Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely
2012. május 14.

Számoljunk gyorsabban! – IMP II. osztály 4. nap

A II. osztályú IMP-bajnokság 4. fordulója sorozatszerzőnk mellett még valakit megmozgatott. Két bónuszparti következik, az elsőben ráadásul épp Scharnitzkyék voltak az ellenfelek.  
Scharnitzky Péter
2012. május 13.

Utazás a turista osztályon – IMP II. osztály 4. nap

Egy hetes szünet után folytatódott a bajnoki küzdelem. IMP-versenyen szokás szerint a gém- és szlempartikban előforduló különbségek határozzák meg elsősorban a végső sorrendet. Ilyen leosztásokból válogattam néhányat.    
Scharnitzky Péter
2012. április 29.

Utazás a turista osztályon – IMP II. osztály 3. nap

Meglehetősen szélsőséges kezeket tartalmazó fordulón jutottunk túl. Nyolcszor volt valakinek hetes színe, míg hétszer színhiánya. Kezdjük a harmadik fordulóról szóló beszámolót azzal a partival, amire feltehetően nagyon sokáig emlékezni fognak az érintettek.  
Scharnitzky Péter
2012. április 20.

Utazás a turista osztályon – IMP II. osztály 2. nap

A második fordulóból olyan partikat választottam, ahol már a licitálás alatt sok mindent át kell gondolni a lejátszásról. Nem véletlen a bridzses bon mot, miszerint a licitálás a lejátszás előrehozott fázisa.    
Minarik Gábor
2012. április 17.

OPB szuperdöntő két parti

Szép hosszú bevezetőt írtam magvas gondolatokkal, amikor is valamiért leállt az Explorerem és elszállt a megálmodott cikk nagy része, így mérgemben lényegre törő leszek. OPB döntőben két parti utólagos elemzése során sem tudtam biztosan eldönteni, hogy is kell(ett volna)ene játszani az adott leosztásban.   Mivel a handviewert még sosem használtam - szerintem munkahelyen nem is tudnám - ráadásul most nincs kedvem/időm benne elmélyedni, ezért így "pőrén" láthatóak a partik. 17. parti, North, ált. mans Észak 53
Scharnitzky Péter
2012. április 13.

Utazás a turista osztályon – IMP II. osztály 1. nap

Szerzőnk a tavalyi kiíráshoz hasonlóan megint a turista osztályon utazva birkózik meg az IMP-bajnokság háborgó hullámaival, kiszámíthatatlan áramlataival és erős széllökéseivel. Manőverei nemcsak a II. osztályban játszók számára lehet tanulságos.  
Kuttner György
2012. április 6.

4x4 – Magyar Kupa 8. játékhét

Utolsó óra, utolsó nap, nem fog a kréta, nem fog az agy – az utolsó kupafordulóról írt 4x4-ben a hibákon van a hangsúly. De nincs abban semmi szokatlan, hogy hibáztunk, hibák mindig voltak és lesznek a bridzsben. Lássunk párat!  
Gulyás Dániel
2012. április 2.

Mit lát a gömb? – Magyar Kupa 8. játékhét

Utoljára fényesíti gömbjét a mester és az ifjú tanonc a mostani kupasorozatban. Jó szokásukhoz hűen értékelik a legfrissebb történéseket, és persze megjósolják az utolsó játéknap ereményeit az összes kupában.  
Scharnitzky Péter
2012. március 31.

4x4 – Magyar Kupa 7. játékhét

Utolsó előtti forduló a Magyar Kupában és csatolt részeiben, így négykezes sorozatunkban is. Mesteri húzások, szokatlan hívások, négy parti története négy szerzőtől.    
Gulyás Dániel
2012. március 26.

Mit lát a gömb? – Magyar Kupa 7. játékhét

A Magyar Kupában kialakult a legjobb nyolc mezőnye, volt pár meglepetés, a gömb ezúttal vissza is tekint, így sorra veszi a történéseket. Persze a jóslás sem marad el: vajon kik lesznek a nyerők a Magyar, a Budapest, a Káró, illetve a Treff Kupában?