikapott a tavalyi bajnok GAMAX. Nem sokan várták, hogy a szeniorok legyőzik őket (kivéve a fabatka-fogadókat), de persze messzemenő következtetést nem érdemes levonni belőle. A két fordulón át tartó Csillagvirág csoda csillaghullással ért véget, jelentős pofont kaptak a bajnokaspiráns Galimtól. A Royston messze még tavalyi formájától, hiszen két vereséggel kezdett – és a GAMAX elleni elmaradt meccse sem biztatja ezután őket sok jóval, talán addig kéne halasztani, amíg bele nem jönnek. Megjelent a Budaörs 17 is a versenyteremben, tehát létező csapatról van szó (az első két fordulóban halasztott meccseik voltak/vannak). Máris az általam kiesési rangadónak titulált Printech elleni győzelmüket ünnepelhették (és közben megsértődhettek a fent nevezett kitételre). Csapatom, azaz a Dumbovich is kicsit idény eleji formát fut, három erős ellenfél ellen három szoros meccs, de később több kell.
10. leosztás
A harmadik forduló számomra az indító kijátszásoké volt. Többször sikerült rosszul, mint jól – ebben Balázs a jobb.
Szalay Gyuri barátom (jó volt újra az asztalnál látni!) úgy vélte, hogy a gyenge verzió dacára érdemes gémmel próbálkozni, hiszen a pikk elhúzhat, míg a 4 pikkhez talán nem lesz elég kakaó. És akkor még jól is kell ellene indulni.
Bár partnerem hívásirányító kontrát adott treffre, túl erős volt a lapom és szingli a treffem, ezért ezt az opciót elvetettem (mint kiderült: hibásan). Ezután a piros színek közül az döntött, hogy könnyen lehet, hogy csak egy pikk beütésem van, ezért a hosszabb színben bíztam. Ez már adta is a kilencedik ütést, 12 IMP oda.
28. leosztás
Egy másik sikertelen indulás után (ami ugyan beletömte az aktuális rossz felvételt, de csapattársaink a jót játszották, ezért csak 1 pontba került, virtuálisan azonban 13 meg nem szerzett volt), jöhetett a második félidőben ez:
Nem vagyok a Hittmann-rendszer ismerője, ezért csak hozzávetőleg tudom felidézni a licitet. A lényeg, hogy Nyugat jó lapot, Kelet pedig eredetileg inviterős kőr emelést mutatott.
Úgy tűnt, nem a pikk színben kell keresni az ütéseket, esetleg partnerem jó adui hozhatják a buktatást (ez utóbbi így is lett), ezért a treff négyessel indultam, ami nagy sikert és egy bukást hozott. A másik asztalon a pikk bubi indulásra persze teljesült a felvétel – a káró király kiadása után a negyedik káróra el lehetett dobni a kézi vesztő treffet, +10 IMP.
Rangadó: Elastron–Visoft –22. Az Elastron megmutatta a GAMAX ellen, hogy tud még az öreg oroszlán harapni, ezúttal azonban a lendületben levő Visoft ellen vereséget szenvednek a szeniorok.
I/B
Az A-csoportban két csapat jelentősen elhúzott máris, és erős jelölt a felsőházra, míg a többieknek küzdeniük kell. Gyuriék két szoros vereség után egy nagyobb zakót húztak, ezért most utolsók, de ne adjátok fel, ahogy Gyuri maga sem tette soha.
A B-csoportban sokkal szorosabb a helyzet, bár az első forduló után beharangozott négyes vezet, de csak pár ponttal az ötödik és a hatodik előtt, igaz, már két meccset lejátszottak „egymás közt”, ami vegyes eredményeket hozott. Ezúttal az Izobau győzte le az eddig veretlen Szigethyt, és tartja a lépést.
Rangadó: Vida-Pál – lenne, de Vidáék halasztanak. Pótrangadó a negyedik helyért küzdők csatája, azaz Cyan-Izobau. A két csapatot csak 5 pont választja el, itt a lehetőség Klein Laciék előtt, hogy behozzák Kacsáékat, mielőtt késő lesz.
Partik (IT)
Kivételesen nem egy partit mutatnék be, hanem hármat, mert háromszor is olyan helyzetbe kerültem, hogy kvázi egyből el kellett döntenem: 3 szan vagy 5 minor? A fáma alapvetően azt mondja, hogy gyakrabban jobb 3 szant játszani, hiszen ugyanannyi pont jár kevesebb ütés begyűjtéséért, ráadásul a hosszú minor szín jól is jön, mivel könnyen lehet, hogy az ütések több mint felét abban a bizonyos színben lehet megszerezni.
