Kezdőoldal

Polgári családba született 1944-ben. Az egyetem elvégzése után sikeres vegyészmérnökként dolgozott Tatabányán, Pozsonyban, majd családi vállalkozásában itthon. Igen művelt, több nyelven beszélő ember volt. Rendkívül szívesen és sokat olvasott, nemcsak magyarul. Mindezek mellett életében súlyponti szerepet játszott a játék, már tinédzserként ígéretes sakkozó volt – de a bridzs „nyert”. Frissítés: A család döntése értelmében a temetésre a koronavírus miatt a legszűkebb családi körben zártkörűen kerül sor, a járvány lecsengése után lesz mód közös megemlékezésre.

Hamar első osztályú játékos lett, csapatban szerzett bajnoki címet. Részt vett a nemzetközi bridzséletben is. Eredményesen játszott szenior páros-vébén és csapat Eb-n, Maccabi Játékokon. Számos német, osztrák, olasz, horvát (jugoszláv) versenyen szerepelt sikerrel. A hosszú évtizedek alatt sok szép eredményt ért el, felsorolni is nehéz lenne. Népszerű volt a bridzskörökben – meg is kapta az (Ármányos) Ártány és a Gerevich beceneveket –, sok partnerrel volt eredményes. Jó barátai voltak a külföldi játékosok között is. (Gerő István – elöl, szemüvegben – Ajkai László, Pákozdi Gábor, Princz Róbert, Berentey Ernő és Faragó András társaságában)

Ő volt az igazi homo ludens. Ha befejeződött a hosszú és kimerítő bridzsverseny, mindig maradt energiája egy kocka- vagy pókerpartira. De bármit imádott játszani. Otthon hosszú órákon keresztül a számítógép előtt ült, s ha tehette, azonnal bekapcsolódott egy BBO-n zajló partiba. Szívesen játszott ismeretlenekkel, de barátaival is számtalan internetes versenyen indult. Nemcsak maga játszott, rendkívül elkötelezett drukkerként nézett is mindenféle sportot. Barcas sapkát, sálat hordott. Alig pár hete Pécsett bridzstársaságban nézte a Barcelona egyik nem túl sikeres meccsét, bosszankodott, szidta az edzőt, nem volt bizakodó a csapat jövőjét illetően. Szerencsére a másik nagy kedvence, Djokovics állandó örömet okozott neki.

Életének utolsó időszakában egészségi állapota jelentősen megromlott. Nehezen mozgott, nehézségbe ütközött, hogy a Böszörményi úti terembe vezető lépcsőn felmenjen. Csapatában még halála előtt néhány nappal játszott. „Ha szükség van rám, megyek!” – mondta műtétre várva.

Soha nem volt magányos, szerető családban élt, mindig barátok vették körül. Sokaknak segített önzetlenül, barátsággal, anyagiakban is, amiért soha nem várt ellenszolgáltatást. Nem volt a külsőségek embere, egy jó szivar többet ért egy precízen begombolt ingnél.

Nagyszerű ember volt, letisztult, a világra nyitott gondolkodással, szellemes, szeretetre méltó, színes egyéniség.

Nagyon fogsz hiányozni, Pista! Az égi játszótéren mindig nyerjél, üljön minden impasszod!

Személyes emlékezések
Gál Péter: „Gerevich-csel 1983-ban a FÉSZEK csapatot erősítettük, de az alábbi parti szép emlékű tatai Kristály szálló nyári párosversenyén történt. Az ellenfél 1 major indulására 2 szannal jelentkeztem, minorok. Ez azonban nem zavarta meg az ellenfelet 7 pikkig masíroztak. Pista 7 szant kicitált mindenki megrökönyödésére. Miközben leterítette a lapjait, a következő taktikai tanáccsal látott el: kettőt kell ütnöd! Némi segítséggel sikerült! Ez azóta Jeff Meckstrothnak köszönhetően már nem lehetséges, de valójában ő megelőzte az amerikait! Az azóta eltelt 37 évben, ha néha pár év szünettel is, de rendszeresen alkottunk egy párt, voltunk egy csapatban. Voltak évek, amikor többet vezettem az ő autóját, mint a sajátom, fél Európát bejártuk. Nagyon fogsz hiányozni!”

Fogaras András: „El kell búcsúznunk. Ragyogó bridzspályafutása is befejeződött. A kép Berlinben készült a Maccabi Játékokon 2015-ben. Kiváló eredményeit a BBE honlapján kell követni, számos külföldi és magyar siker koronázta bridzspályafutását.

Jó volt nála lenni, beszélgetni vele, élvezni a műveltségével járó nagyon nagy tudást. Zsuzsihoz, feleségéhez mindvégig nagyon közeli kapcsolat fűzte. Zsuzsi vigyázott rá, amíg tehette.

Őt csak kedvelni lehetett. Sok embernek volt segítségére, amiért ellenszolgáltatást senkitől nem várt. Bárcsak sokan lennének olyan jó emberek, mint Gerő István volt!”

Varga István: „Gerő Pistával régóta igen jó kapcsolatom volt. Sok minden összekötött minket, nem érdemes felsorolni. Egy időben sűrűn játszottunk együtt. Így esett, hogy Pista meginvitált a padovai csapatversenyre, ahol Pietri és DiMaio voltak, két olasz fiú, akikkel Pista gyakran játszott egy csapatban. Egyikük kifejezetten jó barátja volt, talán üzlettársa is, de én erről közelebbit nem tudtam, nem is érdekelt.

