A kétetapos bajnokságokban (I/B, II. osztály) kialakult az alsó alsó- és felsőház, az I/A-ban pedig ezen a játékhéten sem maradtunk vaskos meglepetés nélkül.
I/A
Jókora meglepetés történt a legutóbbi játéknap 1-es asztalán, ugyanis a címvédő GAMAX vereséget szenvedett a FÉSZEK-től. Bár Winklerék a következő 4 mérkőzésükből kettőt a kiesőjelöltek ellen játszanak, a maradék két ellenfelük a budaörsiek, valamint az épp bronzérmes Dumbovich csapat lesznek, nem állnak jól.
Jelenleg a Galim vezet, igaz, egy mérkőzéssel többje van (előrehozott meccs), de jelenleg VP-átlag alapján is első. Persze amennyiben az Elastron – az aktuális második helyezett – a következő meccsen 19 VP-t szerez a SZTAKI ellen, megelőzheti Kemény Gyuriékat.
Rangadó: beelőzhet a Vakrandiból lett Budaörs 17, és hátrébb lökheti a GAMAX-ot. Ehhez elég lenne, ha 11–9-re nyernének Kuttner Gyuriék – ráadásul ne feledjük, egy mérkőzéssel kevesebbjük van, azaz VP-átlag szerint a jelenlegi negyedik hely illetné meg őket. Hogy sikerül-e nekik, az rejtély, mert a címvédőnek igencsak szüksége van a pontokra. Mindenesetre érdemes lesz kibicelni!
16. leosztás (G. D.)
A héten a szokásosnál is több izgalmas parti volt, ezért ezúttal két érdekes felvevőjátékot mutatok be, amik jól sikerültek. Az első félidőben mindkét oktávot érdekes partival zártuk.
Ezúttal azt az adut kell jól kezelni, hogy QJT vs. AK8742. Tényleg!
A frappáns licit Kelet részéről nem tette nyilvánvalóvá az elosztásokat, így később kellett javítani.
Két menet káró, máris elment egy magas adu. Mivel alkalomadtán szükség lehet a magas adukra, inkább a treff magasításnak fogtam, majd arra eldobom a rossz kárót, ha kell. Váratlan dolog történt: Nyugat lehívta a második treffet is, sőt, szürkut hívott! Mivel (még) nem látok át a kártyák hátoldalán, ezt magasan loptam, és nyugodtan a pikk dámát hívtam, a király biztosan balra lesz, Kelet fedett is, ütött az ász. Már teríteni készültem, lehívtam egy adut, és… Kiderült, Nyugat álszürkuja látszólag aduütéssé tette a negyedik kilencest! Ezúttal is jól jött a kitartó hozzáállás (és persze a lapok kiszámolása): magas treff, amire elment a rossz káró, újabb treff, és Nyugat tehetetlen volt: nem lophat be, én viszont ellopom, még aduval és/vagy pikkel az asztalra megyek, és tartom az A8 villát a 95 felett az utolsó két lapban. Grand coup egy ilyen adufelszereléssel? Ki gondolná...
8. leosztás (G. D.)
Az agresszív ellenfél közreműködésével bemondtuk ezt a nem túl acélos gémet.
Három menet treffet hívtak (a kőr bubira már kicsit nehezebb teljesíteni), és aduzás után (amibe a vicces Kelet egy kis kőrtől vált meg kérve a színt) nyilvánvalónak tűnt, hogy a kőr dáma szökik, ezért ezt hívtam, váratlanul azonban a dámát vitte a király, és újabb kőrt hívtak – ász, tízes. Kedvenc sportújságírói lózungommal élve: nem adtam fel, hanem lehívtam az utolsó adut, amire Nyugat beszorult – reménykedve a kőr bubit dobta, háta partnerénél a kilences, de már lehetett is teríteni.
Mindig benne van! (K. G.)
A Galim–Budaörs 17 meccsen nagyon másképp ment a 8-as parti, mint Gulyás Daniéknál.
Csaba a kőr bubival (sorozat, belső sorozat teteje) kezdett. Mivel valószínűtlennek tűnt, hogy KJT-ből rohan ki a két erős kéz közé, kihagytam a hívást, és ettől megfagyott a szín: bárki hívja meg, ütést veszít. Kelet a káró négyessel folytatta (de jó lett volna kilences a kezemben!), kézben ütöttem Tamás kilencesét, kiaduztam, ült az impassz, Kelet a kőr ötöst dobta, majd treffet hívtam a beszorítás előkészítéséért, Nyugat ütött, újabb káró, Csabától a tízes, ütött a dáma, az asztalról újabb treff, de már lemondtam a beszorításról, mert az újabb káró hívás leveszi a hidat az asztalra, 4–2-nél meg hiába ül az impassz vagy hívnak bele hátulról, a kézi nyolcas blokkol. De meglepetésemre Csaba nem kárót hívott, hanem treffet! Fura volt (ahogy az is, hogy nem indult el a treff ász-királyból). Miért játszik így?
Mindenesetre elloptam a treffet, és lehívtam az utolsó adumat. Csabától a kőr nyolcas jött, mit tegyek az asztalról?
Az eddigi káró hívásokból, hozzátevésekből nem tudtam kiolvasni, kinél mi maradt a színben. Arra jutottam végül, hogy nem lehetek biztos abban, hogy beszorult-e Kelet vagy 3–3 a káró, így nem tudom azt sem, hogy szingli királyra vagy szingli tízesre játsszak, meg különben is: miért támadják az asztali lemenetet végig, aztán hívnak váratlanul treffet? Mert 3–3 a káró, és akkor banális a teljesítés, erről akarnak lebeszélni! Erre játszottam, kőrt dobtam, egy bukás.
Másnap partnerom felhívta a figyelmemet arra, hogy a fönti helyzetben gyakorlatilag százszázalékos a teljesítés Kelet két kőr dobása után. Három kőr maradt az ellenfeleknél. Dobjunk az asztalról kárót, ezután káró ásszal az asztalra, ha 3–3 volt a káró, akkor arra gondolunk, hogy Kelet a semmire sem jó negyedik treff helyett a két kőrjét őrizte volna meg, és akkor Nyugat királya szingli, kis kőrt hívunk, ha meg Kelet őrzi a negyedik kárót, akkor a kőr dáma hívása beimpasszolja Nyugat királyát és benyeli Kelet tízesét.
Igazat adtam partneromnak, jól indultam, de a végén eljátszottam a gémet.
De Miki továbbra sem hagyott békén. Rámutatott, hogy már a második ütésben hibáztam: az asztalon kellett volna ütnöm, hogy később kézbe jöhessek aduval szorítani. De hogy lesz ebből ütésszám-beállítás? Sehogy! Ütünk a káró dámával, kiaduzunk, treff hívás, most káróval kell visszajönniük, kézben ütjük a királlyal, és a második treff hívása helyett a két adunkkal jövünk.
Az ellenfelek minden dobására van tuti játékunk, igaz, nem lehetünk biztosak benne, hogy mi a helyzet. Ugye, ha bárki leszinglizi a kőrjét, megvagyunk a megfelelő kőr hívásával. 3–3 káróra gond nélkül teljesítünk, és most nincs gondunk azzal sem, hogy mit dobjunk az asztalról az utolsó adura, mert ott van még a treff, arra semmi szükség. Négyes káróból senki nem dobhat, de nincs akkor sem menekvés: káró ász-káróval a négyes kárós megkapja az ütést, és bele kell bontania a megfagyott kőrbe.
Kétségtelen, hogy eltalálós, de minden kiosztásra működik, vagyis az ütésszám-beállításhoz való ragaszkodás csak az asztali dobásunkat nehezítette meg, illetve esélyt adott az ellenfélnek, hogy jól játsszon és sikerre vigye a beszorításhoz szükséges asztali káró hidak totális lebombázását. Alighanem csak káró indulásra bukik a 4 pikk. Nekem meg marad a vigasz: az első ütésig jól játszottam a felvételt.
I/B
Az A-csoportban a két ki-ki meccsnek végül (sajnos) nem lett érdemi hatása az alapszakasz végeredményére. Ugyanis a Pál a második félidőt meghúzván legyőzte a Gyuri csapatot (minket), míg a Leó a Bóc felett diadalmaskodott, így Nyárádi Ibolyáék megtartották a 4., felsőházas helyüket. Meglepetésre Dömösék kis arányú vereséget szenvedtek a Rappertől – persze ki tudja, lélekben talán már a felsőházra készültek (aggódniuk nem kell, a carry over alapján ugyanis a felsőház első helyén vannak).
