Párosversenyen játszottam a következő kiosztást:
Kelet passza után 1 káróval nyitottam, Nyugat passzolt, partnerem 1 pikkjét Kelet kontrája követte. _Megmutatja a másik két színt, s „zavart” akar kelteni, csak elfelejti, hogy 2 újabb licitet bocsát rendelkezésemre: a passzt és a rekontrát_. Szerettem volna, ha Észak mond szanzadut, de erre még nem állítottunk be transzfer-licitet
, ezért mégiscsak én mondtam – kőr- és treff-fogással – 1 szanzadut. Észak 2 treffje _az ellenfél alacsonyabb színének „felüllicitje”, egy menetre kényszeritő, további leírást kér_ után nem volt másom, mint 2 szanom, amit Észak háromra emelt.
Nyugat kőr négyes indulására _11-es szabály_, nem tudtam mást tenni, mint a dámát – és ütöttem vele. El akartam kerülni, hogy Kelet jusson ütésbe, ezért a pikk bubit hívtam impasszra, hogy a jó kéz _Nyugat, akinek kőr hívásától nem kell félnem_ üssön. Kelet azonban – máig se tudom miért – igen gyorsan fedett, úgyhogy ütöttem s már a látványos pikk nyolcas elleni impasszon kezdtem gondolkodni. Aztán – egyelőre – lemondtam róla, s a káró királyt hívtam, amibe megint a dáma esett! Káró ásszal az asztalra mentem, Kelet a treff tízest dobta. Úgy döntöttem, nem volt 6-5-je, elkezdtem felülről hívni a pikkjeimet. A negyedikre Nyugat még nyugodtan dobott egy kőrt, de az utolsóra beszorult. Miben? – kérdezheted. Egy kibújó lapban _ahogy ezt egy Ottlik-cikkben olvashatnánk_. Kárót nyilvánvalóan nem dobhat. Ha még egy kőrt dob, tudom, hogy ásza már szingli, s körbeengedhetek egy kis kőrt, s a királyom is ütni fog. Ezért egy „értéktelen” treffet dobott. Most treffet hívtam, s Kelet figuráját az ásszal ütöttem, csak hogy elvegyem Nyugat utolsó kibújó lapját. Most jött a káró bubi, s még egy káró _kezemből a treff ment rá_, Nyugat ütött, lehívhatta még kőr ászát is, de királyom vitte az utolsó ütést – két szür.
