Az elmúlt évekhez hasonlóan Balatonföldváron zárta az Unokabridzsprojekt csapata a bridzsszezont. A Balaton-parti nyári tábor ezúttal is szűk egy héten át tartott, és a gyerekek napi közel 10 órán át bridzseztek (a rossz idő miatt a strandolás ezúttal nemigen volt konkurencia). A karantén alatt pár hónapig csak az interneten lehetett órát tartani, de a táborban hiperűrsebességgel fejlődött a gyerekek tudása. A féltucatnyi régi növendék mellett az ősszel kezdő csoportból kilencen jöttek el Balatonföldvárra. A projektgazda Baksay László ezúttal nem volt ott a táborban, így a gyerekek Zoller Róbert és Hegedűs Gál vezetésével mélyítették el bridzstudásukat. Hogy élvezték-e? Az utolsó estén közfelkiáltással kérték, hogy a nyáron legyen még egy tábor. Lesz is, augusztus végén a mostanihoz hasonló összejövetellel indítják az új szezont.
Együtt a csapat! Balról: Harmati László, Argay Zsolt, Kemény Márk, Varga Norbert, Tőkés Dénes, Zoller András, Bőhm Dániel, Máté Lőrinc, Kovács Artúr, Horváth Anna, Horváth Balázs, Péger Laura, Hegedűs Natália, Hegedűs Júlia, Marcsa Emma – Fotók: Kovács Gergely
Zoller Róbert magyaráz
Az előtérben az egyik asztalnál Argay Gyula, a másiknál Hegedűs Gál mutatja az utat a fiataloknak
A bridzskvízmester Zoller Róbert
Kicsik... és nagyok