Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel, Bozzai Bence, K - 2017. november 9.

Őszi levelek – csapatbajnokság 2017 9. forduló

Közeledik a bajnokság vége, már csak két forduló van hátra! Az izgalmak tehát fokozódnak, de lássuk, mi történt az elmúlt héten, illetve hogyan alakulhat majd a jövő hét!

I/A
A Galim 2 VP-t szerzett a forduló előtt egy sikeres óvással, majd hazament, így sem került azonban nagy hátrányba. Mivel sem az Elastron, sem a FÉSZEK, sem mi (azaz a Dumbovich) nem tudott nagyon sok pontot szerezni (egyik győztes sem szerzett 13VP-t), így hátrányuk mindössze 3 pont, ami a halasztott meccs lejátszása után feltehetően előnnyé változik majd. Érdekes azonban a tabellára nézni: az első és a második közt mindössze 0,33VP a különbség (ez kb. 1 IMP lehet)!

Időközben a Visoft és a GAMAX kimaxolta a kiesőjelöltek elleni meccsét, közelebb férkőzve az élen állókhoz. Döbbenetes módon az első (ezek épp mi lennénk, de jól néz ki!) és az ötödik Visoft közt csak 8 pont van, de még a hetedik GAMAX is egy meccsen belül van jelenleg.

A kieső zónában a SZTAKI csak a csodában bízhat lassan, míg a Printech már talán abban sem, igaz, ők még mindkét ellenlábasukkal játszanak, tehát akár a saját kezükbe vehetik a sorsukat. A Csillagvirág élt a lehetőséggel, és a bizonytalanul játszó FÉSZEK ellen közel döntetlenre végzett, ezzel talán sikerül biztosítaniuk az osztályozós helyet. Bár a forduló előtt a pártatlan nézők a művészeknek adták volna a legnagyobb sanszot a bajnoki címre legbarátságosabb sorsolásuk miatt, ezután már semmi sem biztos.

Sok múlik a Galim elmaradt meccsének eredményén, hiszen ha sok pontot szereznek, a két nehéz hátralevő meccs dacára (Elastron és Visoft) odaérhetnek, ha jól tartják a kártyát. Ez még nagyon bonyolult is lehet!

Rangadók: nehéz kiemelni egy meccset, ezért hármat is említek. Az alsóházban végleg eldőlhet az egyik kieső és az osztályozó sorsa is, mivel Printech–Csillagvirág meccset rendeznek. A mi szemünk persze a saját meccsünkre szegeződik, hiszen a minden évben csúcsrangadónak számító Dumbovich–GAMAX csatát láthatják az érdeklődők. A tabella alapján azonban mindenképp a már említett Galim–Elastron meccs lesz a legfontosabb, aki itt esetleg nagyon kikap, talán el is búcsúzhat a bajnoki címtől, míg döntetlen közeli eredmény esetén könnyen több csapat is előzhet. A Gömb szerint a Csillagvirág nyer, és eldönti az alsóházat, a címvédő elleni rangadón reményeink szerint nyerünk kis arányban, míg az Elastron legyőzi kis arányban a Galimot, az utolsó fordulóra hagyva az érmes helyek eldöntését.

14. leosztás

Egy egyszerű feladatnak tűnik, mégis oly sokan rontották el, hogy muszáj írni róla. A legtöbb asztalon Kelet 4 pikkel indult, amit két passz követett, majd Észak természetesen kontrázott (közben rendelt egy konyakot is, de ezt partnere, sajnos, nem hallotta).

