Kezdőoldal

A bridzsversenyző párkapcsolatban él. A kapcsolat időtartamát az eredményesség mellett a partnerek személyisége befolyásolja elsősorban. A kapcsolat általában nem kizárólagos, így megkülönböztetünk standard és alkalmi partnerséget. Ottlik Géza hosszú bridzspályafutását barátjával, a világhírű brácsaművésszel, Koromzay Dénessel kezdte meg. Első csapatában, a BEAC-ban sokat tanult Szomjas Györgytől, valamint a világ- és Európa-bajnok Pór Andortól. De kiváló alkalmi partnerei is voltak a lejátszás világhírű magyar klasszikusai, Lukács Pál (Paul Lukacs) és Darvas Róbert személyében; utóbbival magyar bajnokságot is nyert. Ottlik standard partnere azonban a világbajnok Kovács László volt, akivel a 30-as évek ifjúsági válogatottjában ismerkedett meg. Ez a társaság volt hivatott a magyar bridzshegemónia folytatására. Edzőik a világszerte nagy elismerésnek örvendő Décsi László, Ferenczy György és Klór László voltak. Kivételes tehetségüket azonban már csak a háború után mutathatták meg a Szeleczky-csapatban és a válogatottban.

„Az idő sajnos sok mindent összemos, sőt, elmos. Apu és Cipi bá’ bridzs eredetű barátsága kiterjedtebb volt, szüleim össze is jártak az Ottlik házaspárral (nem bridzsezni). Amire emlékszem, hogy kb. 16-25 éves korom között Cipi bá’ egy-két havonta nálunk vacsorált, és idővel én is részese lettem a csevejnek. Amikor mind jelen voltunk, a beszélgetések sok mindenről szóltak, legkevésbé bridzsről, inkább a világ, az irodalom stb. dolgairól. Amikor a »tömeg« szétoszlott, akkor apu és Cipi bá’ nekiestek bridzsvitázni. Cipi bá’ egy szíjjal átkötött aktatáskát el nem hagyva, zoknitartóban, szinte mindig ugyanabban a zakóban, óriás gesztikulációkkal. Amikor már én is többet konyítottam a bridzshez, kb. ’70-től már egyre inkább belefolyhattam ezekbe, néha még értettem is. Később, mikor Cipi bá’ végre újra aktív játékos lett, a vidéki versenyeken apuval játszott, de többször velem lakott egy szobában. Ugyanis apu szeretett éjféltájt elaludni – velem viszont hajnalig lehetett a pikk négyes és hármas jobb elhelyezésén elmélkedni, sőt, vitatkozni. A vitáink során sosem kártyával raktuk ki az elemzendőt, hanem – egyoldalú tegeződés, ill. tetszikezés mellett gyakran szinte veszekedve – fecnikre firkáltunk. Volt ilyen Tatán a Kristályban, meg Tihanyban, majd Almádiban az Aurórában, tán másutt is. Az a gyanúm, hogy alapból magyarul írt, mindaddig, amíg a bridzselméletet papíron nem vitte tökélyre – bár szerinte a tökély nem elérhető, mindig van még csiszolni való.” (Kovács András)

A bridzspartnerek kapcsolatát általában bridzspartikkal mutatják be. Az Ottlik-hagyaték azonban megőrzött számunkra több egymásnak szóló írást, melyek közül egyet-egyet bemutatunk. Az 50-es években újra induló versenybridzs idején Ottlik Gödöllőn élt, partnere Kovács László, levelekben kérlelte, hogy utazzon fel a csütörtöki bajnoki fordulókra:

1954. március idusán.

Kedves Ciprián!

Sajnálattal közlöm, hogy hősies, de annál eredménytelenebb küzdelem után elvéreztünk a csatamezőn. A részleteket körülményes volna ily rövid hadijelentésben vázolni, azonban egy töredéket mégis kénytelen vagyok leírni. A marge oly csekély volt, hogy mikroszkopikus vizsgálat kellett: 0.27 ponttal estünk ki. Ha főleg én, vagy bárki más egy partit jobban játszik, még mindig bosszankodhatnánk. De előveszem egy régi jelszavamat: „Schwamm darüber” (spongyát rá – N. G.), letörlöm a táblát és újra kezdem.

Itt vagyunk az új Leonardo (Leonardo-kupa csapatverseny – N. G.) küszöbén. Robi (Darvas Róbert – N. G.) igen komolyan elhatározta, hogy nem valók neki egy verseny izgalmai és nem indul. A szervezés a legnagyobb erővel megindult.