A partik érdekessége, hogy a keddi játéknap folyamán az első félidőben a zárt teremben ülve öt partin belül történt – hát, a végén elég kutyául éreztem magam.
12. leosztás
A 3 kőrre nem találtam megfelelő licitet, gondoltam, kivárok, aztán maximum, ha a partnerem nem licitál semmit, megpróbálok buktatni. De a partnerem licitált, erre megjött a kedvem a gém felvételhez. Úgy véltem, semelyik 5 minorhoz nem lesz elég kakaó, és noha a kőr fogásom nem túlságosan erős, könnyen lehet, hogy egyből le tudok ütni kilencet – ha például a káróban csak a dáma hiányzik, akkor azt el fogom találni, hiszen valószínűbb, hogy jobbra lesz a káró figura.
Sajnos a partnerem hozta a dámát, a 3 szan esélytelen, az 5 káró viszont sima, mivel a partnerem szingli kőrrel született. Ejj, ejj.
14. leosztás
No, mondom, most okosabb leszek, és inkább a minor gémet választom. 4 káró nem jött szóba, mivel az Non-leaping Michaels, a 3 szantól meg féltem, ki tudja, a partnerem hogyan áll kőrből…
Az ábra azt mutatja, bevállalósnak kellett volna lenni (szinte mindenki 3 szant mondott), mivel a káró gémből kiáll 3 major. Jó volt a kizárás – be is fürödtem általa.
16. leosztás
Már-már felébredt a gyanú bennem, hogy 5 treffet mondjak, de hát csak nem…
Csak de: nem volt sok esélyem, pikk indulásra elbuktam a 3 szant, miközben a kellemes kőr szín fekvés miatt (dupla impassz) benne van az 5 treff.
No, akkor most hogy van: 3 szan vagy 5 minor? Kezdek kételkedni eddigi tanulmányaimban…
II. osztály
Az A-csoportot magabiztosan vezeti a Kibicek válogatottja (szinte csak Szetyő és Petra hiányzik a törzstagokból), talán némi meglepetésre. A többiek igyekeznek lépést tartani, de ha az elmaradt meccset 10–10-zel számolnánk, látszana, hogy 10 VP-n belül van a többi hét csapat!
A B-ben három csapat máris nagy győzelmekkel elhúzott (illetve az Artemixnek még egy meglepetés vereség is belefért eddig, így is első). A negyedik Mákosnudli is már 11-gyel megy a többiek előtt, de persze még nem dőlt el semmi itt sem.
Rangadó: a héten a jól álló csapatok nagyjából elkerülik egymást, a Puffin–Lapszámosok (frappáns név!) meccs számíthat rangadónak. Ha Böszörményi Katiék győznének, felzárkóznának az előttük állókhoz, az én gömböm szerint azonban a Kibic-különítmény jó formáját hozza megint, és megőrzi elsőségét.
Artemix–Ördögszekér 72–79 (R. Cs.)
Az Artemix a Kerényi István–Ráduly Csaba, Vass Kata–Blancz Tamás felállásban kezdett az Ördögszekér (Ligeti István–Dálya János, Meskó Géza–Pós Tibor) ellen. A meccsen a hibák domináltak. Az első félidőben négyszer írtunk, mert az ellenfél négy bell gémet kihagyott.
2. leosztás
Ezt a partit a gyenge szan kizáró hatásának számlájára írhatjuk. Az 1 szan 11,5–15 pont, a 2 treff Cappeletti. Sima 10 ütés, –170 és +620.
7. leosztás
Az 1 szan 11,5–15 pont, a 2 kőr transzfer, a 2 pikk gyakorlatilag letagadta a négyes támogatást. Most 4 kőrt akartam mondani, hogy biztos legyen a gém, szerencsére idejében eszembe jutott, hogy ez autosplinter (szleminvit hosszú pikkel és szingli/sikén kőrrel). Így maradt a 3 kőr licit, szerencsére Pista életre kelt és 4 pikket mondott, majd könnyedén teljesített. A másik teremben az ellenfél csak 3 pikkig jutott: +620, –170.