Mit tegyünk Dél helyén? Egyszer egy nálam sokkal okosabb ember azt mondta: az ilyen helyzetekben képzeljük azt, hogy partnerünknek kb. erős szan erejű lapja van, tehát legalább annyi, hogy ez a felvétel elbukjon. Mikor menjünk ki belőle? Leginkább akkor, ha nekünk nagyon kevés van az ellenfél színéből, és olyan felvétel(eke)t tudunk javasolni, ami(k) a fenti infók ismeretében teljesülni fog(nak), a partner átlagos lapját képzelve. Dél sikén pikkje persze a kimenés mellett szól, azonban leginkább az lesz a baj, hogy vagy bukós lesz az ő gémjük (a legvalószínűbb eset), vagy ha meg is lesz, mi nem fogunk tudni teljesíteni, vagy olyan keveset bukni, mint ami rentábilis lenne. Elnézve a szkórlapot, jó néhány asztalon utólag nagyon örültek volna egy –590 vagy –690 írásnak… A mi meccsünkön is mindkét Dél kiment a kontrából, partnerem szerencsére a plasztikusabb 4 szannal jelezte, hogy legalább két színből javasol választást, amit kontra, majd két passz követett, azaz Északnak nincs egyértelmű preferenciája a minor színekből. Ezután jól tette, hogy 5 kárót mondott, így megtaláltuk az 5 kőrt, amit kis segítséggel 3 bukásból kigazdálkodtunk, míg a túloldali unilaterális 5 káró talán a megérdemeltnél is többet bukott.

Amúgy a 4 pikk könnyen hazaérhet, ha Dél nem találja el a buktató indító kijátszást: mivel nincs aduja, a partner beütését kell megtalálnia, ami most a treff. Erre Észak két menet adut hív, és ugyan most két kőrt eldob a felvevő, még egy adut és két kőrt így is kiad, azaz két bukás. Négy asztalon volt pikk felvétel, és senki sem jött treffel, így mindenhol tízet ütött a felvevővonal. Már csak arra lennék kíváncsi, miként lett Kelet 2 pikkben felvevő az egyik asztalon…

7. leosztás (K. G.)
Meglepően sokan teljesítették ezt a 4 pikket. Mind a tíz asztalon ez volt a felvétel, két helyen szürrel lett meg, hat felvevő egált csinált, ketten buktak.

Nálunk (Budaörs 17–Dumbovich, nyílt terem) pároslicit volt, de biztos vagyok benne, hogy volt, ahol közbeszólt Kelet, így ott más infók alapján dönthetett a felvevő.

Az ellenjáték éles volt: treff király, treff az ászhoz, treff a dámához ellopva az asztalon. Nálunk nem volt aduhívás a vélt treff lopások elvétele érdekében, az azonnal adja a partit, alighanem rossz hívás is, hiszen egyet biztos tud lopni a felvevő az asztalon, kettőt meg ki tudja, hogy kell-e neki, és ez a kezdés elvette a piros színű beszorítás előkészítéséhez az asztali lemenetet.

A nyilvánvaló játék most pikk király, majd impassz Nyugat dámája ellen, ezzel Kelet szingli dámáját is elkapjuk, ha meg negyedik dáma van Nyugatnál, akkor ha van legalább hármas kárója, megvagyunk, hiszen csak kettőt aduzunk (pikk király, pikk impassz), majd lehívjuk a piros ütéseinket, kőr lopással rövidítünk egyet a kézi adun, és a 11. ütésben a 4. kárónkkal jövünk, ami ha nem is magas, tehetetlen az ellenvonal, mert üt két adut a villánk.

Ha szingli a pikk dáma bárhol, a piros színű beszorítás is játszhat, ha a negyedik ütésben kőrt hívtunk, mert a pikk királlyal ütve fellopunk egy kőrt, és ha az ötös kőr meg a négyes káró egy kézben van, nincs menekvés, de ez már a szürért megy, hagyjuk is, hol vagyunk még attól!

Van más csapásirány is. Hívjunk kárót az ászhoz a negyedik ütésben, majd kárót a dámához, és harmadszor is kárót az asztalról. A szingli káró mindkét kézben valószínűtlen, mert jó eséllyel meghívták volna. Ha 3–3-ban van a szín, akkor most kiaduzunk, ha ült az impassz, 3–2-nél még szürt is csinálunk, mindegy, hogy aduztunk előbb vagy a kárókkal jöttünk. Ha viszont 4–2 a káró és az első két hívásba nem jött a tízes meg a bubi (amikor is eggyel hamarabb aduzásra váltunk, hiszen négy káró ütésünk van), akkor érdekes helyzet áll elő.