Közös álmunk, hogy baráti légkörben játsszunk tovább, szórakozás és nagyszerű szellemi elmélyülés okából. Természetesen súlyt helyezve rá, hogy ezen baráti alakulatból Te is vedd ki részed és ezért arra kérlek, tarts velünk. A csapat: Alice, én, Kallós–Gulyás, Duju (Gundelfingen György – N. G.). Legalább hatnak kell lenni az összeállítási gondok elkerülése végett. Sok az igénybevétel, mert hosszú verseny lesz és ebben a versenyben már végig játszunk. Ezt elhatároztam és meglátod, hogy milyen nagyszerű így játszani. Mivel pedig a nevezést csütörtökön le kell adni, kérnélek, hogy gyere le a Mémoszba. Vera is szeretné, ha játszanál és véleményem szerint csak a gyakorlat hoz mindnyájunkat jó formába. Fenti tagokon kívül mások is jelentkeztek, de én biztosan számítva Rád, lemondtam.

Remélem, csütörtökig tudok veled érintkezést találni, ellenkező esetben utólagos hozzájárulásoddal Téged is benevezlek.

Hogy egy pillanatra se lendülj ki, egy villámfeladványt közlök levelem második oldalán. Megoldási idő 2 perc. Dél indul, sans atout, 9 ütést kell csinálni.)

Nagy szlemes üdvözlettel: Laci

(A megoldás a cikk végén található és a Next gomb segítségével követhető.)

***

Kovács László 74 éves korában, 1983. november 18-án hunyt el, temetésére november 28-án került sor. Ottlik egy szép partival akart búcsúzni, de az egy ideig nem állt össze. Írása végül a Bridzsélet 1984. évi első számában jelent meg (részlet):

Kovács Lászlónak egy felvevőjátéka nyolc évvel ezelőtt bejárta a világsajtót. Az „Év játszmájának” jelölték és bekerült később H. Kelsey – nagyon magas játéktechnikai – könyvébe is. A játék gondolatát, alapelvét, hogy: – Ha a két színben (szimpla) beszorítással fenyegetett ellenfél ellen a fenyegetést ütésáldozattal (egy nyerő lapunk eldobásával) ki lehet terjeszteni harmadik színére is; akkor progresszív (két ütést nyerő, megismételt) kényszerdobásba hozhatjuk, az egy ütést nyerő szimpla beszorítás helyett –, ezt a játékmódot, ezt a (talán kissé nehézkesen körülírt, még egyszer elolvasandó!) technikai lehetőséget én sok-sok évvel ezelőtt Kovács Lászlótól tanultam meg. Ő fedezte fel valamikor a harmincas években – legalábbis számomra. Én megjegyeztem magamnak, mint a „Laci-féle gambit-ot”. A világnak még mindig elég új ahhoz, hogy Kovács coup-nak nevezze, s talán így is hívnák, ha egy jóval nagyobb országba születünk bele Lacival. Ez a mátrix érthetőbbé teszi, miről van szó:

Legyen ez egy ötlapos szanzadu végállás. A kőr ász, pikk ász, király lehívásával Kelet beszorul a minor színekben. Ám, ha nem hívjuk le a kőr ászt, hanem eldobjuk a pikk királyra, vagyis eggyel növeljük a vesztő-kiadó ütéseink számát, a kőr dámánk fenyegető lap lesz Kelet ellen, és a háromszínű beszorítással nyerő kártyáink száma eggyel szaporodik. – Szép, szép, de hát mire jó ez? Ott vagyunk vele, ahol a „mádi zsidó”, nem?

Nem. Nem mindig. Ha a fenti mátrixban Nyugat volt ütésben és pikket hívott, már igen hasznos tudni a Kovács-gambitról.

Laci 4 kőrt játszott. Nem emlékszem mind az 52 lapra, csak az elvre, a dolog lényegére, amiből próbáltam rekonstruálni a teljes játszmát (a licitet nem közölte a szerző – N. G.):

Nyugat a pikk nyolcassal indul, partnere licitált színéből, Dél 4 kőrje ellen. Az asztal bubiját Kelet üti a királlyal. Ha nem bont rögtön kárót, elkésnek vele, és a végén simán kényszerhívásba lehet hozni, az addigra már csak harmadlagos treff dámájával. De bont. Káró király! Ki kell engedni. A treff végjáték most már nem megy. De a minor színekben Kelet beszorítható így is. Ehhez azonban le kell hívni a pikkeket, amit csak aduzás után lehet. A káró ászt, a kéz rantréját pedig Nyugat ki fogja lőni.