A versenyen nagyon sok csapat indult. Kezdetben az egész mezőny egy csoportot képezett, azután, ha jól emlékszem, előbb két, majd – egy kicsivel a verseny vége előtt – három csoportban folytatódott a küzdelem. A leggyengébb, tehát a C csoportban csak az első kapott pénzdíjat, a B-ben az első három vagy négy, míg az A csoportban mind a nyolc csapatot jutalmazták.

Összességében elég jól ment a játék, de azt azért meg kell jegyeznem, hogy ezt főleg a technikánknak köszönhettük, mivel a licitben, hogy is mondjam csak, gyakran elcsúsztunk. Ebben nyilván mindketten hibásak voltunk, de az is igaz, hogy számomra sokszor nehézséget okozott Pista fantázialicitjeinek kezelése. Mondok egy példát, ami nem biztos, hogy valós, de talán rávilágít a problémák mibenlétére. Mondjuk, Pista elindult 1 szannal, és én nem tudtam kitalálni, mi a helyzet, az eredmény egy gémhiba. Majd kiderült, hogy partneremnek 6-4-2-1-es elosztása volt. Nos, szerintem ilyenkor két dolgot lehet csinálni, mármint a partnerem helyében. 1. Elnézést kérek, mondván, megpróbáltam valamit, de nem jött be. 2. Nem szólok semmit. Pista egy harmadik utat választott: széttárta a karját, és azt mondta, „hát ezzel igazán nem licitálhattam mást”. Jó, hát ha nem, nem, gondoltam én, és játszottam tovább.
Még egyszer hozzá kell tennem, Gerő Pistának ezen a versenyen is nagyszerű megoldásai voltak, és sokszor bejöttek a számomra kifacsartnak tűnő fantáziamegoldásai is. Így aztán az A csoportba kerülésre is végig voltak esélyeink.

Így kerültünk össze például egy – számomra ismeretlen játékosokból álló – lengyel csapattal, akiket nagyon megvertünk. Ebbe belejátszott az is, hogy a mi asztalunknál az ellenfél bemondott egy szlemet (talán 6 pikk volt, de ez már elhalványodott), amelyet simán elbuktak. Ezt követően az asztal megnézte a lapomat, és kvázi felháborodva förmedt rám, hogy miért nem a szinglimmel indultam. Nos, erre két okom is volt. Egyrészt én valóban a kelleténél ritkábban indulok szinglivel, másrészt a kérdéses színt az asztal (tehát aki majdnem zsűrit hívott amiatt, hogy nem ezzel indultam) kétszer licitálta. És valóban, ha beleindulok a színébe, teljesül a felvétel. A meccs után Pista mondja nekem, hogy ez egy nagyon erős csapat, főleg az ellenünk játszó pár, aki pedig reklamálta az indulásomat, az egy világhírű játékos, különféle nagy címekkel. Mondom neki, miért nem szólt korábban, akkor megmondtam volna a lengyel srácnak, hogy azért nem a szinglivel indultam, mert én nem az ő csapatukban játszom, hanem az ellenfélnél, nekem az volt a feladatom, hogy buktassam meg a szlemet.

A három csoportra való szétválás előtti utolsó meccsen aztán nagy arányban győztünk, és a nyolcadik helyen beslisszoltunk az A csoportba. A pénzdíj tehát már megvolt, de volt még három forduló. Kétszer egymás után vereséget szenvedtünk, és úgy álltak a dolgok, hogy elméletileg is legjobb esetben már csak ötödikek lehettünk, de valójában már a hetedik helyre sem volt túl jó esélyünk. Az utolsó fordulóban nagyon meg kellett volna vernünk az ellenfelet, és akkor megvan a hetedik (esetleg még jobb) hely. Tíz leosztás volt egy meccsen, tehát kivárásra aligha lehetett játszani. Meg is beszéltük Pistával, hogy ki kell élezni a fegyvereket, hiszen nincs vesztenivalónk.

Ekkor odajött hozzánk az egyik csapattársunk, és elmagyarázta ugyanezt. Közben mosolygott, éreztette velünk, hogy nekünk, akik itt a vasfüggöny mögött senyvedünk, nyilván szükségünk van erre a magyarázatra. Nem szóltunk egy szót sem. Ugyanazt mondta, amit mi is gondoltunk (és tudtunk), hogy ha egy kicsit megbolondítjuk a rendszert (kvázi levisszük a kapust), semmi bajunk nem eshet, de hátha tudunk csinálni két-három nagy szvinget.

Az egyeztetés után nagyon meg lettünk dicsérve. Így kellett ezt csinálni, mondta olasz barátunk. És tényleg, három nagy szvinget írt az ellenfél, mindet a mi jóvoltunkból. Szegény olasznak sejtelme sem volt arról, hogy ennek a dolognak semmi köze sem volt a megbeszélt taktikához. Rögtön az első partiban nagyon félrement a licit, -1100. Később jött még két ostoba gémhiba. De legalább nem kellett bocsánatot kérnünk."

Szívesen veszünk további személyes megemlékezéseket Gerő Istvánról. A gerikova17KUKACgmailPONTcom címre küldött írásokkal kiegészítjük a nekrogógot.

Frissítés: Gerő István temetése március 20-án pénteken 11:45-től lesz a Kozma utcai Új köztemető Pantheonjában.