A B-csoportban sem volt érdemi változás a végjátékban, már ami a felső- illetve alsóházba kerülést illeti. A továbbvitt pontok miatt azért fontos, hogy a Szigethy 6 IMP-vel jobbnak bizonyult a Lowelnél, amivel amúgy Mirk Gabóék jelenleg a felsőház második helyén állnak. Kis meglepetés, hogy a Hodosi csapat vereséget szenvedett: Mérei Balázsék immár 3 meccses nyeretlenségi sorozatot tudhatnak magukénak, ami nem jó ómen arra nézvén, hogy a feljutásért óhajtanak küzdeni (vagy talán eddig csak tartalékoltak).
Rangadó a felsőházban: Vida vs. Izobau, avagy a negyedik és az ötödik csatája fontos mérkőzés abban a tekintetben, hogy egy nagyarányú győzelemmel (és a többi mérkőzés kedvező alakulásával) ketté is szakadhat a mezőny, akár már a rájátszás elején. És hát kire is voksolnék – persze csöppet elfogultan –, mint a volt csapatomra, azaz az Izobaura. Szerintem Benedek Béláék kb. 35 pontos győzelmet aratnak.
Rangadó az alsóházban: a Cyan Relé elleni meccsét emelném ki. Habár egészen sok hely választja el őket Klein Laciék javára, ellenfelük nyilván nem óhajtja elhagyni a keddi játéknapot. Jusztinéknak küzdelmes és talán sikeres lesz a hadjárata, amivel kicsit messzebb kerülhetnek a kieső helyektől. 8 IMP lesz a különbség a Relések javára!
6. leosztás
Egy be nem jött csel – avagy a keddi első félidő margójára.
Az ellenfél bellben első helyen passzol, aztán ezzel a lappal én is így tettem. Balról érkezik egy 1 kőr, majd a partner 2 treffel közbeszól, amit passz követ. Először is felmerült, hogy 2 kárót mondjak, ám mivel a partneremmel ezt pont nem beszéltük meg, inkább a 3 treffet választottam. Ja, hogy mi lett volna a 2 káró? Igazából én Staymannek szántam volna, azaz jelen esetben négyes pikknek és inviterős lapnak... Hm, valójában ez azért nem teljesen invit, ezért utólag nem is tűnt akkora „bajnak”, hogy a félreértéstől félvén inkább megemeltem a partnerem színét.
Passz, 3 kőr, passz érkezett vissza: picit tépelődtem, mi legyen, de úgy ítéltem meg, végül is van fogásom. Na jó, fél fogásom. De annak tükrében, hogy nagy eséllyel balra van a kőr ász, ami alól alighanem el fog indulni az ellenfél, én pedig majd a markomba röhögve ütök a szingli királlyal, jó ötletnek tűnt. Aztán majd valahogy ütök kilencet: végül a 3 szant választottam.
Csakhogy Tubak Dániel kezéből „kiesett a kőr ász”, amelyet két kicsi és a király, valamint általános derültség követett. Háromszor nem.
Utólag megkérdeztem, hol volt a káró dáma. Hiszen ha kicsivel indult volna, akkor már lett volna 5 treff, 1 kőr és 2 káró ütésem, ha ült volna az impassz, akkor az már 9. De kiderült, hogy a villa mögött ült a figura, így megnyugodtam – a 3 szan így is, úgy is bukott volna. Már csak azért is, mert ott, akkor úgy véltem, hogy az 5 treff is bukik, lévén kiáll a két major ász, valamint a káró dáma.
Ám hazaérvén megnéztem, hogy sajnos sima az 5 treff Észak kezéből (márpedig ki más lenne a felvevő), mivel a pikk szín simán felszedhető és a pikkre eldobható a kézi káró. Tovább szomorította a helyzetet, hogy a 4 pikk is benne van 4–3-ban, a pikk fekvése jó, és bezzeg sikeres a bubi elleni impassz.