Kelet váratlanul a kőr királyt hívja. Laci rögtön gyanítja, hogy szingli, és hogy jó hívás, a pikk helyett. Üt az ásszal, kicsit tűnődik, aztán pikket hív (csak ő tudja, miért!). Pikk dáma. Kőr kilences, tízes, dáma. Nyugattól jön a káró, nyolcas, ötös, tízes, ász. Adu, adu. Asztalról kis treffet dob, és a káró bubit. Utolsó adu. (Treff impasszra játszik, és kettőt fog bukni – gondolja az ember. Ő mást gondol.) A kőr hetesre az asztalról a pikk ászt kéri! (Mi lesz ebből? Három bukás egy helyett?!)

Nem. Laci terít:
– Ha ötös volt a pikked, akkor megvagyok – mondja.
– Nézd csak meg jól! – teszi hozzá. Kelet megnézte. Nincs dobása, a pikk ász lehívása nélkül sem. Nézzük meg mi is jól.

A második pikk lehívása volt a játszma kulcsa. Ha ott ragad neki a pikk dáma is, nincs beszorítás. És ezt a harmadik ütés után kellett átlátnia-éreznie, hogy esetleg itt az utolsó pillanat egy pikk ütés lejátszására.

Hát… egy ilyen ötlapos végállást megjegyez magának az ember, már csak a benne lévő strukturális szépség, elegancia miatt is. De hogy hány hazai és nemzetközi bridzsújságot lehetne megtölteni Kovács László egyéb játszmáinak váratlan, briliáns ötleteivel, elegáns felfedezéseivel: ki tudná megmondani?

A parti több rétegű, más csavar is van benne. Ha ugyanis a káró király kihagyása után (Bath coup) Kelet nem a kőr királlyal, hanem a káró dámával folytatja, akkor a Kovács-gambit nem működik. Igaz, Kelet ezzel ütést ajándékoz, de amikor Nyugat a kőr dámával ütésbe kerül, akkor káró vagy treff hívással asztalra tudja ragasztani a felvevőt, aki ütésvesztés nélkül nem tud kézbe jönni.

Ottlik később folytatta a megemlékezést barátjáról, most már saját magának:

1984. 2. 23.
Ez jó példa, és mindenképp nagyon jellemző Lacira, – ez a pikk dáma  látszólag teljesen indokolatlan lehívása. Megírtam Cohenről (a titkát ellesve), ezek a fura húzások, Laci is, ahogy másképp játszik (ebben is, abban is) a zseni, mint mi közönséges emberek, pedig ugyanazt a játékot játssza, amit mi, kontrakt bridzset. – Ezért kell kibicelni neki, Rafinak – ő a fiatalokat énrám küldte nézni – (37-38-ban megtanultam ezt a másik bridzset) – és ha végül sosem derül ki a rejtélyes másféle játéka titka, nem az a lapelosztás, amihez kellett, (lásd Cohen) – bárki bárhogy megcsinálta volna, – akkor igazán tanulságos és reveláció. – Nem csupán az agyában tárolt, betáplált „kompjúter” racionális tudását tudja (elektronikus sebességgel) alkalmazni, hanem érzelmileg, szinte intuitív esztétikai eszközei vannak: nem tetszik neki a kép, nem kell az a pikk dáma ott, bajt okozhat, útban van, lehívja. (Racionálisan – még expert-kompjúter ésszel is – 5-10-30 perc kell ennek az átlátásához.)

(…)

Vas Pistának Laci (a hátam mögött énrólam), hogy tényleg úgy értek-e a bridzshez: „Ért-e úgy??? Cipi a bridzs Einsteinje!”

Laci a bridzs Liszt Ference és Bolyai Jánosa egyszerre.

És milyen magyar, mellesleg. („Hallom, hogy Pistának lezsidóztál” – mondtam neki. – Kinek lehetett így beszélni?) A délkeleti Kárpátokban, munkaszolgálatban, sínek lerakása helyett csak bridzseztek a parancsnok századosukkal. „Szóval te toltad el a II. világháborút – mondom. – Ahelyett, hogy megvédted volna az ország határait.” Elkomolyodott, majdnem mentegetődzni kezdett. „Lacikám az Isten szerelmére, csak marháskodok!” Meg kellett magyaráznom, hogy az ország érdeke az volt, hogy Hitler ellen tegyen meg, amit csak tud.

