Kezdőoldal

Aprócska klubverseny hangulatú verseny volt a minap. Zökkenőmentesen zajlott, csupán egy-két eltokolás, néhány színvétés és pár rossz helyről történő indítókijátszás borzolta a kedélyeket – de ez sem volt túl izgalmas, mivel a tornavezető kézben tartotta a versenyt. A verseny háromnegyedénél az egyik asztalnál négy teljesen különböző típusú ember ücsörgött – mármint azt leszámítva, hogy mindegyikük nagy hódolója ennek a játéknak. Habár az izgalmakkal teli parti a második leosztás volt, mégis vissza kell majd térnünk az első partihoz egy-két mondat erejéig.

A nem mozgó párost két hölgy alkotta. Az egyik egy szolid, idősödő és lelkes játékos, Gizi, akinek kedvét nagyban befolyásolja lapjának ereje: szegényke, a második partiban mindvégig szomorú arccal ücsörgött. Parti alatti unalmában már a büféspulttal szemezett, ahol épp egy új Tokaji aszút vett elő és tett ki a felszolgáló – hiába, a 0 figurapontos lapot kompenzálni illik egy-két korttyal –, de erről majd később.

Partnere viszont egy – már megbocsássanak – tipikus néni volt. Egy néni a neve Erzsi, aki valahogy mindig is idős volt. Bárki, aki ismerte, már csak az ősz hajára és ráncaira emlékszik, no meg arra, hogy hetenként többször jár klubba, már ha épp nem unokái és dédunokái foglalják le az idejét. Erzsi kora meghatározhatatlan, valahol 80 és 110 év között van – ám szerencsére még mindig jó szellemi állapotnak örvend (természetesen a bridzsnek köszönhetően), csak a lába fájdigál olykor, de hát ez a korral jár, úgy hiszem.

Erzsi néniék ellenfele két férfi volt, akik eltérő játéktudást és -stílust képviseltek. Az idősebb játékos, Vince pár éve kezdte újra a játékot: egyetemista korában nagyon sokat játszott (1 treff indulás indulóerőt ígér és tilos rá passzolni!), aztán az élet úgy hozta, hogy abbamaradt a bridzs. Pár éve elkezdett újra tanulni, de az állandó utazás miatt nem tud vele túl sokat foglalkozni. Partnere egy fiatalabb, ambiciózus játékos, Lipót, nem mester, de bajnokságban is játszik, és inkább gesztus volt a részéről, hogy Vincével tartott a versenyen – hiába, a kihívás nem volt túl nagy. Rendszerük épp ezért, a jó nevű „Kiss” (Keep it simple stupid) rendszer volt, egyetlen érdemi konvencióval, a transzferrel, de hát végül is nem kell több, nem a világbajnokságon vagyunk.

Az első partiban úgy hozta a sors, hogy Gizinek volt 15 figurapontja és egy szinglije – ekkor még jó is volt a kedve. Öt kőrjével el is indul 1 kőrrel. Az urak passzoltak végig, miközben Erzsi néninek négyes kőr támogatással, egy dublóval és 10 nagyon jól fekvő ponttal kellett szembesülnie. „Hová siessünk?” – gondolhatta, majd kitette a 2 kőr licitet. Gizi felbátorodott, 3 kőrre emelte, de ez már sok lehetett Erzsinek. Végül is ígért 10 pontot és legalább hármas támogatást: „Jó, picit több van a lapjában, de a 4-es magasság már kissé veszélyes”. Bizonyára pont ez járt a fejében, miközben a passz kártyát akkurátusan az asztalra helyezte. Gizi teljesített, természetesen szürrel. A szkórlapon látták, hogy a 170 eltörpül a 450-ek mellett, de nincs világvége, és amúgy is az ember örüljön a teljesítésnek, sőt, a szürnek még jobban (extra trick!).

A második partiban viszont – ahogy azt ki lehetett már találni – eljött az urak ideje. Lipót mint osztó örömmel nyitotta ki lapját:

Nyilván az olvasó is kitalálta, hogy a bajnokságban játszó férfi olykor igyekezett magára húzni a partit, és saját felelősségére elindult 1 szannal (papíron 16–18 figurapontot ígérve, egyes elméletek szerint tagadva a két dublót), és persze joggal remélte, hogy saját maga lesz a felvevő. Hogy milyen jó ez a transzfer!

Végül 6 pikk lett a felvéte:

Transzfer 2 kőrrel, majd rögtön ászkérdés, erre 1 ász volt a rendszer a négyből (Kiss-sys!), és bemondva rögtön a kisszlem. Lipót már az asztal leterülése előtt dörzsölte a tenyerét, hogy majd valamely szép felvevőjátékkal biztos összehozza a 12 ütést, miközben többen a szlemet is ki fogják hagyni, valamint akik bemondják, vélhetően elbukják.

