Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Zöld Ferenc - 2017. szeptember 21.

Törpék a második vonalban – csb I/A 2. forduló

Nálunk Észak játszott 3 szant precíziós pároslicit után. Csapatversenyen ellenfeleink nem cicóznak, gémcentrikus a játék. A licitből kitűnik, hogy Északot nem érdekli a hatos pikk, vagy az ötös kőr, azaz minorokban tuti.

22. leosztás

Partnerem a szellemes kőr király indulást találta a felvétel ellen, és ez egész lavinát indított el.

1. Jeleztem a lapszámomat (az ászt úgy is látja, ha a felvevő nem üti meg ) a kőr kettes dobásával, és elérkeztünk az első problémához: hogyan tovább? Szilágyi Lacika természetesen azonnal megtalálta az egyetlen folytatást, ami gondot okozhat a felvevőnek, a pikk kettest hívta, elvágva a felvevőt az asztaltól. A lapokból látható, ha a felvevő 4–3-as pikkre és eső harmadik treff tízesre vagy dubló tízes-nyolcasra játszik, teljesít, de ez a legjobb esély? (Ennek kiszámítását az olvasókra bízom.)

2. A felvevő a treff dámát hívta, és aludtak a törpék először! Nyugat a négyest(!), Észak a hármast(!) adta az ütésbe, majd kőrt hívott a felvevő, amit Nyugat ásza vitt. A káró folytatást ütötte Észak az ásszal, majd a treff királyt hívta. Nyugat ütött az ásszal, és újabb káró következett Észak királyához.

3. Következett a treff bubi, amire felébredt a Nyugat helyén ülő törpe, és maga helyett belökte a nyolcast az ütésbe. Most már nem lehetett kiadni a negyedik treffel az ütést Nyugatnak, és a felvevő menthetetlenül kiadott még két kárót, azaz egyszer nem. Persze 3–3-as kárónál is teljesít a felvevő, de nem ez volt a kiosztás.

Látható, hogy káró indulásra tehetetlen a felvevő, két-két piros és a treff ász ütést ki kell adnia.

Felállva az asztaltól szerettem volna gratulálni partneremnek az induláshoz, de már régóta óvatos vagyok a gyors elemzésekkel, amelyek gyakran nagyon felületesek az asztal mellett. Utána is jól esik mindenkinek a kiemelt dicséret egy-egy szép megmozdulásért, legyünk türelemmel! Mint kiderült, itt is az utána történtek miatt lett érdekes a leosztás.