A káró kilencest hívjuk. Ha Nyugatnak nincs már kárója és belop, akkor a levegőt üti, a vesztő kárónkat lopta el. Sok lehetőség van innen. Például hívhat dop-lop treffet, ezt mivel lopjuk kézben? Ha rálop Kelet, mivel teszi, a hetessel, a kilencessel vagy a dámával? Kőr visszahívásra el kell döntenünk, hogy eredetileg negyedik adu dámára vagy három kicsire játszunk Nyugatnál (ha dubló kicsiből lopott, eleve nem volt esélyünk, mert a természetes irányba adott impassz nem ült és a káró 4–2 volt). Ha nem lop be, és ütünk a káró királlyal, akkor alighanem az a legjobb játék, hogy a vesztő kárónkat a pikk királlyal lopjuk el, majd pikk impasszt adunk, de ebben nem vagyok biztos, mert szürku és trump promotion is fenyegethet.

Ha Nyugat ad a harmadik káróra, és Kelet ellopja a királyunkat, megint csak komplex helyzet áll elő. Ütjük kézben a hívását, a negyedik káróval jövünk, ha erre a kilencessel lop rá, akkor ütünk a királlyal, és bízunk benne, hogy eredetileg harmadik dámája vagy negyedik kilencese volt.

A kárós játéknak alapvetően az a mozgatórugója, hogy a rövid kárósnak meggyöngül az aduja a lopástól, és ez megoldja a negyedik káró és az eredendően esetleg kiadó adu gondját, a kettőből egy kiadót csinál.

Az asztalnál úgy véltem, nincs nagy esélybeli különbség a szimpla aduzós és a kárós játék között. Az utóbbi választottam. Bejött, mert Péter ugyan a rövid aduból lopott mögöttem, de a kilencessel, a kőr visszahívása után persze a negyedik kárót hívtam, erre ő a dámával kényszerítette ki az adu királyt, de bőven elég erős volt a pikkem, hogy ezt kibírjam (ha a tízes helyett csak hetesem lett volna, az is elég, hiszen megadom Nyugat tízese ellen az impasszt – mondjuk hatalmas játék lenne Kelettől QT9-ből másodjára nem a tízessel, hanem a dámával lopni…).

Szilágyi László szerint esélyesebb a kárós játék – ki vagyok én, hogy vitába szálljak vele? Ő amúgy úgy csinált szürt, hogy – más licit után – a parti elején káró négyes hívást kapott Keletről. A tízest ütötte az ásszal, és amikor kárót hívott a dámához (a kárós megoldás felé indulva tehát!), jött a nyolcas, ezek után az adu dámát beejtette, és megadta a káró bubi ellen az impasszt. Ez is egy variáció.

I/B
Itt is hatalmas izgalmak közt zajlik a feljutásért folyó harc, ezúttal az eddigi négy viszonylag szép előnnyel vezető csapathoz csatlakozott kettő, sőt, kis túlzással a nyolc felsőházas csapat közül még bárki feljuthat! Mindössze 21 pont az első Szigethy előnye az utolsóval szemben, épp egymás ellen játszottak, a Szigethy néhány ponttal verte csak a nyolcadik Pált, míg a Dienes és a Vida csapat egyaránt váratlan vereséget szenvedett. Az L-esek (Lowel–Leó) szalonremije tulajdonképp az izgalmak fokozására volt jó.

Az alsóházban is született pár váratlan eredmény, az állás azonban egyértelműnek tűnik: az első négy bennmarad, a többiek kiesnek vagy osztályoznak majd.

Rangadók: az alsóházban is rendeznek ugyan „kisbajnoki döntőt” , azaz az aktuális első Gyuri a második Cyan ellen játszik (hajrá, IT!), azonban ezekre talán többen lesznek kíváncsiak: a felsőházban minden meccs rangadó szinte, de a Dienes–Lowel (tippünk szerint: +15) és a Vida–Szigethy (–33) kiemelkedik innen.

30. leosztás (IT)

Nem is olyan rég egy versenyen zsűriztem, ahol a versenyzők arról panaszkodtak, hogy milyen fura némelyik leosztás – és hogy milyen gonosz az osztóprogram, hogy ilyeneket csinál. Nos, alighanem, aki játszotta a 30-as partit, valami hasonlót gondolhatott Jannersten bácsi jól bevált programjáról.