Az indulás a kőr ász volt: micsoda öröm és boldogság töltötte el a felvevő szívét – ez bizonyára még ütést is adott. Ráadásul folyton fürkészte jobb oldali ellenfelét, aki olyan unott arcot vágott, mint egy külföldről jött focikedvelő egy magyar első osztályú meccsen. Ez csak azt jelentheti, hogy ülni fog a pikk impassz!

A kőr ász ütés után következett a kőr dáma. No, ne már, ez túl szép, hogy igaz legyen – vélte Lipót magában. Ütött a királlyal, és gyanúja gyorsan beigazolódott, miközben a pikk kilencest kihívta és ütött. Zsebben a parti! Kis pikk a tízeshez, jobbról kimutattak. Gizi lélekben már tényleg a borra készült: se pontja, se aduja. Vince közben asztalként előre örült a parti teljesülésének.

Lipót kicsit tépelődött, majd úgy vélte, hogy jöhet valami trükk, méghozzá a Grand coup, vagy mégsem? Számlálgatta és sehogy sem jött ki igazán a biztos játékmód. Ahhoz, hogy jól járjon, még két kárót kéne ellopni, hogy aztán valami ilyesmi jöjjön ki a két lapos végállásban a kézben végezve.

Hiába minden! – sajnos pont eggyel kevesebb rantré van kézbe. Ráadásul fenyegeti a felvevőt az a tény, hogy a bal oldali ellenfele már a kőr bubit is ellopja – különben miért hívta volna ki a dámáját? Számszerű esély nem lévén, két menet kárót hívott, káró király, káró tízes átütve a káró ásszal, majd utána – amolyan erőfitogtató mozdulattal a káró dáma következett. Erzsi néni kicsit matatott, de ragaszkodván az adujához eldobott inkább egy kőrt. Lipót szomorúan kért kőrt Vincétől, aki hirtelen nem is értette, hogy mi történik az asztalnál.

Újabb magabiztos hívás: káró bubi! Ebbe már csak belelop, hiszen magas. De Erzsi, tartván az aduit, nem lopott, treffet dobott, mire Lipót elsápadt. Gizi szájában összefutott a nyál a bor kibontása hallatán.

No chance! Azért Lipót ellopta, aztán treff királlyal kézbe ment, és kihívta a káró kilencest. Ezt már csak ellopja a néni! De persze nem lopta (asztalról elhullott a treff ász). Kapott még egy utolsó esélyt Erzsi, de azzal sem élt, miután a kézi kőr nyolcast sem lopta el – így lopott az asztal, és végállásba került.

Lipót tombolt magában: édesapja anno megtanította mindenféle beszorításra, eliminációra, cselre – no meg arra, hogy az idős hölgyek egyfelől sose adnak le büntető kontrát, másfelől mindig lopnak, amikor csak lehet. Erre mit csinált most a néni? Úgy őrizgette aduját, mint a szeme világát. Nyilván igaza lett!

A szkórlapon hemzsegtek a 620-ak a kevéske 650 és pár 680 (szerencsések!) mellett. A jó esélyű impasszos 6-ot senki sem vette fel.

De mi járhatott hősünk, Erzsi néni fejében, miközben még a parti elején ugyebár ezeket a lapokat fogta, majd az erős szan mögötti lapként kitette a kőr ászt?

A közönség felhördült: „Hát ilyet nem érdemes, kedves néni – ha van valahol a kőr király, az jó eséllyel a felvevőnél, tehát ezzel az indulással fel tetszik magasítani a királyát!” És tényleg!

Aztán, amikor ütött a kőr ásszal, folytatta a kőr dámával: „Hát ilyet nem érdemes, kedves néni – az asztalon tetszik látni a bubit, ezáltal a király most lefejezi a dámát, hogy aztán később a bubi üssön!” És tényleg!

Pedig ez a két hívás buktatta el a szlemet. Bármi mással indul, majd bármi mást hív, mint kőrt (igen, most a kőr négyes is működik, de az nem elég látványos) a parti teljesíthető, tessék csak kipróbálni!

A parti után Lipótnak eszébe jutott valami az ellenfél játékmódjáról. (Gizi már épp koccintott, Erzsi elrohant a toalettre, Vince meg másokkal beszélgetett több asztallal odébb). Ez olyan volt, mint a Merrimac coup (hiába, az apja ezt is megtanította neki), hiszen ott is egy figurát kell „feleslegesen” harcba küldeni – avagy elsüllyeszteni, ha már arról a bizonyos hajóról kapta a nevét – ahhoz, hogy a felvevő ne tudjon teljesíteni.

Igaz, ahhoz, hogy létrejöjjön ez a csel, a néninek látszólag a nem megfelelő (ám egyetlen buktató) indítókijátszást kellett az asztalra tennie. Legyen ez a játékmód mától a néni coup!

Aki nem hiszi, nem látja, avagy lusta bepötyögni double dummyba, annak íme két kép a két kijátszásról: