Folytatódtak a küzdelmek, a héten két nagy rangadót is rendeztek az I/A-ban, a Gamax–Visoft meccsen nagy csatában döntetlen közeli eredmény született, míg az Elastron 15 pontos hátrányból fordítva alaposan elnáspángolta a FÉSZEK csapatát, megerősítve helyét az élmezőnyben. Úgy tűnik, Linczmayer Lajos reaktiválása fényes siker!
I/A
A többi meccsen papírforma eredmények születtek, a (némileg váratlanul) kiesési zónába kerülő Royston megszerezte első győzelmét, és megkezdte a visszakapaszkodást, meglátjuk, a hétfői GAMAX elleni halasztott meccsen mire mennek. Az Interface is hozza a kötelezőket, a Csillagvirág elleni vereség talán csak kisiklás volt, és megúszhatják a kiesést. Bár még a FÉSZEK–Budaörs17 eredménye is várat magára, jelenleg úgy tűnik, az első hat-hét csapat küzd majd a dobogóért és az OCSB-be jutásért, míg a hátsó öt a kiesés ellen harcol – persze még most érkezünk a bajnokság feléhez, szóval messze még a vége.
Rangadók hete: több fontos meccset is rendeznek, bár más-más téttel. A Royston–Csillagvirág arról szól majd, melyik csapat kap még egy esélyt a bennmaradásra, a Budaörs 17–Interface igazi középmezőnyös meccs, ahol talán a legjobb hatba jutásra való esélyt lehet megtartani/megszerezni. A Visoft–FÉSZEK inkább arról szól, tartja-e kitűnő pozícióját a Visoft, illetve visszatér-e a felsőházi esélyesek közé a legutóbb halovány művészklub.
Egyértelműen a szezon egyik nagy rangadója azonban a Galim–GAMAX! Az esélylatolgatások alapján mindkét csapat a dobogóra, sőt, bajnoki címre esélyes, ezért akik nagyobb izgalmakra vágynak, mint holmi focimeccs, ezt az összecsapást ajánlom: a jegyek is olcsóbbak, és garantáltan több lesz a gól is!
23. leosztás
A parti témája az újraértékelés. Keleten fogtam ezt a viszonylag jellegtelen lapot, kevés figura, nincs ötös szín, semmi nagy teendőm nem lesz. Jött a licit, ami ezt kezdte is alátámasztani.
A parti elején unalmasnak tűnt a lapunk, amikor a partner közbeszólt, láttuk, hogy „nyilván” kőrje van, és örültünk, hogy nem nekünk kell (esetleg kontrázva) játszani, hiszen nincs fit. Amikor azonban az ellenfél (némi bizonytalanság után ugyan, de) megtalálta a 4 kőr felvételt, fel kellett volna ébredjek! De hisz a partner színe a pikk! Ebben az esetben pedig lapunk hatalmas erővel rendelkezik, főleg, hogy úgy tűnik, 4–4-es fitben készül az ellenfél gémet játszani, partnerünknek tehát 6–4-e lesz a nemesekben, ez esetben pedig szinte alig kell valami ahhoz, hogy közel legyen a 4 pikk – a jó mentés pedig biztos! Egyetlen dolog tántoríthatna el: ha úgy gondolnánk, mindkét gém bukik, akkor persze jobb passzolni. Aktuálisan viszont mindkét gém benne volt hozzáértő felvevőjátékra – más kérdés, hogy mindkét gémet egy-egy felvevő elbukta… A 4 kőrben nem csoda rájönni, hogy ha Nyugatnál 6–4 van a nemesekben, akkor nála lehet esetleg rövid a káró, és ha nála az ász, akkor ki is ejthetjük azt. A 4 pikkben pedig szintén a káró szín adja a parti kulcsát: a kilences a kulcslap, aminek segítségével kettős impasszt tudunk adni, és a káró bubi lesz a tizedik ütés (persze ha az ellenfél próbálja idő előtt elvenni az átmeneteket kőrök hívásával, akkor csapást váltunk, és a három kőrt ellopjuk a rövid aduval – ellenkező esetben, ha tehát adukat hívnak, lesz időnk a káró szín fenti kezelésére).
Érdekes, hogy nem volt népszerű Észak–Dél 5 kőr mentése az ellenfél 15 pontos gémje ellen... Az Interface–Galim meccsen viszont a Varga–Udvari pár kontra helyett ráküzdött Gál–Kemény 4 pikkjére: 1 szan–2 káró (1 nemes)–kontra–2 kőr–passz–2 pikk–passz–passz–3 kőr–passz–4 kőr–4 pikk–passz–passz–5 kőr–passz–passz–kontra. Az 5 kőr kontrázva egyet bukott 200-ért.