Lám, mégis alkalmazni kellett volna a 2 káró licitet, bemutatván a négyes pikket! Igazából arra jöttem rá, hogy nem. Ellenben a 3 kőr licitre mondhattam volna 3 pikket, amit vélhetőleg a partner 4 pikkre emelt volna, és alighanem teljesítettünk volna.
Nos, cselezni viszont nem kellett volna – de legalább egy jót röhögtünk az asztalnál (ez is valami!).
II. osztály
Az A-csoportból mind a Lapszámosok, mind az Ifik úgy ülhettek az alapszakasz utolsó napján az asztalhoz, hogy már mindketten biztosan felsőházasak. Információm szerint a félidőben döntetlen volt (31–31), amely után a leányok (a cross-IMP alapján főként Révai Hanna és Bekő Mária) állva hagyták ellenfelüket, és 84 IMP-et szereztek, míg ellenfelük egyet sem. A másik „fő” asztalon Puffinék a Pikkel csatáztak, s miután mindketten bejutottak a felsőházba, így utólag elmondható: Macskásy Juditék ezzel a győzelemmel értékes pontokat szereztek.
A B-csoportban az Artemix magabiztosan hozta az alapszakaszt, mindössze egy kisebb botlása volt, ezen a legutóbbi mérkőzésen épp a Líra-Durostone csapatnál bizonyultak jobbnak. Ám Kolosiék sem panaszkodhattak, hiszen bejutottak a felsőházba, ahonnan még kivívhatják a feljutást. Érdekes, hogy a másik két bejutó, a Mákosnudli és a Lufthansa vereséget szenvedett az utolsó játéknapon, igaz, csak 8, illetve 10 ponttal maradtak alul. Már csak az kérdéses, hogy ezen „elhullajtott” pontok mennyiben fognak nekik fájni a későbbiekben, amikor majd az I/B-be jutásért küzdenek...
Felsőházi rangadó: a Pikk az utolsó négy mérkőzését sikeresen abszolválta az alapszakaszban, míg mákosék végül is több vereséget szereztek, mint győzelmet – igaz, a diadalok jóval nagyobbak voltak, mint a „veszteségek”. Épp ezért Fodor Daniék aggódhatnak kicsit jobban, ugyanis kevesebb pontot szereztek az erős, későbbi felsőházas csapatok ellen – nem lesz könnyű a feljutás. Ráadásul szerintem ezen a meccsen sem győznek, ugyanis az ellenfél rutinja lesz a megtározó: a Pikk csapat 10-15 pontos győzelmet fog aratni.
Alsóházi rangadó: míg a Budaörs egy kezdeti győzelem után nem tudott nyerni, addig mostani ellenfelük, az Ördögszekér kvázi pont fordított utat járt be: egy első fordulós nagy vereség óta mindösszesen egyszer kaptak csak ki, a többi meccsüket megnyerték – a sors iróniája, hogy 5 győzelemmel és 2 vereséggel az alsó házba jutottak, míg a Mákosnudli ugye 3-szor nyert, 4-szer kapott ki, mégis a feljutásért küzdhet. Visszatérve a mostani meccsre nehéz megtippelni, ki nyer, ezért inkább a döntetlenre szavaznék.
Artemix–Líra-Durostone 12,42–7,58
A meccs arról döntött, ki mennyi pontot visz a felsőházba, ehhez képest a játék színvonala néha a bányabéka nyugalmának megzavarására is alkalmas volt.
1. leosztás
Az ellenvonal egy darabig kőrt hívott, Pista pedig leszinglizte a pikk ászt. Most treff helyett pikk következett, és a 9 ütés otthon is volt. +400 és +50, +10 IMP.
4. leosztás
Miután Nyugat harmadszorra is kihagyta a pikket, a felvétel már otthon volt (a káró király védve van). A káró meghívása adott egy szürt, majd Nyugat kőr dobása még egyet. +660 és –130, +11 IMP
6. leosztás
Nyugat nem sokat teketóriázott, bemondta a nagyszlemet. Ahhoz, hogy ez jó felvétel legyen, nem kell más, mint legalább dubló kőr az indulónál. Most csak szingli volt, de ült az egyenes esély (3–3 vagy dubló bubi-tízes).
