Helló, Csajok!
Szeretünk bridzsezni és élvezzük a csajos hétvégéket, csináljuk ezt a kettőt most egyszerre!
Csak rajtunk múlik, hogy nagy buli lesz-e. A European Bridge League (EBL) támogatásával ugyanis megrendezzük az 1. Női Csapatbajnokságot. Az EBL segítségének köszönhetően a részvétel idén minden résztvevő számára ingyenes!
A játékosok számára ingyenesen biztosítjuk kávé, limonádé, víz és szendvics fogyszatását a verseny alatt.
Az MBSZ hagyományteremtő céllal indítja útnak ezt a versenyt. Az a szándékunk, hogy támogassuk a bridzsező nőket, és hogy a jövőben minden évben megrendezésre kerüljön a női csapatbajnokság.
Az első bajnokságra szeptember 6-án és 7-én kerül sor. A Kibic Klub támogatásával a helyszín a Magdolna utcai klubhelyiség lesz – köszönjük!
Részletes versenykiírás ide kattintva olvasható, nevezni itt lehet.
Reméljük, hogy sokan jöttök, és jó hangulatú, nagyszerű verseny részesei leszünk.
A verseny győztese, az érmeken és a mesterpontokon túl, részt vehet a Bajnokcsapatok Európai Kupáján is, amennyiben a magyar csapat meghívást kap*.
Várjuk jelentkezéseteket!
MBSZ elnökség női tagjai (a többiek támogatásával)
* Az EBL három éve a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (Champion’s Cup) a női bajnok csapatok számára is megrendezi. A tornán tizenkét csapat vehet részt:
- Azoknak az országoknak a bajnokai, amelyiknek a női válogatottja a legjobb nyolc közé kerül az Európa-bajnokságon,
- a tavalyi győztes csapat,
- az online női csapatbajnokság első két helyezettje,
- illetve indíthatja bajnokcsapatát a házigazda ország is.
(Ha egy országnak három csapata is részvételi jogot szerezne, akkor csak kettő indulhat közülük.)
Noha jelenleg magyar női csapat nem jogosult a novemberi, lettországi versenyen való részvételre, a lemondások miatt mindig előfordulhat, hogy megkérdeznek további országokat a részvételi szándékukról (márpedig a magyar női csapat által megszerzett 10. helynek köszönhetően ez könnyen előfordulhat a magyar szövetséggel is).
A jövőben tehát, amennyiben meghívást kapunk, a női csapatbajnokság győztese képviselheti hazánkat a Bajnokcsapatok Európa-kupáján.