Kezdőoldal

Amikor bridzsezni kezdtem, éppen betört egy új nemzedék, Ajkai László, Csepeli Miklós, Dumbovich Miklós, Klár András, Kovács Mihály, Kovács Zoltán, Kőszegi Ferenc, Lévai János, Linczmayer Lajos, Németh Joseph, Póka Péter, Poroszlai Csaba, Puza Lázló, Szász Domokos, Vinkler László, és köztük az egyik gigász: Keil Béni. (Fotó: Facebook/Keil Bálint)

Talán vannak még közöttünk olyanok, akik egyetértenek velem: aki Zbigniew Cybulskit szereti, rossz ember nem lehet! A hatvanas években a tizen-huszonévesek között óriási divat volt Lengyelországba utazni, és autóstoppal elmenni Krakkótól Varsóig, majd Gdanskig, Sopotig. Vonzotta a magyar ifjakat a dzsessz, a dzsesszrock – az énekes Czeslaw Niemen meg a szaxofon királya: Zbigniew Namyslowski! – és a film. Ez Andrzej Wajda és Polanski, a Hamu és gyémánt meg a Kés a vízben ideje. Wajdának meg a szabadságot megtestesítő Cibulski volt a nagy felfedezettje. A fekete szemüveges antisztárért Béni is bejárta lengyel tájakat, nagy élménye volt, hogy meglátta egy bárban, meg is írta a novelláskötetében.

Én is cikkeztem róla a Népszabadságban: „A hetvenes években élt Pesten egy nagyra nőtt, szelíd nyomdász, sőt akkor már frissen végzett jogász, kispályás focimeccsek, éjfélbe nyúló viták, reggelig tartó kártyázások, többnapos sörözések résztvevője. Szülei értelmiségiek voltak: jogász apa, festőművész anya, a testvére »disszidens«, akkor már Nyugat-Berlinben egyetemi tanár. Még nem volt harminc, lezseren élte a hátországi rocker mindennapi életét. Ismeretlen rockert akartam írni, de nem volna igaz. Nagyon sokan ismerték, az iskolából, az egyetemről, a nyomdából, a bulikból, a kártyapartikról. Kicsi ez a főváros, egy-egy nemzedék minden tagja ismeri a másikat. És majdnem mindenki ki is tűnik valamivel, mondhatni, csak a véletlenen múlik, kiből lesz országosan ismert figura, tanár, novellista, zongoraművész, tudós, filmes, költő, zenész. Kiből pedig csak segéderő, háttérember, közönség. Aki amúgy ötletet ad, vitatkozik, helyesel, biztat, rajong. Közben pedig az ő agya is jár, tervez, sőt gitározik vagy ír is. És elteszi az íróasztalba, amit megír, majd a gyerekei dobják ki olvasatlanul.”

Nekünk meg elsősorban bridzsező volt, ifjúsági és felnőtt bajnok, játékos és szervező, jogászként az akkori bridzsegyesület fegyelmi bizottságának elnöke, a bridzskönyvtár kezelője, a FÉSZEK Klub nagyszerű csapatának tagja, mindenben részt vevő jó barát. 1978-ban elkísérte az ifjúsági válogatottat Skóciába. Útközben megálltunk Brüsszelben, ahol az utcán beleütköztünk Puskás Öcsibe. Akkor készült mindannyiunk kedvenc képe, rajta Szász Marcsi, Szász Domokos, Keil Béni, Puskás, Kelen Károly, Szilágyi László, Detre Katalin. A fényképezőgépet pedig Sasvári Márta kattintotta el.

Aztán úgy tizenöt éve egyszer csak abbahagyta, nem jött többé játszani. Néha találkoztam vele az Erdősor utcai lakása környékén, beszélgettünk, a bridzs nem került szóba. Ilyen is van. Pedig micsoda játékos volt! Amikor még nagy mezőny indult az ifjúsági bajnokságon, 1969-ben megnyerte a párost Kovács Mihállyal. Ezen a versenyen játszotta ezt a 4 kőrt valami ilyesmi licitmenet után:

Nyugat a káró királlyal kezdett, aztán folytatta a színt, a harmadik kárót a felvevő lopta a kezében. Lejátszotta az adu ász-királyt, aztán treffet hívott, Kelet elé ment a dámával, ütött az ász. Most a kőrök következtek szép sorban, és aki szorgalmasan kattintgatott a Next gombbal, ehhez a helyzethez jutott:

A kőr nyolcasra Nyugat nem dobhatott kárót, ezért egy pikktől vált meg. Az asztalról elment a káró kilences, és Nyugatnak tartania kellett a treff királyt. Három pikk tehát nála sem maradhatott. Ha járt bridzsversenyen, akkor még Zbigniew Cybulski is tudta, párosversenyen mekkora különbség, ha szürt üt valaki, és rajta kívül senki más!

Béni a nyáron lett volna 83 éves. Nagyon súlyos betegségét jól viselte, talán csak az utolsó két hét volt szenvedéssel teli. Családja körében hunyt el. Nyugodjék békében.