Király alól nagyszlem ellen nem jó indulni, ehelyett a kőr hármassal indultam, és Pistától esett a bubi. Szomorúan számoltam a felvevő 13 ütését (5 pikk, 6 kőr meg a két ász). Kelet azonban megijedt az 5–1-es kőr rémétől, és még aduzás előtt fellopott egy kőrt, pedig talán abból, hogy a legkisebb kőr nem került elő, ki lehetett volna találni, hogy mégsem 5–1. Így viszont odalett a 13. ütés. +100 és +1460, +17 IMP.
9. leosztás
Amikor elindultam a legnagyobb pikkel, és leterült az asztal, máris kész volt a terv: kihagyom az első két kőrt, és ha a felvevőnek dubló ász-dámája van, akkor nem tudja kihasználni a kőrt. A pikk figurák esése után úgy tűnt, magas a pikkünk, ráadásul a felvevőnek lehet ötös kárója és akkor elég neki két kőr ütés (1 pikk, 2 kőr, 5 káró, treff ász). Ezért megütöttem a kőr dámát, és folytattam a pikket. Amikor a pikk kilences a felvevőtől jelent meg, kiderült, hogy Grosvenor-csel áldozata lettem, és a kilenc ütés már meg is volt. –600 és –100, –12 IMP.
11. leosztás
Az 5 pikk biztonsági licit: rá lehet fogni, hogy fogadja az invitet és pikk csatlakozás, ha a partner ász válasznak veszi, arra is jó (2 ász és adu dáma).
A káró indulás után kipróbáltam a pikket, remélve, hogy egyenletes az elosztás. 4–1-es pikk mellett is vannak esélyek (treff expassz, rövid treff ász, beszorítás).
Miután mindenki kétszer adott, leloptam a kőrt és treffet hívtam. (Igazából a királyt kellett volna hívni, hogy az ellenfél ne tudja megválogatni, melyikük üti a treffet. Ez akkor lett volna fontos, ha a káró 4–1 és a szingli káró mellett van a treff ász). Az ellenfél folytatta a treffet: 12 ütés. Az ellenfél a még jobb esélyű 6 kárót vette fel. Jutalma –2 IMP volt.
12. leosztás
Nyolcas színek belicitálását segítő licitrendszert még nem találtak ki, így rögtönöznöm kellett. Reméltem, hogy ha először a szerény 2 treffet mondom, majd később robbantok, Pista rá fog jönni, hogy sokkal több treffem és nem sokkal több pontom van.
Amikor Kelet lehívta a két ászát, elszomorodtam – ez később fokozódott, amikor Kelet káróval meglopatta partnerét, majd ő is lopott egy pikket. Szerencsére a magabiztos 6 treff licit elejét vette a kontrának, így megúsztuk –300-zal és –5 IMP-vel (a másik teremben az ellenfél a teljesíthető 3 szant játszotta és egyet bukott). A felvételek fele ment kontrával a mezőnyben.
14. leosztás
Nem volt garancia arra hogy Pistának van treff királya, enélkül pedig a 3 szan bukhatott volna sokat is. Így hagytam a 3 pikket csendben bukni, de az ellenfél a másik teremben bemondta és megcsinálta a 3 szant. –7 IMP.
15. leosztás
Kelet az első treffet az ásszal ütötte, így ki kellett adjon két treffet, ráadásul a 4–1es kőrt sem találta ki: 2 bukás. Csapattársaink 3 kőrt teljesítettek. +100 és +140, +6 IMP.
16. leosztás
Kelet–Nyugat bátor kizárással szerzett pontokat. Észak lapjából talán jobb a kontra (a 4 kőr könnyen lehet a harmadik legjobb „színtalálkozás”). Furcsa módon ez most segíthetett volna Pistának, hiszen úgy mondtam 5 kárót (nyilvánvalóan a teljesítés reményében), hogy tőle káróban semmilyen biztatást kaptam.