I/B
Már körvonalazódik, mely csapatok küzdhetnek jó eséllyel a felsőházban, azaz a feljutásért, és melyek majd a kiesés elkerüléséért.
Az A-csoportban még nem tiszta teljesen a kép, várjuk az elmaradt Vida–Pál rangadó eredményét, melynek ismeretében talán könnyen kijelenthetjük majd, hogy biztos az első négyes felsőháza, addig azonban Vidáék aggódhatnak, hogy behozza-e őket a Bóc vagy a Gyuri – nagy vereség esetén van erre némi esély, bár ne feledjük, az aktuálisan két utolsó helyezett ellen játsszák a két utolsó fordulót, szóval nem fogadnék ellenük sem (frissítés: a Vida 20–0-ra nyert, de még így is jó helyzetben van a Pál!). Itt rendezték a Pál–Leó rövid nevű rangadót is, az itteni remi azonban felsőházi tagságot látszik eredményezni mindkettőjüknek.
A B-csoport is elég erősen eldőlni látszik, az első három már talán meg is váltotta a jegyét, míg a negyedik helyen lehet esetleg változás. Az Izobau 7 pontos előnnyel várja a hátralevő két fordulót a Cyan előtt, és kb. hasonló erősségű csapatokkal játszanak még (1-1 felső és alsó ágas meccs vár rájuk). Bár lehet még szoros, véleményem szerint végül az Izobau lesz a negyedik itt.
Rangadók: itt is rangadók hete lesz, a B-ben az Izobau–Lowel inkább az Izobaunak fontos, a Lowel azonban nem akar majd kevés pontot vinni a felsőházba, ezért ők sem fogják félvállról venni a mérkőzést. Itt rendezik a Hodosi–Szigethy rangadót is, ahol már két feljutott csapat egyaránt a rájátszásbeli pozíciókért hajt majd. A hét rangadója bizonyára azonban az A-ban következik, ahol Dienes–Pál összecsapást láthatnak az érdeklődők. Dienesék (talán némi meglepetésre) kikaptak Vidáéktól, továbbra is vezetnek, míg a Pál csapat is csak 7 ponttal van tőlük lemaradva.
4. leosztás (IT)
Volt itt minden plusz 1740-től –790-ig...
Ebből kitalálható, a licit közel sem egyértelmű: Nyugat passza után Észak 1 káró indulásához kétség sem fér, de utána mit tegyen Kelet? Vannak érvek az 1 pikk, a 3 pikk, de talán még a 4 pikk mellett is.
Igazából, talán bármelyik licitet is adja le, Dél – bátorságtól függően kontrázhat, mely egy ideig take-out, a 4 pikk közbeszólásra viszont vélhetően laperőt jelent (hiszen a nagykönyv szerint csak 4 kőrig van negatív kontra).
Aztán, hogy mi lesz a licitmenet vége, azt nehéz megjósolni, hiszen helytől függően Nyugat beszállhat pikk licitjével (1 pikk kontra után 2 pikkel, míg 3 pikk kontra után 4 pikkel), aztán Észak licitálhat akár kárót, mégis csak jó minőségű 7-es színe van, de kőrt is – amennyiben a partnerénél feltételez legalább 4-et. Végül, ha visszatér a licit Kelethez, és még szeretne licitálni, akkor mentés gyanánt mondhat 4, illetve 5 pikket, amivel nem is jár túl rosszul – olyannyira, hogy papíron a 4 pikk is teljesül – mondjuk erre a gémre azért Észak–Dél licitálhat még 5 kárót vagy 5 kőrt, amely felvételek simák.
Sőt, a szlem is benne van, persze, nyílt lapokkal és csak Dél kezéből, de valójában, ha Észak venné fel bármelyik piros színben a 6-ot, akkor sincs könnyű dolga Keletnek, hiszen nem a biztonságos pikk, nem is a szingli káró segít, hanem a treff dáma indulás, mellyel rögtön beimpasszolja a királyt.