Kelet keze 4 vesztős, de azért ez nyilván nem 2 treff, mert kétszínű, no, akkor 1 pikk, nem de bár? Persze a 6–6-ot nem lesz esélye bemutatni, de azért törekedni kell rá: pikk, pikk, káró, káró és még egy utolsó káró(?) árán, amennyiben lesz rá hely.

De közel sem biztos, hogy lesz, ugyanis Dél választhat némely treff színű licit között: ugyanúgy vannak érvek a szép lassú megközelítéses 2 treff, mint a rögtön kizárós 4, sőt 5 treff mellett. Előbbinél még a gém elől sem zárkózik el a sok treff ütésre bazírozva, de utóbbiban is van valami, hiszen kellőképpen kevés major színe van, és egy gyors kizárás jó eredményt hozhat – persze, ennyiből az is kitelhet, hogy egyből 5 treffet licitáljon, előmentés gyanánt.

Akár így, akár úgy, Nyugatnak nincs könnyű dolga, mert habár még a 2 treff közbeavatkozásra lehet mondani 4 kőrt, amennyiben az meg van beszélve, hogy kizárás. De a 4 treffre már neccesebb 4 kőrt licitálni, mert az explicit erős lapot jelentene. Nem beszélve az 5 treffre az 5 kőrről – habár arra azért könnyebb már passzolni.

És akkor arról még nem beszéltünk, hogy Északnak is joga van licitálni. Ha még nem ért el odáig a licit, akkor 5 treffet mondat, függetlenül az előzményektől. Nehezebb dió már egyenesbe bemondani a 6-ot, a sok treffre, valamint a 3 biztos ütésre számítva.

Végül pedig még Kelet is lementheti 6 káróval az esetleges treff szlem bemondását, habár ez egyik asztalon se történt. Ellentétben volt 4, 5, 6, sőt 7 treff is, melyből csak az utolsó bukott. A 6 treff talán kőr indulásra a legizgalmasabb, hiszen Kelet rögtön lop az adu királlyal, csak hogy utána beszorul. De volt megannyi 5 kőr, kontrázva, sok bukásra ítélvén. Természetesen játszottak kárót és pikket is egyaránt, kontrázva, vagy anélkül, az eredmény mindenhol ugyanaz: bukás.

Mert hogy Kelet–Nyugatnak semmilyen gém nincs benne, annál jobb némely mentés számukra. Észak–Délnek pedig a kisszlem treffből teljesíthető – sőt, papíron Észak kezéből a nagyszlem is, hiszen elmarad a kőr lopás, viszont van beszorítás, de ez nyilván lehetetlen kimenetel, lévén a treffet Dél kezdi licitálni.

II. osztály
Az Artemix győzelmével átvette a vezetést, miután az Ifik elszenvedte a második vereségét a szezonban. Az első kettő előnye azonban olyan hatalmas, hogy nehéz elképzelni, hogy ne játsszanak jövőre az I/B-ben. Bizonyára elfáradtak a lányok Egerben a hétvégén, hiszen egyik párjuk a párosversenyt nyerte meg (szép volt, Szűcs Villő és Lajos Hanka!), míg a másik (Bekő Marcsi és Révai Hanna) leendő válogatott csapattársukkal, Fischer Brigivel és segítőjével, Konkoly Csabával a csapatversenyt húzta be. Hatalmas gratula mindannyiuknak! Persze az is lehet, hogy Hannának otthon megmondták, ki fogja nyerni a meccset, és punktum – ki mer a mamájának ellentmondani?

Rangadók: Feltehetően az Ifik a Mákosnudli, míg az Artemix a Puffin ellen fogja bebiztosítani matematikailag is a feljutását, de itt majd csak a pezsgősüvegek pukkanását (vagy esetleg: nem pukkanását/puffinását?) érdemes figyelni, az alsóházban azonban egy vérbeli kiesési rangadót láthatunk: a Budaörs a Kaskad ellen játszik, aki veszít, kiesik, hiszen övék a két utolsó hely jelenleg. Igaz, a győzelem sem garancia semmire, hiszen például az utolsó Budaörs egy egész meccsre van a biztos bennmaradó helyektől (bár cserébe a két, szintén bajban levő csapattal játszik, tehát akár még meg is szedheti magát a végére).

Artemix–Pikk 19,32–0,68
A Pikk csapat nevében nem szerepel dáma, pedig ellenünk négy hölgy ült asztalhoz.

Nálunk Kata az első félidőben nem ért rá, Pista a másodikban, úgyhogy bevetettük a „szupercserét”. Tóth András–Csépán Gábor végig játszott, szokásukhoz híven kiválóan (+52 cross-IMP az első félidőben). Mi csak az első félidőben játszottunk, a beszámoló is csak erről szól.

10. leosztás

Rosszul terveztem meg a licitet. Nem akartam 1 szant mondani, mert egy esetleges 2 treff után nem tudok invitet adni (a 2 káró leállás, a 2 szan szingli kőrrel nem jön szóba, 2 pikk leállás, 3 pikkhez kevés a pikk, 3 treff potenciálisan 4–3-as szín a 6–3-as helyett).

A 2 káró nem volt jó ötlet, mert kényszerpályára állított: a 2 kőr után nem mondhattam pikket (legfeljebb négyet) mert az szleminvit. Ha Pista megismétli a pikkjét, még kihúzhattam volna magamat a csávából 4 pikkel, így nem volt más alternatíva mint a 3 káró (invit 6-7 káróval).

Ez ugyan meglett, de az ellenfél bemondta a teljesíthető 4 pikket. Szerencsére meg is bukta, +130 és +100, +6 IMP.

11. leosztás

A 2 pikk teljesült, a többi Kelet–Nyugat 3 szant játszott. Mindenki teljesített (az esetek felében szürrel), kivéve a mi meccsünket, ahol a 3 szan elbukott. +110 és +50, +6 IMP.

12. leosztás

Ezt a partit talán a gyenge szan kizáró hatásának tudhatjuk be. Délnek két hasznos pontja van (major bubik), de a 4 pikk elvehetetlen. –170 és +620, +10 IMP.

13. leosztás

Alkalmam nyílt kedvenc lejátszási manőveremet (kényszerhívás) alkalmazni. Amikor kiadtam a treffet, a felvétel már százszázalékos biztonsággal megvolt, az eliminált helyzetben három kárót már nem adhattam ki, akárki hív, és akárhogy vannak a kárók. A treffet Észak ütötte és káró ász-kárót hívott, így még szür is sikerült, +1 IMP.

16. leosztás

A licit alapján úgy tűnt, Északnak rövid a treffje, ezért a kőr ásszal indultam. Ez rögtön meg is tömte a partit: treff ász-treff támadásra automatikusan bukik, még ha a felvevő el is dobja vesztő treffjét a pikkekre, mert a kőr ász után a harmadik treffre vagy a kéz rövidül végzetesen, vagy az asztal figurája megy el, és Keletnek két adu ütése lesz. Így viszont a felvevő került nyeregbe: két menet adu után a pikkre elmegy a kézi kis treff, káróval kihajtja Kelet egyetlen (magas) aduját és a kéz magas.

Ebben a mederben folyt a parti, de a felvevő úgy gondolta, ad még egy esélyt a buktatásra és meghívta a második kárót. Pista nem lopott be, Dél pedig visszatért a helyes útra, pikken eldobta a vesztő treffet: egyenlő, –420. Gáborék 5 kárót teljesítettek, +400 és –1 IMP.

A 2 treff indulás a Precíziós rendszer gyenge pontja. Ez többször is bebizonyosodott a meccs folyamán.

3. leosztás

Licitrendszereket általában nem 7–5-ös elosztások kezelésére alakítanak ki. Ennek ellenére volt egy egyenes licitmenet: 2 treff–2 káró–2 szan–3 kőr (gémforsz 5+ kőrrel). Ehelyett Pista azt találta ki, hogy megkérdezi a fogásokat, és a major fogást (fogásokat) támogatásnak tekinti. Ebben igaza is volt, hiszen a kőr fogás csak a (legalább dubló) király lehetett, bár az induló lapjáról kapott többi információ (nincs pikk király, biztosan elvesző káró értékek, elvesző treff értékek, ha nincs az ász) inkább a szlem ellen szól.