Kelet négy ütés után már híváskényszerben volt: belehívhat a kőrbe vagy a treffbe, vagy dob-lop. Az utóbbit választotta. 12 ütés, +420 és –920, +11 IMP
Az első félidőben négyszer voltam felvevő (és mindegyik felvétel teljesült). A második félidőt sikerült felvevőjáték-hiba nélkül lehozni: a felvevők sorrendje: KKKK KÉÉK KKKNy ÉNyNyÉ
18. leosztás
Amikor a kőr dáma ütésben maradt, már tudtam, hogy Pistának dubló kőrje van (a felvevőnek minimum három van). Ezért folytattam a kőrt, remélve, hogy meg tudom lopatni. Kelet nem hitte el, hogy kőr lopás fenyeget, de a parti csak akkor teljesíthető, ha az első pikket Kelet hívja és így Dél ásza üresben megy el (vagy Észak fedi Nyugat pikkjét…). Az adott helyzetben már hiába lop magasan az asztal: Észak nyolcashetese ütéssé válik. +50 és +420, +10 IMP.
20. leosztás
A 11 lapos kőr tudatában próbáltam lassítani a licitet, gondolván, hogy a 3 kőrre biztos jön 3 pikk, arra meg rámondom a 4 kőrt – így talán nem mondanak 4 pikket. Mire visszajött a tálca, már rajta volt a 4 pikk, így kénytelen voltam 5 kőrt mondani, de az ellenfél még az 5 pikket is rámondta, és igaza volt, az 5–2 színben is teljesíthető volt tizenegy ütés, a 7–3-as treff megmaradt mellékszínnek. Csapattársaink 5 treffet vettek fel és kontrával teljesítettek. –650 és +750, +3 IMP.
22. leosztás
Pista nagyon helyesen nem kontrázott (mert abban benne maradtam volna), hanem bemutatta kétszínű lapját. Ezután tett még egy szlemkísérletet. A passzra legfeljebb a pillanatnyi elmezavart lehet mentségül felhozni. Pista ütött két lopást a kezében, egy pikket, majd két treffet az asztali bubiból miután Nyugatot rövidítette pikkel. Öt bukás. –250 és –450, –12 IMP.
30. leosztás
Úgy tűnik, a treff bubi hívásomat senki sem olvasta le dublónak: sem Pista (elméletileg jobb kihagyni, hogy maradjon átmenet), sem a felvevő (aki megpróbálta az egyébként már magas treff tízest lelopni az asztalon). Felülloptam és pikk dámát hívtam, egy bukás. +50 és +420, +10 IMP.
31. leosztás
Kelet nem elég, hogy elégtelen mennyiségű káróval kontrázott, még rá is tett egy lapáttal. Meg is lett az eredmény: három bukás. Így is topszkórt írtunk, de ez csak 1 IMP-t ért.
III. osztály
A hármas élbolyból mind a három csapat sikeresen abszolválta a mérkőzését. A Szeniorok csapat még kedden verte a 4 Versiót, míg a csütörtöki játéknapon az Expassz a Zent,a Next a Domi csapatát győzte le. Tőlük kicsit már le van maradva a Slambuc, amely pedig az előző három mérkőzését győztesen fejezte be, nem is akárhogyan, mindig legalább 18 VP-t szerezvén. Ám, mint minden sorozatnak, egyszer ennek is vége szakadt: az Ernyő Alatt csapata állította meg őket jó szériájukban.
Ne feledjük, a következő játéknap hétfőn lesz, egy pótnapot beiktatva, de aztán csütörtökön is lesz játék természetesen!
Rangadó hétfőn: fontos mérkőzése lesz a Nextnek a hét eleji összecsapás, amennyiben tartani akarja a lépést az Expassz csapattal. A hátránya 2 VP, de könnyen lehet, hogy meg is előzi, amennyiben nagy győzelmet aratnak a Zen csapata ellen. De a nagy győzelem elmarad szerintem, de a kicsi azért meglesz: 12–8-re nyer a jelenlegi harmadik helyen álló csapat.
Rangadó csütörtökön: habár a Slambuc meglepő vereséget szenvedett legutóbb, attól még közel nem úszott el a feljutási esély. Thor napján ellenfelük a kizárólag 20 év alatti játékosokból álló Sütik csapat lesz. Amellett, hogy magyaráznom kéne, hogy kinek drukkolok: mindenképpen színvonalas csatát várok ettől a meccstől, éles gémekkel és precízen belicitált szlemekkel. Aztán pedig, győzzön a jobb!