II. osztály
Az A-csoportban a múlt heti kisiklást szépen feledtette a Puffin, a Kibicesek ezúttal megnyerték a Madarász elleni rangadót, ami azért is fontos lehet, mert Fekete Pistáék is a felsőházra hajtanak (jelenleg negyedikek). Továbbra is drukkolunk a fiatal hölgyeknek, akik elmaradt meccsük dacára is harmadik, azaz feljutó helyen állnak – hajrá!
A B-ben gyakorlatilag eldőlt minden, a negyedik és az ötödik közt több mint egy teljes meccsnyi különbség van már, igaz, az Ördögszekér két nála gyengébben állóval játszik még, míg az első négy csapat egymás ellen küzd még a két hátralevő fordulóban. Ennek ellenére nem tűnik valószínűnek a helycsere, bár az első négy közt még bármi történhet.
Rangadók: bár a B-ben Mákosnudli–Artermix és Lufthansa–Líra-Durostone meccsek is lesznek, az A-ban lesznek nagyobb izgalmak: a Lapszámosok–Madarász nagy hazai győzelem esetén Madarászék felső házába kerülhet, az Ifik–Puffin pedig két szívünknek kedves csapat, hirtelen nem is tudnánk megmondani, melyik ujjunkba harapnánk szívesen (na jó: hajrá, csajok!).
Artemix–Lufthansa 14,24–5,76 (R. Cs.)
Két precíziós pár csapott össze a zárt teremben: Kerényi István–Ráduly Csaba, illetve Gyulai András–Lénárt Zoltán.
10. leosztás
Az ismeretlen majort ígérő közbeszólás után Észak nem sokat teketóriázott, bemondta a gémet. A pikk bubi indulás nálunk bubi vezetésű színt vagy pontosan harmadlagos QBx-et jelent, ezért Pistának kicsit kellett tennie.
A felvevő elvitte az összes ütést. Csapattársaink egyedül a teremben 6 kárót mondtak, ami kibírta az 5–0 adut is, de kellett hozzá a 3–3 treff. –720, +1370, +12 IMP.
12. leosztás
Nyugaton nem volt kedvem indítani (Kaplan-Rubens 9,55 pont). Észak lapját (K-R 13,2 pont) én elindítottam volna, ő nem. Dél a kevés major lappal szintén passzolt.
Amikor megláttam a tíz lapos kőrünket, meg voltam győződve arról, hogy 4-5 IMP-t vesztettünk. Nem így lett, a legtöbb asztalon a 4-es szintig ment a licit, sőt volt olyan is, ahol az 5-ös magasságig. Csapattársaink 5 kőr kontrából nettó +500-at hoztak, +11 IMP.
14. leosztás
Úgy gondoltam, hogy a 3 szan nem azon fog múlni, hogy Pistának hány pontja van, hanem azon, hogy milyen a treff segítsége, azt meg úgysem tudom megkérdezni. A káró indulás után a 3 szanhoz csak annyi kellett volna, hogy Pistának legyen még egy kis kárója és az ellenfél ne találja meg a kőrt. Egyik sem lett meg, de Észak eldobott egy kőrt, így megúsztuk öt bukással. –250, –140, –9 IMP.
2. leosztás
A 7–2–2–2 elosztás és sok vesztő miatt nem szóltam közbe pikkel, az ellenfél pároslicitben 3 szanban kötött ki, és némi segédlettel 11-et ütött.
A fenti licitmenet a nyílt teremben történt, ahol Nyugatnak nem voltak ilyen fenntartásai. Sikerült is megzavarnia csapattársainkat: Észak a 4 szant a minorok közti választásnak szánta, Dél pedig ászkérdésnek vette. –660 és –200, –13 IMP.
8. leosztás
Dél attól félt, hogy a blokkoló figurák miatt Észak nem fogja tudni hasznosítani a kőr színt a 3 szanban, ezért a tudottan az 5–2-es kőrt választotta. Pechjére pont olyan erős volt a kőr, hogy át lehetett ütni.
A második treff hívás után már csak nyílt lapokkal lehetett teljesíteni: káró bubival kézbe, kőr kilences elveszi az adut, a kőr hetes elveszi Kelet kibúvó káróját (csak egyet tarthat meg), káró ász, treffel ütésbe hozni Keletet, akinek bele kell hívnia a pikkbe. Ezt az asztal mellett aligha lehet kitalálni. +50 és +400, +10 IMP.
Félidőben 54–31-re vezettünk. A második félidőre Pistának ismét el kellett mennie, Csépán Gábor sem ért rá, így újra Tóth Andrással játszottam. Pista azt javasolta, tartsuk az eredményt. Ez sikerült is, de lehetőség lett volna növelni az előnyt.