13. leosztás
A 4 treff ellen a pikk ásszal indultam, de szerencsére mindegy volt (a kőrökre amúgy is el lehet dobni egy pikket mielőtt Kelet ütésbe kerül), így a felvevőnek belefért két kiadó treff is. Csapattársaink jó kézből játszották a 3 szant: –130, +600.
15. leosztás
A „kihagytak négy bellgémet” füllentés volt: ebben a partiban mi hagytunk ki gémet (igaz, mansban).
A közbeszóló szan erős (standard) szan indulásnak megfelelő. A 2 pikk emelés Lebensohl-helyzetet teremtett (invit nem lehetséges). Gémforszhoz nem éreztem elég erősnek a lapot, küzdelmi licitként pedig csak egy színt tudtam volna bemutatni, ami azzal a rizikóval járt, hogy a rossz színt választom (arra nem gondoltam hogy partnerem legrövidebb színe a pikk). Így aztán hagytam a 2 pikket, ami kb. –10 volt a Butleren a teljesíthető kőr vagy káró gémhez képest.
Szerencsére a másik teremben csapattársaink 4 pikkje ellen az ellenfél kőrrel indult, majd a treff lopást sem találta meg, így a kétszer bukó gém teljesült: –110, +620.
14. leosztás
Az 1 treff Precíziós, az 1 szan pozitív válasz minimum ötös pikkel. Erre rávágni a 6 pikket nagy felelőtlenség, főleg egy limitálatlan partnerrel szemben: könnyen nagyszlem maradhat ki. Szerencsére káró ászom volt pikk helyett, így csak 12 ütés volt a partiban. Kihúztuk a 980-at.
Sajnos az 5-ös partiban csapattársaink 500-ért mentették az ellenfél bukó gémjét (–170, –500), a 10-esben pedig káró helyett kőr töredékben álltak le (+110 helyett –200).
4. leosztás
Első helyen nem tetszett a 2 treff indulás (a Precíziós leggyengébb pontja), így passzoltam. Az erős 1 treff és pozitív válasz után a 3 szan minimális indulást sugallt (egyébként rossz licit, mert megakadályozza az esetleges 4–4 kőr megtalálását). A 4 szan kvantitatív invit volt, amire szerintem azzal a miszfites minimummal gyorsan passzolni kellett volna. Az 5 treff után már nem volt megállás: 6 treff –3, –300 és –630.
30. leosztás
A második félidőre Pistának el kellett mennie, Csépán Gábor pedig éppen hegyet mászott, így Tóth Andrással játszottam. Hevenyészett rendszerünk ellenére licitfélreértés nem volt, sőt!
Standard rendszerben a 3 kőr szleminvit, a 3 pikk kulcslicit, a 4 pikk ászkérdés volt. Sajnos András pikk impasszra játszott és bukott: –100 és –980.
29. leosztás
Az 1 treff Precíziós, a 2 treff zavarórepülés. Észak valószínűleg nem bízott Dél ötös kőrjében, így megelégedett a részjátékkal: –170 és +620.
24. leosztás
Nálunk Dél (Dálya János) pikk indulás után kiadott egy treffet, megadta kétszer a kőr impasszt, majd beszorított a piros színekben: –490.
A másik teremben:
Miután Észak elindult, Dél a 15 pontjával érthetetlen módon hagyta az ellenfelet csendben kétszer bukni: +100, –9 IMP.
25. leosztás
Mindkét Dél 4 pikket játszott. Én kis treffel indultam, ütött az ász-király. Ezután a felvevő pikk impasszt adott, lehívta az ászt és kiadott egy pikket: –420
Odaát az ellenfél káróval támadott, és Dél megpróbálta eldobni egyik vesztő treffjét a kőrre. Ez sikerült is, de ellopták, majd jött a káró lopás: –50.
III. osztály
Kár, hogy ilyen hűvös lett, különben többen élvezték volna a Fröccs–Ernyő Alatt rangadót, de így is remek élmény lehetett – amúgy sikerével a Fröccs ezzel előzött, és ötödik. A Szeniorok újabb nagy győzelmükkel tartják az első helyet, bár a Next is folytatta remek sorozatát, az Expassz harmadik, bár kikapott a Sütiktől – biztosan odaégett egy szökő dáma.
Rangadó: a hét legnagyobb rangadóját ebben az osztályban rendezik, hiszen két veretlen csapat csap majd össze. A Sütik–Szeniorok meccs esélyese nyilván az idős egység, csak nehogy felmenjen a cukruk az édességektől, mert kikaphatnak!