Észak gonoszul a kis pikkel támadott, és nem mertem elsőre megadni az impasszt – mégse bukjak szlemet az első ütésben. Amikor Dél ütött a treff ásszal és pikket hívott, már tudtam, hogy Északon van a király. Két treffre elment két pikk, de még mindig maradt egy, amit a kőr királlyal kellett lopni.

Most már csak a szingli kőr dáma segíthetett volna. –100 és –710, –13 IMP. Ez volt az ellenfél egyetlen írása az első félidőben.

6. leosztás

Sajnos nem derült ki a hatalmas dupla fit, így töredékben leálltunk. Az ellenfél a 19 nemes lapjával ezt békésen tűrte. Amikor a pikk ütésüket nem vitték haza időben, Pista 12 ütést takarított be, +170. A másik teremben az ötös szintig jutott a licit, és Andrásék egyet buktak kontrával, –100 és +2 IMP.

8. leosztás

Dél a kőr nyolcassal támadott. Ezt később azzal magyarázta, hogy a kilences ígéri a tízest. Észak, passzív indulást sejtve, nem tette be az ászt.

Ezután mindkét ellenjátékos Pistához tette a hiányzó kőr figurát és más színben kereste a buktatást. Pista kényelmesen felmagasította a pikket és tízet ütött. A másik teremben az ellenfél csak 3 káróig jutott, de egyet bukott. +430 és +50, +10 IMP.

III. osztály
Míg a múlt héten még a Szeniorok ideiglenes, 11 pontos hátrányáról beszéltünk, lejátszották elmaradt meccsüket a Fröccs ellen, és alapos vereségbe futottak bele! Így a virtuális előny valóságos hátránnyá változott, a hátralevő fordulókban az első három (négy?) csapat közül még bárki odaérhet a tűzhöz.

Csütörtöki játéknap(IT)
A heti játéknapon a Szeniorok hozták a kötelező győzelmüket az Évák ellen, ám talán mégse lehetnek elégedettek a „mindösszesen” 15 megszerzett VP-vel. Hiszen nyakukon a Next, amely most halasztott – hétfőn pótol a Sütik ellen. Ez már csak azért is fontos mérkőzés lesz a Nextnek, mert Hermányi Annamariék egy esetleges győzelemmel átvehetik a vezetést. A jelenlegi harmadik helyezett Expassz 1 pöttyel vesztett a Fröccs ellen. Ezen győzelmükkel Dénes Istvánék megőrizték esélyüket a feljutásra.

Rangadó: A Next mérkőzik a Slambuccal. Barna Csabáéknak kötelező győzniük, ha életben akarják tartani sanszukat arra, hogy a következő idénytől ne csütörtökön játsszanak. Viszont ellenfeleik nyilván a nagy valószínűséggel bekövetkező feljutás mellett a bajnoki címet is üldözőbe veszik, avagy minden porcikájukkal azon lesznek, hogy ezt a meccset pozitív előjellel zárják. Véleményem szerint sikerülni fog nekik, azaz a végén Reichardt Gézáék győzedelmeskednek úgy 20 ponttal – ellenfelük azért még javíthat az utolsó fordulóban.

30. leosztás

Miután a mezőny kisebbik fele szlemet játszott, a nagyobbik fele csak gémet, ezért elméláztam, hogy vajon ki lehet-e licitálni. Valami ilyesmi lehet az általános licitmenet (a gyenge 6–4 az előbb 2 kőr, majd 3 káró lett volna), seriousszal lehet cifrázni, akinél a 3 kőr után 3 pikk lenne az erős lap, az talán inkább 3 szan pikk kulcslicitet mond, de a jó figurákat, a sok tízest és az erős mellékszínt fel lehet húzni. Csapaton érdemes rámenni a szlemre, ha már közeledik az ominózus 33 pont felé!