26. leosztás
Mindkét csapatnak sikerült elkerülnie a terített 5 kárót.
Nálunk Tóth András a pikk ásszal indult a 4 kőr ellen, majd az egyedül buktató treffet hívta, hogy elvegye a treff király lemenetet a hosszú káróhoz. A felvevő visszahívta a treffet, András pedig ismét az egyedül buktató kőrt hívta. A felvevő aduzott, ameddig tudott, majd nekilátott a kárónak.
Sajnos András és Gábor azt játsszák, hogy az ellenfél színében fordítva jelzik a lapszámot, így nekem úgy tűnt, hogy a felvevőnek dubló kárója van. Ez még nem lett volna baj, csak treffet kellett volna hívjak, hiszen más színben úgysem üthetünk. Én azonban pikket hívtam, gondolván, hogy a felvevő majd kiadja a vesztő treffjét, ha van neki. Ez persze beletömte a partit.
Csapattársaink közbeszólás nélkül jutottak 3 szanig, és gyorsan buktak kettőt. –620 és –200, –13 IMP.
29. leosztás
Ebben a partiban „sikerült” a jól induló ellenjátékot tévútra vezetnem. András jól indult, és nem kellett volna más, mint visszahívni a pikket, felüllopni az asztalt a harmadik menetben, és lehívni a treffeket.
Ehelyett lehívtam a treff királyt. Az járt a fejemben, hogy lehívok annyi treffet, amennyi elfér, és aztán hívom a pikket. Sajnos András treff mariázst képzelt hozzám, és a nyolcassal biztató jelzést adott. Ezt én páros lapnak vettem, és visszatértem a pikkre, de András már nem hitte el, hogy dubló pikkem lehet. Így a treffeket megütöttük, de a szürkuról lemaradtunk. Odaát a teljesíthetetlen 4 kőrt vették fel. –140 és –100, –6 IMP.
30. leosztás
„1 szan és 6 szan ellen passzívan kell indulni” – mondja a régi tanítás. Ennek megfelelően pikkel indultam, a felvevő pedig kőrt hívott. Elengedtem, András ütött, majd némi gondolkodás után visszahívta a színt. Nem örültem, mert arra vártam, hogy valamelyik királyomat szabadítja. Megütöttem a királlyal, és lehívtam az ászt (engem nem fogtok híváskényszerbe hozni!), majd pikkel elrúgtam magamat. A felvevő most treffet hívott. Elengedtem abban a reményben, hogy nem csóró ászból hívott a szingli dáma felé. András ütött és (kellemes) meglepetésre lehívta magas kőrjét. Megkértem a kárót, ennek ellenére treffet hívott. A felvevő rákényszerült a káró impasszra: egy bukás. Csapattársaink szürrel teljesítettek: +50 és +120, +5 IMP.
18. leosztás
Az 5 treff nagy butaság volt, jóval a gém fölé bukott volna. Szerencsére Dél nem fogadta el az ajándékot. –680, +1460, +13 IMP.
24. leosztás
Dél (valószínűleg pikkjeinek védelmére) aduval indult, ami adott egy ütést, három menet treff ment, majd András nekilátott a pikknek. Amikor Észak a pikk dámára kőrt dobott, András egy kőr kiadásával teljesített. +110, +100, +5 IMP.
III. osztály
Két előrehozott meccset rendeztek a héten, amelyeken az eddig is élen álló Szeniorok és Next is nagyarányú győzelmet aratott, így mindkettejük előnye több mint egy egész meccs – és különösen értékes a Szenioroknak az eddig a feljutásért harcoló Ernyő Alatt elleni kiütés, a Next pedig azért lehet boldog, mert sikerült a múlt heti, Expassz elleni rangadón elszenvedett vereség után felállni.
Itt még korai lenne tippelni a feljutókra, de a két élen álló mellett mindenképp érdemes figyelni az eddig összesen egy vereséget szenvedő Expasszra is.
Rangadók: úgy látszik, szinte minden osztályban ez a hét a rangadók hete, hiszen itt is nehéz választani a sok remek csata közül. A Fröccs–Slambuc és az Expassz–Ernyő Alatt egyaránt top 6-os rangadó, azonban a szuperrangadó a következő nagy generációé, azaz második az első ellen: Next–Szeniorok. Véleményünk szerint az idősek győznek, és ezzel szinte meg is váltják jegyüket a második vonalba.