(…)

És harcos volt. („Jaj de kemények vagytok” – mondta az ellenjátékunkra az ellenfél, – tényleg „killing” volt, gyilkos – „Hát ezért jöttünk el” – mondta.) A három hónapon át folyó I/A párosbajnokság közepén, hibátlanul, katasztrofális napunk volt, lezuhantunk a mezőny legaljára. Még van 12 forduló, meg fogjuk nyerni. És fogcsikorgatva, tökéletes, ha kellett bravúros játékkal kapaszkodtunk hétről-hétre feljebb a mélységes mélységből. Hajszállal, egy utolsó igazságtalan balszerencsével lettünk másodikak Kaufmannék mögött. Keserű emlék? Nem! A legnagyobb kitüntetésemet kaptam Lacitól, búcsúzóul. Szinte meghatottan nézett a szemembe: „Cipikém, nagyon jól játszottál” – mondta. Harcos vagyok.

Mi hozott bennünket össze? Én másutt, ő is másutt.

Mondom versenyző vagyok. „Killer”, harcos, „kemény”. Győzni indulunk, világrekordért, nem egy szép második helyezésért. Ő (37-ben) a magyar himnuszért. Én (kontrázott 6 kőr stb.) csodákért. – [Kell az irodalomhoz is? Kell.]

A lelkiállapot kell, az az érzés, amivel leültél Lacival egy téli délutánon az Erzsébet-körút, első emeleti, Orvosi Kaszinóban, és amit nem felejtettél el 46 éve, – hogy milyen volt – lámpaláz, várakozás, nyugalom mélyén, – boldogság? Ritka egy életben.

Hát ezt 45 év múlva még pontosan újra érezni tudtad – hogy milyen érzéssel ültél le, ültünk le, – mert 82-ben megkérded Lacit, emlékszik-e rá, Pontosan!, ahogy az Orvosi Kaszinó Erzsébet-körúti termében leültetek – mit gondoltatok, éreztetek? Kellemes kis lámpalázat, és, „No ezt megnyerjük”, gondoltátok, nyugalmasan. Culbertson és szuper-expert agytrösztje nem tud olyan istentelen nehéz, új technikai feladatot kitalálni, amit Laci meg ne oldana. És ha mégis kitalálnak egyet-kettőt a hatból, felfedeznek új, soha nem hallott coup-t, mesterfogást, hát akkor majd Laci is felfedezi (volt is ilyen egy-kettő). – Azért tudtunk ilyen boldog izgalommal leülni, mert ő ugyanolyan biztos volt bennem és úgy álltunk fel 3-4 óra múlva „No, hát ezt megnyertük.” 100%-os szkórral. Csak holtversenyben lehet velünk valaki – de biztos volt, hogy nem lesz. 75%-kal lett világelső Darvas–Hilb, aztán 70%-kal mi, 80% se volt még. – Pár hónap múlva jött a hír: nem nyertük meg. (Csak közép-európai elsők lettünk.)

Orvosi Kaszinó, 1938 (37. december?) estefelé...

4x100-assal, Bern?, FFC, 1928…

Hányszor történik meg veled életedben, hogy emlékszel pontosan egy érzésre – a hozzá tartozó események, körülmények nélkül? Egyszer? Kétszer? Vagy van ilyen egyáltalán? És nem valamilyen súlyos – kétségbeesett vagy ujjongó érzésre –, csak egy téli délután csöndes, alig megfogható hangulatára, ahogy leültél K. L.-val szemben az É–D vonalra.

A villámfeladvány megoldása:

Az olvasó figyelmébe

Cohen Rafael az 1934-ben Európa-bajnok magyar csapat kapitánya volt, akit Ottlik – több fennmaradt dokumentum tanúsága szerint – élete végéig a világ legjobb játékosának tartott.

A The Bridge World 1938-as feladványversenyének hazai futamát Ottlik Kovács Lászlóval a legjobb európai eredménnyel nyerte meg. Korábban, 1934-ben Darvas Róbert és Hilb Jenő világbajnoki címet szerzett ezen a világversenyen, melyet 1932 és 1963 között – a háborús éveket leszámítva – évente megtartottak.

(A dokumentumokat Ottlik Géza jogörökösének szíves engedélyével közöljük.)